A reklám helye

Vajon a Magyar Rádió honnan szerzi az óránkénti műsoraiban, krónikáiban és ma­gazinjaiban sugárzott híreket? Van-e saját forrása, hírszolgálata, avagy a Magyar Táv­irati Iroda, azaz a nemzeti hírügynökség kí­nálatából állítja össze adásait?

A halandó hallgatónak nincs ismerete erről a demokra­tikus nyilvánosság alapfeladataiból kö­vetkező kérdésről. Bekapcsolja a készülé­ket, meghallgatja a közleményeket, s leg­feljebb arra figyel fel, hogy némelyik hír után elhangzik az utalás: ez és ez a napilap írta.

Hogy miért kell a rádiónak napilapokból idézni olyan híreket, amelyekhez az MTI na­pi szolgáltatása révén, vagy saját forrásból is hozzájuthat, az a rendszerváltozás óta téma. Az idézett napilapok ugyanis, különös mó­don, szinte kivétel nélkül azok köréből ke­rülnek ki, amelyek a korábbi, jobbközép kor­mány elleni és a jelenlegi, balközép kormány melletti irányvonalukról ismeretesek. A mi­nap például két olyan hírrel kezdődött a Kossuth rádió híradása, amelynek forrása két országos napilap, a NG és a NA volt. Természetesen nem kellett sokat várni ahhoz, hogy hivatkozás történjen a har­madik, e körbe illeszthető napilapra, az MH-ra is (ez itt nem a reklám helye), s ezzel a kör bezárul.

Nem egyedi példákról, hanem hosszú évek óta folyó tudatos gyakorlatról van szó, amely a gomba módra szaporodó kereske­delmi létesítmények konkurenciája idején kétszeresen is károsan hat a Magyar Rádió tekintélyére.

A napilapoktól ilyen rendszerességei és mennyiségben kölcsönzött hírek közreadá­sa meg­kérdőjelezi saját hírszolgáltatásának szakszerűségét és hitelképességét (mi törté­nik például akkor, ha az idézett közlemény hamisnak bizonyul?). A legtöbbször csak korlátozott hír­értékkel bíró közlemények ilyen módszeres és politikailag egyoldalú válogatása azt a benyo­mást kelti, hogy a cél nem az egyéb forrásból beszerezhetetlen, elemi fontosságú tények köz­lése, hanem egyes napilapok folyamatos, ingyenes reklámja. Amivel tetemes bevételtől esik el az adófizetők pénzén fenntartott Magyar Rádió.

Van ennek a maffiózó gyakorlatnak le­hangolóbb következménye is. Mégpedig az, hogy az állampolgárok bizalma megrendül­het a közszolgálati intézményeket létreho­zó, azok mű­ködésének felügyeletét ellátni hivatott jogállamban is. A hírektől, amúgy kelet-közép-európai módon, így jutunk el a rendszerváltozás nagy vívmányáig: a sok­irányú információkhoz való hozzáférés de­mokratikus jogáig.

(Hajdú-Bihari Napló, 1997)