Dühös telefon
Miközben a világ népességének negyede szombat délelőtt Diana hercegnő temetését nézte fotelből a televízión, a Kossuth rádió Dühös telefon című műsorában zaklatott hallgatók felháborító magyarországi eseményekről adtak hírt.
Mindjárt az első telefonáló olyan esetről számolt be, amitől megállt az ütő Szente László műsorvezetőben. A vonal másik végén székesfehérvári férfi ült, aki aznap hajnalban szemtanúja volt annak, amint öt járőr kocsi és két helyszínelő autó legénysége, mintegy 10-15 rendőr önmagából kivetkőzve, fél órán keresztül ütött, vert, rugdalt, taposott néhány, gépkocsiból kirángatott személyt. A látvány annyira megviselte a hallgatót, hogy feltette a kérdést: mire számíthatunk a jogállamban, ha a rendőrök képesek így kivetkőzni magukból? Amire a műsorvezető csak annyit tudott kinyögni, hogy az eset tényleg elképesztő.
Az eset, attól tartok, nemcsak elképesztő. Aligha dől most hátra elégedetten bársonyszékében a belügyminiszter (mellesleg a kisebbik kormányzó párt frontembere), aki sajtóbeli szereplése alapján a legeredményesebb tárcatulajdonosok egyikének látszik, csak ne akadna mindig valami, ami a ragyogó képet beárnyékolja. Ha nem rendőri túlkapásról van szó, akkor, mint legutóbb a budapesti rendőrkapitányság gépkocsi-vásárlásai esetében, a közbeszerzési törvény kijátszásáról; vagy a sátoraljaújhelyi aszociális elemekkel szembeni testületi határozatáról, amely ügyben az ombudsman ellenében még a helyi cigány önkormányzat vezetői is az önkormányzat mellett foglaltak állást. Egyszóval, sűrűn előfordulnak a köz idegeit borzoló esetek, de ez a nyilvánosság előtt elkövetett csoportos székesfehérvári brutalitás – hatásköri túllépés, ahogy a közlemények fogalmazni szoktak – túltesz a szokásos borzalmakon, és vélhetnénk, hogy minden jóérzésű embert az erőszak megnyilvánulásai ellen hangol.
Vélhetnénk, mondtam, a Dühös telefont azonban, úgy látszik, olyanok hallgatják, akiket más fából faragtak. Két későbbi telefonáló ugyanis egyértelműen a rend őrei mellett tette le voksát, egyikük – vidéki ügyvéd – kijelentette, hogy szeretné megcsókolni a szolgálatot teljesítőket, amiért elfogták a bűnözőket; mindenesetre, ha legközelebb Székesfehérváron jár, megajándékozza őket egy rekesz sörrel. A névvel és lakcímmel alátámasztott közlés annyira váratlanul érte az adást amúgy meglehetős érdektelenséggel vezető riportert, hogy jobbnak látta gyorsan elköszönni a telefonálótól. A hallgató meg töprenghetett, hogy liberális jogállamban mi a nyugtalanítóbb: ha rendőrök vernek bűnözőket, vagy ha állampolgárok sörrel itatnak rendőröket.
(Hajdú-bihari Napló, 1997)