Reggae for Zbiggy (Gárdonyi-Namyslowski)

 

Reggae for Zbiggy

Sok idősebb magyar jazz-zenész érzi úgy: Magyarországon nincs kellő becsülete a jazz­hagyo­mányokhoz kötődő main stream zenének. Egyfelől a dixieland vonja bűvkörébe a jazz történetében járatlanabb közönséget, másfelől, főként az egyetemi klubokban, az avantgárd talál bázisra a szintén nem különösebben avatott hallgatóság soraiban. A kettő között nincs igazi átmenet: hiányzik az a történeti folytonosság, ami a különböző stílus­korszakokat egy­máshoz kapcsolná, és az értékrendszereknek vonatkozási pontokat kínálna. Ennek következ­tében a mesterségbeli tudásnak, a jazz-nyelvezet birtoklásának sincs meg a kellő tisztelete. Sokkal nagyobb az ázsiója a szakmai alapokat nélkülöző modernkedésnek, az ideológiával alátámasztott formabontásnak, a tagadásban kimerülő különbözésnek, mint a mesterségbeli felvértezettséggel megszólaltatott, hagyományos szerkezetű jazz-standardnek.

Tagadhatatlanul sok igazság rejlik e vélekedés mélyén. Olyan igazságok, amelyek a jazz egyetemes fejlődésének és magyarországi helyzetének ellentmondásait érzékeltetik. Azt a fáziskésést, ami a magyar kultúrát évtizedek óta jellemzi, s társadalmi-politikai ballasztokkal súlyosbítva a magyar jazz és a jazz magyarországi útjának kibontakozását ma is meghatá­rozza. Teljesítményelvű világunkban ugyan csak a végeredmény számít, de azoknak, akik valamennyire is közösséget vállalnak a bizony nem légkondicionált viszonyok között érlelődő magyar jazzélettel, nem szabad elfeledkezniük azokról az erőfeszítésekről és vívódásokról, amelyek az egyetemes mércével talán nem mérhető teljesítmények születését kísérik. Mert ha csak a jazztörténet csúcsaira és jelenkori mérvadó törekvéseire tekintünk, képtelenek leszünk felfogni, hogy 1985-ben Magyarországon egy bebop formáció is lehet progresszív – mert talán soha nem volt igazán belevaló bebop zenekarunk.

Gárdonyi László bemutatkozó lemeze nem szorul védelemre, lekezelően jóindulatú vállveregetésre. Igényes, közérthető anyagával abból a közönségrétegből nyerhet meg hiányzó híveket a jazzmuzsikának, amely a dixie és az avantgárd közötti ízlésével viszonylag kevés táplálékra lel a hazai kínálatban. Zbigniew Namyslowski Európa egyéni hangú szaxofonosai közé tartozik. Az, hogy szerepet vállalt fiatal magyar kollégájának lemezén, már önmagában is minősíti a vállalkozást. Kapcsolatuk nem új keletű: 1980-ban mindketten Kőszegi Imre kvartettjében turnéztak Nyugat-Európában, aminek dokumentuma az idehaza nem forgalma­zott For Kati című album. Ezt követően Namyslowski Gárdonyi triójának szólistájaként lépett fel a debreceni jazznapokon, közös lemezük az ott előadott anyagra épül. Valamennyi kompozíció Gárdonyi szerzeménye.

A nyitó s egyben címadó szám tisztelgés a szaxofonos partner előtt. Nem patetikus főhajtás, ellenkezőleg, táncos karakterű, a jamaikai reggae ritmust stilizáló játékos darab. A zongora és a bőgő ostinato kvart- (majd színező kvint-, terc-) váltásai lendületes alapot biz­tosítanak a témát stílusos improvizációban kibontó, végül lezáró altszaxofonnak. Igazi sláger­jelölt, hatásos nyitódarab. Kontrasztként lassú, moll alapharmóniákból építkező, lírai kompo­zíció következik: a Nyugalom. A bőgő kis- és nagyszekund ostinatói fölött, a dob diszkrét seprűjátékának kíséretében Namyslowski ezúttal szopránszaxofonon, a rá jellemző hajlí­tá­sokkal intonálja a témát, amely az improvizációban rendre dúrba modulál. A szerkezet összetett, a zongora és a szaxofon kétszer is váltja egymást a rögtönzésben. Atmoszférikus, tűnődő hangulatokat ébresztő, remek szerzemény (és előadás). A Narancsváros ismét kemé­nyebb, rockos jellegű darab. Nyolc ütem zongora bevezető után következik az ereszkedő kvintváltó dallamú, pentaton utalású 16 ütemű téma nyolcados alaplüktetéssel, szimmetrikus és aszimmetrikus hangsúlyok váltakozásával. A zongoraszóló Gárdonyi feltűnő melodikus invenciójáról tanúskodik.

