Szalámitaktika

 

Veszett egy vidék ez a Kárpát-medence. Amikor 1990 táján felemelkedett a fazékról a fedő, felszínre törtek a magyar szellemi életet fertőző gőzök is, például az urbánus-­népies ellentét szagai, egyesek elkezdtek zsidózni, mások elkezdtek gojozni, mintha nem a közös ellenség karmaiból szabadult volna ki a feltámasztásra váró ország.

Jellegzetes agyműködésre vall, hogy amikor a leghangosabban zsidózók dagadó mellel számba vették a világhírű magyarokat, rend­re elfelejtették megemlítem, hogy jelentős, ha nem döntő hányaduk magyar zsidó (vagy zsidó magyar); amarról meg csukló­ból „fasiszta nép"-eztek, volna mit megbe­szélni. Az a bökkenő ebben a Kárpát-meden­cei buliban, hogy errefelé a dolgok min­dig bonyolultabbak a kelleténél, néha jobb volna földobott kő lenni, és nem vissza­esni.

Itt van Pick Tamás. Viszonylag ismert név, mármint az első fele, bizonyos vagyoni szint felett. Papája volt a néhány igazán világhí­rű magyar termék egyikét előállító szegedi Pick szalámigyár tulajdonosa egészen addig, amíg a kommunisták úgy elvették azt tőle az álla­mosításkor, hogy na. Ez azonban nem elég: Pick papa zsidó volt, a felesége nem, a nürnbergi törvények értelmében azonban a fia is zsidónak számított, tehát bujkál­niuk kellett a német megszállás után. Német parancsnok és nyilas lakástulajdonos men­tette őket (mint említettük: Kárpát-medence), szerencsésen túlélték a háborút, de elvesz­tették az (magyar) életet. Pick papa fejében, akinek mindene a gyár volt, soha meg sem fordult, hogy az ő Magyarországán depor­tálások meg államosítások meg ilyesmik megtörténhetnek, tehát ellentétben sok hon­fitársával, továbbá feleségével, lányaival és fiával – maradt, hogy aztán kisemmizve (a sze­gedi Csillag börtön parancsnoka, ahol őt agyba-főbe verték, zsidó volt, lásd Kárpát­-medence), egy szál magában, éjjeliőrként fe­jezze be aktív pályafutását, végül az életét is 1968-ban.

Fiában jobban munkált az önvédelmi ösz­tön, 1948-ban vagyon nélkül Svájcba szökött, majd – mivel viszolygott mindenfajta fana­tizmustól, nem Izraelbe, hanem – Ausztrá­liába ke­rült, végül Amerikában élt, ahol lélekelemzőként (magyarul: pszichológusként) dolgozott egészen addig, amíg a rendszer­változás vissza nem hozta Magyarország­ra.

Mindezt az Embermesék című rádiómű­sor vasárnapi adásából tudhatjuk, amelyben Pick Tamás a riporter Lengyel Nagy Anna ájulásig együtt érző kérdéseire válaszolva egy órán át beszélt az életéről. Ritka percek ré­szesei lehettünk: úriember ült a mikrofon előtt (van, aki még emlékszik erre a foga­lomra?), nagy élettapasztalattal és valami, errefelé már rég kiveszett civil ethosszal, aki azért telepedett haza – nem Szegedre, ha­nem Budapestre –, mert fel­csi­gázta érdeklő­dését a történelmi helyzetből következő tár­sadalmi mozgékonyság.

Azt mondta a ma 73 éves szalámigyáros palánta, hogy a Magyarországhoz fűződő kap­csolatában nagyobb mértékben van meg a folytonosság, mintha itthon maradt volna, mert külföldön negyven éven át polgári éle­tet élt. Perelt, sikertelenül a névhasználatért, de nem vásárolt újra részvényt a szegedi szalámigyárban. Vett viszont magyar feleséget magának – meglátni és megszeretni… –, történelmi idill itt, a Kárpát-medencében, lásd, mint fenn.

(Hajdú-bihari Napló, 1998)