Az estek estje

 

Az ország szeme a múlt szombaton a Magyar Állami Operaházra irányult. Nem a Parsifal be­mutatóját tartották, nem is Luciano Pavarotti ven­dégszereplését hirdették a plakátok: a vál­lal­kozók estjét rendezték meg a székesfővárosban. Közép-Európában minden korszaknak meg­van a maga rendezvénye: egykor az arisztokrácia korzózott az aranyozott folyosókon, majd a munkásság ki­választottjai ölthették magukra a Vörös Október Ruhagyár alkalmi termékeit, most meg az a ré­teg veszi birtokba a zeneélet szentélyét, amelyik­nek oly fontos szerep jutott a rendszerváltozás­nak nevezett folyamatban.

Jelképes ez a nap, s nemcsak azért, mert mint hírlik, a belépő 100 000 (egyszázezer) fo­rint volt. Feltételezhető, hogy min­den valamirevaló vállalkozó iparkodott megjelen­ni a ne­ve­zetes helyen, nem kizárt, hogy a vállal­kozóság mércéje előbb-utóbb az operaházi rész­vétel lesz. E sorok írójának, aki hetente arra vál­lalkozik, hogy rádiójegyzeteket írjon, eddig mind­össze a Bohémélethez és a Pillangókisasszony­hoz volt szerencséje nevezett épületben; a dol­gok állásából azonban arra következtetett, hogy ha lépést akar tartani a korral, honorá­ri­u­mából biztosítania kell magának a részvétel jogát. Vára­kozással tölti el a tudat, hogy 2001-ben már sze­mélyesen lehet jelen a rendkívüli eseményen.

Addig azonban be kell érnünk azzal, ami a vállalkozói estélyből a halandóknak a média jó­voltából jut. A minden jóra fogékony, megújuló Magyar Rádió Vállalkozó Magyarország címmel két órát szentelt a témának. A Kossuth összeál­lítását Martin-Kovács Miklós szer­kesztette, aki ko­rábbi amerikai tudósítóként nagy jártasságra te­hetett szert az üzleti világban. Ebből kevés tük­röződött a műsorban, a helyszíni kapcsolások ügyefogyottra sikeredtek, az összekötőzene sem mindig akkor szólalt meg, amikor helye lett vol­na, de hát ez nem Ame­rika. Ugyanakkor fölöt­tébb érdekes (lásd Karinthy) pannó kerekedett ki a bemutatott vál­lal­kozók portréiból. A rádió, mint ismeretes, nem ad képet, csak hangot – ez külön­bözteti meg a televíziótól –, és ezen az estén csu­pa nemes arcélű, tiszta tekintetű ember nézett ki a hang­szórókból. Megtudtuk, hogy a nyilatkozó­kat egyetlen gondolat foglalkoztatja: a vállalko­zás sikere. Ennek érdekében vetik latba minden energiájukat, összes fizikai és szellemi po­tenci­áljukat, ezzel kelnek és fekszenek, meg közben is; ha van valami a világon, ami hidegen hagyja őket, az a pénz.

Az év vállalkozói szólaltak meg a műsorban, öröm volt megismerkedni a sok szerény rokon­szenves egyéniséggel, küzdelmes életúttal. Azok az üzletemberek, akik miatt gazdasági rendőr­séget, adó-ellenőrzési osztályokat, Nemzetbizton­sági Hivatalt és Központi Bűnüldözési Irodát szükséges fenntartani, bizonyára másutt töltöt­ték el ezt a szombat estét.

(Hajdú-bihari Napló, 1998)