Az oldalt a Lélekút, Gárdonyi legszebb szerzeménye zárja. Ez annak idején a For Kati című lemezen is helyet kapott, most a zongora és a szaxofon duóban szólaltatja meg. Ha a lemez reminiszcenciákat ébreszt, akkor ez a darab különösen az ECM-soundot, mégpedig Jan Garbarek játékát idézi. Ez azonban másféleképpen is megközelíthető: Gárdonyi olyan gyö­nyörű, lírai-romantikus témát tudott írni, amit akár az ünnepelt sztárnak is tulajdonít­hatnánk. A zongora kvintváltós bevezetője után a két hangszer unisono szólaltatja meg a 16 ütemű g-moll dallamot. Namyslowski altón, sok vibratoval játszik. A zongora az egész felvételen igen aktív, díszíti, kíséri, kommentálja a szaxofon rögtönzését.

A B oldal a gyors, zaklatott tempójú Törpentánccal indul. A kétszer megismételt C-dúr dallam ütembeosztása rafinált: kétszer három ütemben kérdés-válasz szerkezetben ismétlődik, majd a hetedik ütemben a következő ütemre fergeteges swingbe vált át. Ez a két ritmus váltja egymást a szopránszaxofon, illetve a zongora szólója alatt is. Ismét lassú kompozíció: a Ballada. B-mollos, hosszú zongora bevezetőjében Gárdonyi szabadjára engedi kezeit. Virtuóz kromatikus menetei Keith Jarrett játékának feszültségét idézik. Majd belép a zenekar, a szintén b-mollos témát az altszaxofon játssza, ismét sok vibratóval. Szólóját a dobos seprűvel, a bőgős ökonomikus pengetéssel kíséri. Az első oldal tisztán periodikus beosztású számaihoz képest itt a dallam is, az improvizáció is elvontabb, meditatívabb. A lemezt a "bicegő" Sánta kakukk zárja. A téma kemény, rockos ütései átkötő ütemek után gyors, swinges tempóba csapnak át. A latinos zongoraszóló bőven él kromatikus fordulatokkal. A dob talán az egész lemezen itt a legintenzívebb, a cinek szabályos rezgéseit a lábdob hangsúlyos közbeütéseivel oldja. A szaxofonszóló alatt visszatér az eredeti rockos alapütem és harmóniasor, majd a téma újbóli megszólaltatása foglalja keretbe a kompozíciót.

Gárdonyi László legfőbb erényének az tűnik, hogy nem vállalkozott irreális feladatra: pontosan annyit tűzött maga elé, amit megvalósíthatónak érzett, s ennek szinte maradéktalanul eleget is tett. Némely szempontból talán túlságosan kötöttek ezek a keretek, egyes darabok szerkezete leegyszerűsített, a kitűnő szaxofonon és a zongorán kívül a dob (Lakatos Pecek Géza) és a bőgő (Lattman Béla) is kaphatott volna a kísérő funkciónál összetettebb felada­tokat – de Gárdonyi zeneszerzői és muzsikusi képességei reményteljes fejlődés ígéretével bíztatnak. (Krém)

Reggae for Zbiggy

Gárdonyi Group: Gárdonyi László – zongora, Lattman Béla – bőgő, Lakatos Géza – dob + Zbigniew Namyslowski – szoprán- és altszaxofon

(Jazz, 1985)