Egy nap Debrecen
Az ember szombat reggel bekapcsolta a Petőfi rádiót, és Debrecenben találta magát. Egy álló napon át az ország második városa volt a helyszíne és a témája a nyugati normán majdnem fogható adó csaknem valamennyi műsorának. Még nem pirkadt, amikor elkezdődött a kapcsolás, és éjfél felé járt, amikor a Cívis Hotelbe bekvártélyozódott stáb elbúcsúzott Hajdú-Bihar székhelyétől. Bizony, elhomályosult az ember tekintete, amikor az apró betűi miatt amúgy alig olvasható rádióújságban felfedezte az ismerős helyszíneket meg a sok ismerős helyi közreműködőt, akiket a rádiósok a mikrofon elé ültettek.
A városháza képviseletében nem más, mint Hevessy József polgármester fogadta a gazdaságban jártas vendégeit, a Disputában polgárok, pártfogók és tollforgatók, a helyi médiumok vezetői mutatkozhattak be, volt séta, irodalom zenével, még a jó ebédhez is innen szólt a nóta, s az olyan állandó műsorok, mint a Szív küldi, a Tangó vagy a Gordiusz, debreceni különkiadással jelentkeztek. A Debreceni szalon című, ugyancsak beszélgetős összeállításban a helyi civil szervezetek vezetői kaptak alkalmat a szólásra, az Esti kérdésben művészek vallottak a városhoz fűződő kapcsolatukról, s a nap a Csokonai Színház egyik előadásáról készített keresztmetszettel zárult.
Nagy nap volt. A záró Búcsú Debrecentől című blokkból megtudhattuk, hogy a Petőfi stábja tizenhetedik alkalommal szállt ki vidéki városba, s hogy ilyenkor a három riporter közül kettő egy szállodai szobában alszik, közösen reggelizik és ebédel. Mi történt Debrecenben? Egyikük leugrott újságért, s ha már arra járt, benézett a Nagytemplomba (az a sárga, kéttornyú épület a főutcán). Igen ám, de miközben a reggeli fényben csodálta a puritán fehér falakat, véletlenül rázárták az ajtót, s ha nem jár arra valaki, könnyen megeshetett volna, hogy a műsor mínusz egy riporterrel zajlik le. E kedves kis eset rávilágít arra, milyen veszélyekkel kell szembenéznie annak, aki kiteszi a lábát az ötödik kerületből. Nem csoda, ha az adás végén a műsorvezetők a közreműködők felsorolását a gépkocsivezetőkkel kezdték. Meg is érdemelték a köszönetet, mint mindenki, aki rendesen, keményen dolgozott.
A csevegős műsorokban a riporterek nem győzték kérdezni, a debreceniek pedig elmagyarázni, hogy milyen is az a debreceni szellemiség, karakter, no meg a cívis mentalitás. Elénk tárult az egész idegenforgalmi vertikum a kálvinizmustól kezdve a szürke gulyáig. Büszkeség tölthette el az országot, hogy olyan városa van, amelyre a Magyar Rádió 900 percet áldoz.
(Hajdú-bihari Napló, 1997)