Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

A sajátosság egyetemessége

 

Nem tudni miért, de ná­lunk minden kampánysze­rűen jelenik meg. Ha ün­nepelünk valakit, oly mó­don tesszük, hogy a végén már mindenkinek elege lesz belőle. Volt beatkorszakunk, volt miniszoknya-korsza­kunk és volt népzenei rene­szánszunk. Mindig vannak ügyeletes sztárok, akik az­tán szép lassan eltűnnek a süllyesztőben. Mindig akad­nak olyanok, akik szilajul es­küsznek az éppen aktuá­lis eszmékre, stílusokra, irányzatokra; hogy aztán idő múltával habo­zás nélkül nyergeljenek új lovakra.

Ér­dekes, hogy mindig az ő szavuk a leghangosabb, az ő szentenciáikat harsogja a tömegkommunikáció - mi­közben szinte defenzív hely­zetbe kény­szerülnek azok, akik a maguk csendes és szerény módján munkálkod­nak a magyar kultúra- és hagyományrendszer időt ál­ló értékeinek ápolásán, a nemzeti identitást erősítő sajátosságok megőrzésén.

A kommunikáció természeténél fogva konzumfogyasztásra alkalmas termékek forgal­mazásában keresi érvénye­sülésének lehetőségeit, ám tudnunk kell, hogy egy nemzet kollektív tudatának mélyén, ha rejtve is, de napi divatok által nem be­folyásolt folytonosság mun­kál; s egy kultúra géniuszá­nak erejét éppen az méri, hogy önmaga lényegi tulaj­donságait megőrizve képes-e integrálni a világ jelensé­geit; avagy a szüntelenül áramló külső hatások súlya alatt megszűnnek megkü­lönböztető jellegzetességei. A tét nagy: megmaradni vagy feloldódni a nemzetek és a kultúrák nagy, megsemmisí­tő harcában.

Volt népzenei reneszán­szunk? Hajlamosak vagyunk könnyedén múlt idejű fogal­mazást használni már nem teljesén új jelenségek meg­nevezésére. Ha a népzenei mozgalom kam­pányszerű felfutására gondolunk, ak­kor persze - mivel azóta újabb mozgalmak lettek di­va­tosak - sajnálkoznunk kellene az apály (?) bekö­szöntén. De lehet-e divat­hullám, mester­sé­gesen fel­szított érdeklődés kérdése azoknak a sajátosságoknak a felragyogása, annak a kul­túrának a képviselete, amely egy nép arculatát, teremtő képességét folyamatában igyekszik felvállalni, tovább­vinni és láttatni? Az a szándék, amely a történelmi fejlődésben nem gátolt, torz kényszerpályákra nem ve­tett nemzetek gondolkodásá­ban a legtermészetesebb, mert felismerten szükség­szerű megnyilatkozás?

A sajátosság és az egyete­messég szintézise: a magyar kultúra mérvadó, értékte­remtő, s a nemzet jövőjét vigyázó képviselőinek min­denkori hitvallása. Kényes egyensúly: mert míg koráb­ban a partikularitás" túltengése ellenében, akár a hazafiatlanság vádját is vállalva kellett buzgólkodni az egye­temes összefüggések felraj­zolásán, addig ma, a világot behálózó, kon­tinenseket, idő­határokat összekötő kommunikációs és elektronikai for­radalom idején mintha a nemzeti jellegzetességek megőrzése szorulna véde­lemre. Naponta kapunk ér­tesüléseket az izraeli parla­ment belviszályairól és a li­banoni túszdrámáról; de van-e tudomásunk arról, hogy milyen érdekviszonyo­kat képvisel például egy du­nántúli tanácselnök és mi­lyen drámák játszódnak le egy szabolcsi község cigány­telepén?

Sokáig gyanakvás, kétke­dés övezte azokat a tudo­mányos kísérleteket, ame­lyek karak­terológiai jegyek alapján kísérelték meghatá­rozni népek és nemzetek jellegzetességeit. Pedig jó­zanésszel nehéz fölfogni, hogy miféle vélekedés von­hatja kétségbe azoknak a vizs­gá­ló­dásoknak a követ­keztetéseit, amelyek nem rasszista, hanem a történeti­ség elvét érvényesítő mód­szerrel állapítják meg a do­mináns tulajdonságokat. (Más kérdés, hogy ezek oly­kor sajnálatos módon szá­mító politikai törekvések zászlójává vagy áldozatává válnak; létezésüket azon­ban nem tagadhatják.) Mert éppen ezek különböztetik meg a bali népzenét a ku­baitól; a kínai irodalmat a franciától, a spanyol díszítő­művészetet a bolgártól. Nem az elhatárolódás, a különbö­zés szándékával: hanem an­nak tényével. Hegemonisztikus törekvésektől mente­sen.

S ugyanígy: az olasz zenei közvélemény nem arra kí­váncsi, hogy egy magyar kórus mi­képpen adja elő Nono szerzeményét; hanem sokkal inkább arra, hogyan szólaltatja meg Bar­tók vagy Kodály műveit. S miközben itthon az egyetemesség egyébként jogos igénye a gazda­ságban indokolt nor­maként fogalmazódik meg, a kultúrában már-már a kí­vánt egyensúly felbillenésével fenyeget. Egy népzenész mondta: a kelet-európai né­pek mintha szégyellenék ze­néjüket, népi hagyományai­kat, mert elmaradottságuk jelképét látják benne. Pe­dig Hollandiától Japánig szerte a világon soha ekkora érdeklődés nem nyilvánult meg a magyar folklór (nép­zene, néptánc, népművészet) iránt, mint manapság. A magyar folklór kurrens ex­portcikk - lehetne, ha nem kellene itthon is állandóan bizonygatni létjogosultságát, nemzet­megtartó szerepét.

Pedig azt, ami csak a miénk, ami csak ránk jel­lemző, s ami sajátosságunk méltóságát adhatja, senki, semmilyen nemzet nem fog­ja helyettünk óvni és ápol­ni. A magyarság fogalmá­ban nem az a lényeges, hogy magyar; hanem az, hogy mi vagyunk alkotóelemei. Kép­zeteinkkel, érzelmeinkkel, szokásainkkal, lelki habitu­sunkkal, történelmünkkel, tájainkkal: egy kultúrában. Ennek a kultúrának az ér­telme természetesen tágabb, mint a folklóré; de viszonya az egyetemességhez ép­pen sajátossága révén tud megfogalmazódni. A kettő, mint a Yang és a Yin, felté­telezi egymást: bármelyikük megszűnése értelmezhetet­lenné tenné a másik létezé­sét.

(Hajdú-bihari Napló, 1985)