Éjszakai korzó
A helyszín a Duna korzó (ahogy a műsorújság írja: Duna corso), az adó a Petőfi rádió, az időpont éjszaka tizenegy tíz, a műsor címe Korzó, jellege csevegés. Ez megy már hetek óta, s a nagy ötlet az, hogy a műsorvezető – akinek amúgy más a foglalkozása – egy héten, pontosabban öt estén át ugyanaz a személy. Ez jó a kiválasztottnak, mert öt alkalommal játszhat főszerepet, jó a szerkesztőnek, mert nem kell bíbelődnie öt különböző, netán másként gondolkodó személy felkutatásával, és jó a hallgatónak, mert elég végigülnie egy műsort, és tudni fogja, mire számíthat a következő négyben.
A múlt héten Bánó András, a Magyar Televízió kétszeresen trónfosztott (Egyenleg, Objektív) szerkesztőségvezetője találtatott arra érdemesnek, hogy a házigazda szerepét betöltse. Egyszer Budapest volt a téma olyan neves kulturális személyiségek közreműködésével, mint Török András, a Nemzeti Kulturális Alap igazgatója, egy rendhagyó Budapest-útikönyv szerzője, vagy Mácsai István festőművész; másszor a tévéhíradó egykori főszerkesztője, Matúz Józsefné ült a mikrofon előtt. Mit ér a tévés személyiség, ha nincs előtte a súgógép, s oldottan, szellemesen, mégis összefogottan kérdezve kell egy műsort tartalmassá, érdekessé formálnia? Ez volt itt a nagy kérdés, ám egykettőre kiderült, hogy a rádió nem a televízió, s Bánó nem Mélykúti Ilona, akiből, ha benyomja a gombot, úgy patakzik a szó – hogy illő természeti képpel éljünk –, mint a víz a hegyekből sűrű esőzés után.
A Magyar Rádió, minden tépettsége ellenére, kinevelt olyan műsorvezetőket, akik képesek természetesen, gördülékenyen kérdezni, tisztában vannak szerepükkel, s nem hiszik azt, hogy a meghívott alanyokkal szemben ők a produkció főszereplői. A tolakodó, agyonbeszélős, állandóan önmagukat mondó „személyiségekkel" szemben e típus képviselői egyelőre kisebbségben vannak, de jó okunk van abban bízni, hogy a kereskedelmi rádiózás és televíziózás kiteljesedésével a közszolgálati médiában hamarosan megtörténik a profiltisztulás. Bánót nem érheti az a vád, hogy elnyomta partnereit. Mértékkel szólt, igyekezett pontosan fogalmazni, de mivel a szavak nem automatikusan tolulnak az ajkára, a feszengő hallgató nyögve nyelős csevelyek részesei lehetett. Nem beszélve a témaválasztásról. Eltekintve attól, hogy a pártállam legfontosabb tájékoztatási eszközéül szolgáló tévéhíradó vezetőjének együtt érző megszólaltatása – akit ráadásul volt beosztottja faggat – hányak jóérzését sértheti, Matúzné szerepeltetése ismételten a médiának azt a tulajdonságát példázta, amely a valóságnál rendre érdekesebbnek tartja önmaga bemutatását.
Hölgyeim és uraim, a kulcsszó: profiltisztítás.
(Hajdú-bihari Napló, 1997)