Kullancsok és kritikusok
„Független szellemű, erős művészegyéniség mostanság nem kapott jobboldali többségű önkormányzattól színházvezetői megbízatást. Kivételnek látszhatott Vidnyánszky Attila, aki eddig nemcsak rendkívüli tehetségű, de önálló szellemiségű rendezőnek, igazi színházteremtő egyéniségnek mutatkozott. Ám mióta hallottam Szentendrén a rendezésében játszott Dundo Maroje előadása előtti rasszista bevezetőt (amely szerint indiai eredetű kullancsemberek élnek köztünk, s ezeket még el is tanácsolták a produkció élvezetétől), azóta kételkedem e tehetség igazi értékében” – írja Zappe László „Minden hatalmat!” című jegyzetében (október 2.)
Politikailag egyre korrektebb világunkban a rasszista minősítés egyenlő a fehér halállal. Az, aki a politikai korrektség őshazájában, az Egyesült Államokban származási vagy vallási alapon tesz megjegyzést embertársaira, örökre kiiktatja magát a társadalmi nyilvánosságból, és jobb, ha egy távoli bolygón keresi az érvényesülés lehetőségét. Magyarország legolvasottabb napilapjának szerzője nem színikritikában, hanem vezércikkben sütötte rá a rasszista bélyeget az általa – eddig – rendkívüli tehetségnek tartott rendezőre. Nem vagyok Vidnyánszky fogadatlan prókátora, de jelen voltam az október 3-iki debreceni bemutatón, meghallgattam a kifogásolt prológust, és indíttatva érzem magam, hogy cáfoljam az igaztalan vádat.
Az évtizedek óta színikritikusként is tevékenykedő Zappe László bizonyára találkozott már a Dundo Maroje szövegével. Ha mégsem, lett volna lehetősége, hogy kiderítse: a fából faragott papagáj-, majom-, béka-, szamártestű és kecskelábú lények – a kullancs-emberek – nem a rendező szüleményei, hanem a szerző, Marin Drzic fantáziájának teremtményei. A prológust is ő helyezte a mesés Indiába – nem számolva azzal, hogy a fabulát, a mítoszt és a korabeli valóságot ötvöző, szinte mindent és mindenkit kifigurázó reneszánsz komédiájának felvezetése fél évezreddel később milyen következtetésekre ragadja egy magyar napilap jegyzetíróját.
„Gondolta a fene” intézhetnénk el Arany János sokat idézett mondásával a rendező helyében az ügyet, ha csupán képzettársításról, és nem súlyos ítéletről volna szó. Kétségtelen, a világot sokféle szemüvegen át lehet nézni, de a Ribillió Rómában debreceni előadásának végletesen leegyszerűsítő és félrevezető értelmezése volna az aktuálpolitikai megközelítés. Veszélyes játék ez: aki rasszizmust kiált ott, ahol egy embertípus van terítéken, úgy jár, mint a farkassal riogató pásztor. Senki nem fog hinni neki akkor, amikor az tényleg megjelenik.
(Hozzászólás - Népszabadság, 2009)