Zenei műhelyek

(MISKOLCI ÚJ ZENEI MŰHELY) Örvendetes fejlemény, hogy a Hungaroton figyelme az utóbbi években nem korlátozódik csupán a fővárosra, hanem kiterjed egyes vidéki városaink zenei együtteseire, előadóira is. Ennek feltétele természete­sen a kiemelkedő színvonalú tel­jesítmény vagy a sajátos profil, szakterület. Ilyen eredményes társulás az 1976-ban alakult Mis­kolci Új Ze­nei Műhely, amely Selmeczi György karmester vezetésé­vel századunk zené­jének népszerűsítésén és előadói stílusának elsajátításán fá­radozik. Az együttes bemutatkozó le­me­zén Webern, Maderna, Varese és Stravinsky műveit interpretálja. Az orosz szer­zőnek több darabja is elér­hető magyar felvételen, de társaival eddig csak elvétve vagy egyáltalán nem talál­kozhattunk Hungaroton-lemezeken, így a miskolciak vállalkozása bizonyos érte­lemben úttö­rőnek tekinthető, és mindenképpen beleillik az együttes fő célkitűzéseibe.

A négy szerző mind kü­lönálló egyéniségként jelenik meg a kompozíciókban. We­bern rö­vid darabjai a szeriális technika kristálytiszta logikájú reprezentánsai, a méltatlanul kevéssé ismert Maderna szerenádja a zenei szerkesztés egyedi példája, Varese szoprán hangra és ka­marazenekarra írt alkotá­sa a századeleji Párizs avantgárd törekvéseivel tart ro­konságot, míg Stravinsky Hangversenytáncok című, balettelőadásra szánt művét a koncertáló stílus és a szim­fonikus gondolkodás egyidejűsége jellemzi. A le­mez izgalmas kirándulás századunk első fe­lének ze­neszerzői törekvéseibe.

(JÁNOSI EGYÜTTES) A Hungaroton népzenei leme­zei két nagy csoportba sorol­hatók. Egyikben vannak a tudományos igénnyel feldol­gozott eredeti gyűjtések, a másikban a fiatal népzenei együttesek hagyományápoló felvételei, változatai. A Já­nosi együttes most rendha­gyó, egyik kategóriába sem illő összeállítással jelentke­zett. A tíz éve alakult trió legfőbb szándéka a hangsze­res magyar népzene előadói stílusának, dialektusainak feltárása. Az együttes 1981- ben mutatta be Zene húros hangszerekre... dudára és furulyára című műsorát, amelyben Bartók Béla mű­veiben feldolgozott népi dallamok hangzottak el. A le­mez első oldalát ebből válo­gatták.

Helyet kaptak rajta, még­pedig rekonstruált, eredeti stílusú előadásban, azok a dallamok, amelyek az első és második Rapszódiában, a Szonatinában, a Három Csik megyei népdalban és a Román népi táncokban elő­fordultak. Nemcsak az össze­hasonlítás miatt érdekes a Jánosi együttes kísérlete, hanem azért is, mert így Bartók lejegyzései alapján képet kaphatunk arról, milyen díszítéstechnikával, hangsúlyozással és hangszer­kezeléssel szólaltak meg ezek a dal­lamok a század- forduló táján a nép köré­ben. A lemez második olda­la szintén értékes anyagot tartalmaz: szatmári és mező­ségi zenét eredeti stílusje­gyekkel, de az együttes fel­fogásában.

(ILLYÉS - KÁNYÁDI) Hasznos és igen népszerű sorozata a Hungarotonnak az, amelynek lemezein köl­tők saját verseiket mondják. Nem feltétlenül előadóművé­szi szempontból; sokkal in­kább a legavatottabbak, a szerzők értelmezései miatt. Illyés Gyula sem azok közé tartozik, akik előadják ver­seiket. „Sohasem törekedett erős érzelmi hatásokra, ze­nei hangzatokra – írja szép kísérő szövegében a pálya­társ Keresztury Dezső –: mindig inkább a világosság­ra, a gon­dolatmenet, a költői mondanivaló logikájára, fo­lyamatosságára figyelt. Azt akarta, hogy a jól megfogal­mazott érzés, eszme, de még az indulat is a maga erejé­vel, minden előadói, színészi díszítés nélkül érvényesül­jön." Illyés Gyula intenzív versmondása – feleségének válogatásában – egy kivéte­les gondolati magasságokba törő, sokrétű életmű rejtett dimenzióiba vezeti el a hall­gatót. Olyan nagy versek is helyet kaptak a – sajnos, egyenetlen technikájú – fel­vételek között, mint a Bar­tók, a Haza, magasban, a Koszorú.

Kányádi Sándornak ver­sei és meséi kerültek a bol­tokba A táltos madár cím­mel. A cím­zettek természe­tesen a gyerekek, akik igen jól szórakozhatnak a kedves, humoros verseken, történe­teken. A téma zömmel a természet, a növények és az állatok. A verseket maga a költő mondja póztalan köz­vetlenséggel, a meséket pe­dig Illyés Kinga tolmácsolja élénken, szép artikulációval, de helyenként kissé sietve és túlcifrázva.

(VIKIDÁL) A rockénekes Vikidál Gyulát egy-két sze­repe (pl. István, a király­ban) sztárrá avatta, s új le­meze már mint rock-hőst tálalja elénk felnagyított arcmását. A kísérlet szintén úttörő: operarészlet, virág­ének, zsoltár és rockdalok egyaránt helyet kaptak a le­mezen, az énekes sokoldalú­ságát bizonyítandó. Az ered­mény, fájdalom, majdnem minden tekintetben kudarc: Mefisztó rondójához nem eléggé átütő és képzett Viki­dál hangja; a mélyebb fek­vésekben erőtlen, a közép­sőkben (Pilátus dala, Zsol­tár) viszont színtelen. Ami tetszik: a Tinódi Lantos Sebestyén-feldolgozás változa­tos előadása. Vikidálnak leg­jobban a kemény rock dina­mikus, erőszakos énekstílusa fekszik, ebben érvényesül igazi egyénisége. Ez azonban csak egy szelete a világnak; bár sokaknak ez a teljes­ség.

(Hajdú-bihari Napló, 1985)