Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

A kertbarát

 

Úgy tartják, ez itt a luxusnegyed. Balról a Nagyerdei körút, jobbról a munkásmozgalmi har­cosról, Lefkovits Vilmosról elnevezett utca, köztül pedig földszintes, emeletes házak, villák, garázsok, tisztára mo­sott, frissen vasalt kertek, embe­rek.

Az arcok is mintha kisimultabbak lennének, mint mondjuk a Nagysándor telepen. Az ottaniak vasárnap délutánonként néha fel­kerekednek, hogy sétáljanak, szem­lélődjenek a városnak ebben a ré­szében; fordítva ez rit­kábban for­dul elő.        

Kik élnek ezekben a milliós érté­kű házacskákban, s miként?

Az a kétszintes, egyedi tervezésű kockaház, amelyről az alábbiakban szó lesz, az Izsó és a Dobsina utca kereszteződésében, kétszáztíz négy­szögöles telken terül el. Tulajdono­sa, Egri Alajos ősz hajú, 69 éves férfi. Öt éve ment nyugdíjba; előtte a KPM Közútépítő Vállalatnál dol­gozott műszaki ellenőrként. Az al­só szinten él feleségével, akit már korábban le­szá­za­lékoltak lábtrom­bózis miatt. A felső szintet bérlők­nek adják ki, nemcsak azért, mert az OTP-részletek törlesztése miatt erre szükségük van, hanem, hogy ne legyenek egyedül. Amikor a házat építették, arra számítottak, hogy a két fiuk közül legalább az egyik ve­lük lakik majd; de a nagyobbik Pestre költözött, a kisebbik meg la­kást kapott a város másik részében. Őket pótolják az egyetemista albér­lők, akik szinte családtagi státusban élnek az idős házaspárral.

Egri Alajos életútja, jelenlegi helyzete akár tipikusnak is tekint­hető, de inkább óvakod­junk ettől. Szemléljük úgy, ahogyan azt a va­lóság tényszerűsége megkövetelné. Hogy megért­hessük sorsának, érdeklődésének alakulását, egy kulcsszóra kell összpontosítani gondola­tainkat: kertbarát. Ez a jelző a beavatatlanok számára meglehet, misztikus jelentéssel bír, ezért mindjárt tisztáznunk kell,   hogy senki sem születik kertbarátnak; Egri Alajos életének is csak az utóbbi tizenöt esztendejében ka­pott a kert ilyen jelentőséget. De ennek története van.

A telket 1960-ban vásárolta, a szűkebb környéket akkor még kuko­ricás borította. Egy év múlva ké­szen állott a ház, a telket gyorsan be kellett fásítani. Csak miután a dolgok kezdték igazi formájukat magukra ölteni, jöttek rá, hogy egy kertet másképpen is be lehet ültet­ni. Ezzel a felismeréssel kezdődött el az a folyamat, amely a házaspár mindennapjait a jelenlegi mederbe terelte, s amelyben a főszerepet a kert játssza.

Ha erre a kertre az idegen egy pillantást vet, az első benyomás, ami érzékéig hatol, az a szabályos­ság, amely rendező elvként uralja a telket. Van ebben a rendben va­lami sajátos fe­gyelem, amely a kissé bohém lelket eleinte ösztönösen visszariasztja, de a sarkosra metszett f űtáblák, huzalegyenes sző­lősorok, geometriai virágágyások közöt sétálva rá kell jönnie, hogy az élet értelmének mélyebb összefüg­gései tárulkoznak fel előtte, ellen­kezést nem tűrően. Ebben a kert­ben mindennek megvan a maga he­lye, itt a racionalizmus dominál, az át­te­kinthetőség, amely ugyan két­ségkívül leegyszerűsíti az élet je­lenségeit, de mindenkor biztos el­igazodás forrásául szolgálhat. S ki az, aki másra vágyik tiszta percei­ben?

Ahogy nézem az örömöt a tulaj­don arcán, amint dédelgetve mu­tatja a kert kincseit, a tizenhétfajta szőlőt, az őszibarackokat, a szil­vát, az almát, a körtét, a paradicsomot, a be­góniát, a krizantémot, a száz tő rózsát s a többit, egyre jobban érzem, hogy nem is a kert ér­dekel engem, hanem a gazdája. Sza­vaiból a felfedező út során mind tisztábban bontakozik ki, hogy mi motiválja. Évről évre újabb fajtá­kat beszerezni, nemesíteni, mindből a legjobbat, legfinomabbat, sze­met gyönyörködtetőt, lelket nyug­tatót – csak az alkotás érzése lehet az, ami állandó mozgásra késztet, ami miatt nem szabadulhat az em­ber attól, ami életét kitölti, bármi legyen is az.

Semmi sem áll tőlem távolabb, mint a kertészkedés, de ahogy el­nézem ezt a 69 éves férfit, amint szinte gyermeki lelkesedéssel és büszkeséggel mutogat, magyaráz, egyre na­gyobb tiszteletet érzek iránta, egyre jobban megértem, hogy egy műszaki ellenőrként befe­jezett tevékeny élet után idős ko­rában miért a kertben keresett me­nekvést. Ez sosincs befejezve, mond­ja, s bár tudom, mire gondol, miért nem sajnálja az időt, a fáradságot, mi az, ami az év minden szakában tettre sarkallja – mert munka van itt bőven –: saját birodalmát te­remtheti így meg, saját elképzelé­sei, hajlamai szerint formálhatja a természetet, ő döntheti el, szabá­lyozhatja, mi hova kerüljön, mi sar­jadjon a jövő évben. Értem már, miért ízlik másként a kertben le­szedett gyümölcs, miért fest a vázá­ban másként a ház előtt nyílott vi­rág, mint a piacon vásárolt. Olyan bensőséges, személyes kapcsolat fű­zi a házaspárt munkájuk tárgyához és termékéhez, ami mai világunk­ban kiveszőfélben van, s amiben ők a harmóniát találták meg.

Járjuk a kertet Egri Alajossal, s még sok mindenről szó esik: a kertbarátkörről, a trágya­beszerzés nehézségeiről, a metszésről, a há­rom tyúkról, a bogarak ellenségei­ről; az oltásról, a permetezésről, a locsolásról – megannyi apró gya­korlati, de fontos dologról. Csak amikor becsukődlk mögöttem a rá­csos vaskapu, kezdem magamban érezni, hegy irigylem Egri Alajost; irigylem azért, mert lélekben birto­kában van olyasvalaminek, amire sokan egész életükben hiába vágyakoznak.

(Hajdú-bihari Napló, 1977)