Különös nap
Nagy nap volt január 22-e. Még az előző, utóbb leváltásra ítéltetett kormány döntött úgy, hogy a Himnusz születésének évfordulója legyen az izé izéjének a napja, alkalmat teremtve arra, hogy az ország népe, apraja és nagyja megálljon egy szóra, és figyelmét arra fordítsa, ami egy népcsoportot életben tarthat. A nap valójában a magyar kultúra napja elnevezést kapta, de mivel vannak olyanok, akiknek a „magyar" jelzővel, egyeseknek meg a „kultúra" fogalmával akadhat bajuk, vele született toleranciája arra készteti a jegyzetírót, hogy kerülje az említett szóösszetételt, és helyette a remélhetőleg konszenzussal elfogadható elnevezést használja.
Nos, a kritikusok ilyenkor szokták örömmel megállapítani, hogy a Magyar Rádió méltóképpen megemlékezett az izé izéjének a napjáról. A rádióújság például mindhárom közszolgálati adó esetében piros betűkkel utalt az alkalomra, a Kossuth programja szinte „vérlett" a sok színes betűtől. A délelőtti Napközben a kultúra támogatását vette bonckés alá, de az izé izéje volt a fő témája a Felhang és a Kossuth Klub műsorának is, nem beszélve a Madách Imréről készített ötrészes sorozatról, amelynek befejező adása hangzott el ezen a napon, különös módon fekete betűkkel kiírva. A Petőfi Reggeli csúcs című műsora, meg a délutánja is az izé izéjével foglalkozott, a Bartókon pedig egymást érték a zenei és irodalmi programok.
Ebben az izélésben csendesen meghúzódott a Petőfi délelőtti Tereferéje, amely, jóllehet nem hívták fel rá piros betűk a figyelmet, szintén az izé izéjét választotta témájául. Fodor János műsorvezető meghívta a stúdióba Székhelyi József színészt – „Elnézést kérek a hallgatótól, de mi régóta tegeződünk..." –, és röpke két és fél perces kérdésben arról faggatta, hogyan érzi magát a jelenlegi viszonyok közepette ebben az országban. Jó kérdés volt, vannak még néhány millióan, akiknek néha átsuhan az agyán, otthontalan városiak, guberáló falusiak meg a velük szövetséges értelmiség, még ha tőlük soha senki nem kérdezi is meg, hogy hol érezhetnék magukat egyáltalán. Megszólalt a műsorban a rádióban amúgy rendre mellőzött Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter is, aki temérdek elfoglaltsága közepette szakított időt arra, hogy a kérdésekre telefonon válaszoljon. „Most kormányülésre megy; ki fog kapni?" – érdeklődött a tervezettnél hosszabbra nyúlt beszélgetés végén a riporter, s a hallgató megnyugodhatott: a közszolgálat a helyén van, s ha a miniszter idejében odaér, az izé izéje miatt sincs okuk nyugtalankodni az ország választópolgárainak.
(Hajdú-Bihari Napló, 1998)