Vastaps: Pilinyi Márta
A név aligha ismerős a Csokonai Színház közönsége előtt. Furcsa dolog ez: a színházakban minden a színészek és a rendezők körül forog, s a nagyüzem – mert egy társulat végül is az – többi tagja észrevétlenül veszi ki részét a produkciókból.
A nézőnek vannak kedvenc szerzői, kedvenc színészei, és még talán rendezői is, de olyanról még nem hallottam, hogy valaki a kedvenc díszlettervezője miatt ment el megnézni egy előadást. A kritikák is jószerint annyival intézik el a díszleteket és jelmezeket, hogy jól avagy rosszul szolgálták az előadást.
Az ördögök bemutatóján Pilinyi Márta díszlete az előadás erőssége volt: funkcionálisan pontosan működik, megteremti a darab kívánta középkori hangulatot, kétszintes tagozódásával biztosítja az összetett mozgás feltételeit, és ízléssel ötvözi a stilizáltságot az anyagszerűséggel. A lehetőségeket ismerve nem lehetett könnyű a 16 helyszínt egyetlen kompozícióban megjelenítő teret megtervezni: a művelődési központ színháztermében nincs forgószínpad, megoldhatatlan a nagyobb díszletek mozgatása, így statikusságra kárhoztatva kellett a tervezőnőnek kialakítania a színpadi látványt (A pompás jelmezek is az ő munkái.)
Kevesen gondolnák, hogy a jelmezek vagy a díszletek létrejöttének csak tizedét teszi ki a tervezés. Az idő és az energia nagyobb részét a kivitelezés viszi el: a tervezőnek ismernie kell a színházi műhelyeket, a szakembereket és a kapható anyagokat, hiszen csak azzal dolgozhat, ami beszerezhető. Ezen felül alaposan kell tudnia a műszaki rajzot és az árakat, hogy a legaprólékosabban meghatározhassa és ellenőrizhesse a technikai kivitelezés részleteit. Művész és iparos tehát egy személyben a tervező, és akkor már boldog lehet, ha elképzelései nyolcvan százalékban megvalósulnak.
A premier után elégedettnek láttam Pilinyi Mártát. Pedig nem volt kicsi a tét: az Ördögökkel diplomázik a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervező szakán. Úgy gondolom, nyugodtan állhat vizsgáztatói elé. Én mindenesetre magamban jelest adtam neki.
(Hajdú-bihari Napló, 1981)