Ejnye-bejnye
Új divat hódít teret szűk pátriánkban: egyes intézmények és szervezetek haragszomrádot kezdtek játszani a sajtóval. Mármint velünk.
Először a Debreceni Hőszolgáltató Rt. orrolt meg ránk, mert egyik munkatársunk a vélemény oldalon kifejtette véleményét a melegvíz-zolgáltatás átalánydíjáról. Ezek után helyt adtunk ugyan a vállalat cáfolatának, sőt olvasónk munkatársunkat és eljárásunkat bíráló hozzászólásának is, ez azonban kevés volt az rt.-ek. Faxon érkezett a verdikt: ha nem kérünk tőlük bocsánatot, minden kapcsolatot megszakítanak lapunkkal, nem adnak nekünk információkat a cégről.
A következő kedves gesztust a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola gyakorolta: nem küldtek meghívót tanévzáró ünnepségükre. A hírnek persze az a természete, hogy terjed. Más forrásból természetesen tudomást szereztünk az eseményről, de amikor az értesítés elmaradásának okáról érdeklődtünk az intézmény vezetőjénél, ő tudomásunkra hozta, hogy igen, szándékosan nem küldtek nekünk meghívót, mert csúnyákat írtunk róluk a múltkori vitában.
A harmadik csapás a Debreceni Agrártudományi Egyetem gazdasági igazgatója részéről érte lapunkat, aki a tanítóképző főiskola iránti lojalitásból utasította el munkatársunk interjúkérését. A rektorral történt rövid konzultációnk után szerencsére elhárult az akadály a találkozó elől.
Mondhatnánk, így is lehet játszani. Megsértődni, durcáskodni, büntetni. Csakhogy tisztelt partnereink valamit kihagynak a számításból: ez a játék nem a mi rovásunkra megy. Mi azért vagyunk, hogy az olvasókat szolgáljuk, hogy számukra minél több hiteles ismeretet – tényt, véleményt – közöljünk. Meglehet, nem mindig sikerül eljárnunk e szándék szerint, sajnos, munkánkba pontatlanságok is becsúsznak, és az sem kétséges, hogy a lapban megjelenő vélemények olykor vitathatóak, merthogy vélemények. De vajon bennünket büntet a hőszolgáltató azzal, hogy nem küldi el lapunknak a nyári felújításra és a meleg víz szüneteltetésére vonatkozó hírt? (Mint ahogy – nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? – a dörgedelmes igazgatói üzenettel párhuzamosan meg is érkezett a beosztott által postázott tájékoztató.) Vagy nekünk olyan fontos a tudósítás a tanítóképző főiskola évzárójáról? És vajon bennünket ér kár azzal, ha az egyetemek gazdasági helyzetét bemutatni igyekvő sorozatunkból kimarad az agrár?
Bizony, a demokrácia bonyolult formáció. Ott, ahol hozzászoktak a problémák elhallgatásához, a hatalmi szóhoz, a pártbizottság letiltó telefonjaihoz, nem könnyű tudomásul venni azt, hogy a sajtó szabad, és néha olyanokat is ír, ami kényelmetlen az érintetteknek, vagy nem felel meg a tényeknek. Ez utóbbi, de csakis ez utóbbi esetben a sajtó korrekcióra kötelezhető, a rossz hírbe hozott peres úton kérheti igaza megállapítását. Ez azonban egy másik végkifejlet. Tisztelt partnereink mérgükben nemcsak olvasóinkról feledkeztek meg, hanem még valamiről: tájékoztatási kötelezettségükről. A sajtó ugyanis nem néhány újságíró és szerkesztő hitbizománya, hanem a társadalmi nyilvánosság eszköze, a demokrácia alappillére. S aki – különösen közintézményben – az információt megtagadja vagy elhallgatja, az megszegi a törvényt, vét a demokratikus jogrend ellen.
Szelíd lelkületű lapcsinálókként ezt nem fenyegetésképpen, csupán megszívlelendő tényként ajánljuk bojkottálóink figyelmébe.
(Hajdú–Bihari Nap, 1996)