Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Árpád, István

 

Ül Juliska néni enyhén salétromos Csapó utcai pincelakásában vasárnap délelőtt, és a rádiót hallgatja. A rádióban két jeles magyar férfiú beszélget: Árpád és István. István kérdez, Árpád válaszol; Juliska néni hallgat.

Azt kérdezi István: no és ilyen nagy út előtt ki szokta elkészíteni a csomagját? Árpád azt válaszolja: természetesen én, de azért a feleségem is segít, mert ő jobban tud­ja, hol vannak a tiszta zoknik. Aztán azt kérdezi István: no és ilyen nagy utakon mit szokott csinálni a repü­lőgépen? Mire Árpád: kinézek az ablakon.

Mari néni hallgat.

István tovább kérdez. Patakzanak belőle a kérdések, amelyeket a maga kifinomult, intel­lektuális modorában a mélységes együttérzés hangján tesz fel Árpádnak. Ugye még mindig nincs nemzeti kon­szenzus, ugye még mindig nem állnak szóba egymással az urak a legfelső körök­ben, ugye elszakadt egymástól a vezetés meg a nép, ugye forró őszünk lesz, ugye há­bo­rúba keveredünk Jugoszláviával?

Árpádot a lelke mélyén rettenetesen ir­ritálja ez a mélységes együttérzés, de elfojtja indu­latait, és udvariasan válaszolgat, hiszen ő Árpád. Azt feleli az érdek­lődő kérdésekre, hogy a nemzeti kon­szenzus a szovjet válság idején bizony kialakult; ő most sokkal inkább beszélő viszonyban van a legfelső körökkel, mint hónapokkal ezelőtt, mondhatni minden­ben tökéle­te­sen egyetértenek; a vezetés sejti, hogy mi történik az országban, de a fejlődésben vissza­maradt statisztika meg­akadályozza a tisztánlátásban; reméli, nem lesz forró őszünk, csak ép­pen olyan, amilyet a helyzet hoz; és háborúba sem keveredünk Jugoszláviával. Istvánnak nincs több kérdése, meghatottan köszöni meg Árpádnak a csevelyt. Árpád a rá jellemző közvetlen gesztussal búcsút int, majd felkaptat a Finnországba induló gépre.

Juliska néni hallgat. Éppen befejezte a zöldségtisztítást, és fejcsóválva arra gon­dol: István tavaly augusztus óta rendsze­resen faggatja Árpádot. Vajon egy ilyen kifinomult intellektus miért nem jön rá ennyi idő alatt, amit Árpád nagyon jól tud, hogy a magyarok nem nyereg alatt puhítják a húst?

(Hajdú-bihari Napló, 1991)