Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Egzotikus hangzások (Rabih Abou-Khalil, Makám, Bill Frisell)

 

Az improvizáció nem csak a dzsessz tulajdonsága. A variációs rögtönzés sok népzene alap­eleme, a szólisták az arab zenében is nagy szabadságot élveznek. Az 1978-ban Libanon­ból elmenekült, Németországban letelepedett Rabih Abou-Khalil a tizenegy húros rab lant (oud) mestere, aki, úgy talált inspiratív közegre a nyugati zene világában, hogy játéktechnikájában, dallamvezetésében és a páratlan metrumok használatában hű maradt arab gyökereihez. A müncheni Enja kiadónál az utóbbi tíz évben készült, a kritikusok által igen magasra értékelt lemezeit a ma divatos szóhasználattal világzenének is nevezhetnénk, ha nem egy öntörvényű zenész világáról volna szó. Abou-Khalil partnerei között egyaránt akadtak arab zenészek, il­letve dzsesszmuzsikusok (Charlie Mariano, Sonny Fortune, Glenn Moore), és nincs ez másként legújabb, „Odd Times" (Páratlan ütem, vagy: Páratlan idő) című lemezén sem. Már a hangszer-összeállítás rendkívüli: arab lant, szájharmonika, tuba, dob és csörgődob. A Kölnben rögzített koncertfelvételen a lant szenvedélyes, komor hangjához meglepően jól illeszkedik Howard Levy hajlékony szájharmonika-játéka, illetve Michael Godard tubájának ritmikus „brummogása". A poétikus beállítottságú Abou-Khalil nemcsak a hangszereket párosította érzékkel, hanem mélyen átélt játékával szuggesztív ötvözetet formált az ősi arab skálákat, a nyugati zene kompozíciós technikáját és az avantgárd dzsessz rögtönzési gyakorlatát fel­használó zenéből. A lemez egzotikumát fokozza a dekoratív arab motívumokkal díszített pazar borító. (Enja)

Míg az arab lantművész keletről érkezve találkozott a nyugati zenével, a magyar Makám együttes fordított utat járt be. Maga a névválasztás (makámok = az arab, perzsa és török zenék dallammodelljei) is a keleti kapcsolódásra utalt, s a világ népzenéi, a kortárs zene és a dzsessz szintézisére irányuló törekvés kezdettől fogva meghatározója a Makám játékának. Eddigi le­mezei (Közelítések - 1988, Divertimento - 1994) az ún. világzene egyéni hangú képviselő­jé­nek mutatták az együttest. Műsorukban az utóbbi években egyre nagyobb teret kaptak Krulik Zoltán szerzeményei. A legfrissebb, „Café Bábel" című CD már egyértelműen az ő keze nyo­mát viseli magán, és fordulatot jelez a Makám irányultságában. A nyitó „Tin Ta" ugyan még felvonultatja a korábbi hangzás minden jellegzetességét, de aztán a lemez a világzenei közeg­től és a keleti hatásoktól fokozatosan a dzsessz szabad improvizációi és a kortárs zene irá­nyá­ba tolódik el. Az együtteshez csatlakozott Grencsó István alt- és szopránszaxofonos frazíro­zá­sával, rögtönzéseivel az előbbi vonalat erősíti, míg a gitárt a legtöbb számban zongorára fel­cserélő Krulik játékában az európai műzenei háttér válik plasztikusabbá. A benső utakat be­já­ró, lassan bontakozó, a tudatosság és a spontaneitás termékeny feszültségéből építkező, töp­rengő-kereső zene a Makám eddigi legelmélyültebb, drámai hatású lemeze. (Fonó)

A nyolcvanas évek elején feltűnt amerikai Bill Frisell napjainkra a dzsessz állandó megle­petésekkel előrukkoló, egyéni játéktechnikájú gitárosává vált. A másik jellegzetes amerikai termék, a country és western, illetve a bluegrass iránti vonzódása már korábbi lemezein is megmutatkozott, most azonban váratlanul merész formát öltött: egy teljes lemezt szentelt ennek a reneszánszát élő zenének. A „Nashville" című CD egy óra pengetős zenét tartalmaz, három kivételével valamennyi szám Frisell szerzeménye. A gitáron kívül az acélos hangzású dobro (Jerry Douglas), a mandolin, a bendzsó, a szájharmonika és a bőgő alkotja a hangszer­parkot, két számban pedig Robin Holcomb énekes is közreműködik. A gondosan megkom­ponált, méltóságteljesen áradó, remek hangszerszólókban bővelkedő zene illúziókeltően idézi fel az amerikai rónák tágasságát. Az album a gitáros megkapó tisztelgése a szülőföld élő zenei hagyománya előtt. (Nonesuch)

 

(Új Magyarország, 1997)