Tikkadt szöcskenyájak

 

Az ember időnként annyira telítődik a poli­tika meg a korrupció híreivel, hogy ha csak teheti, kellemesebb elfoglaltságokban keres kikapcsolódást. Például rádiókészülékét es­te tízkor a Petőfi Más-sávjára hangolja, ahol csupa rendhagyó, a mindennapi gondolko­zás számára ne­hezen megemészthető témá­val találkozik a fiatal és nem mindennapi gondolkodású riporterek elővezetésében. Legutóbb a Titanic című műsor az irodalom­ban, a politikai retorikában és a zenében fel­lelhető trágárságoknak szentelte idejét. Az előzékeny műsorkészítők kizárólag erős idegzetű, felnőtt hallgatóknak ajánlották az elkö­vetkező félórát, az adás végeztével pedig il­ledelmesen elnézést kértek azoktól, akiknek érzékenységét sértették volna az elhangzot­tak. Volt okuk rá.

Valószínűleg sokan ismerik a Pajzán Toldi évtizedek óta szájhagyomány útján terjedő változatát, mégis a meglepetés erejével hatott, amikor a Czigány Lóránt szerkesztésében pár hete kötetben megjelent opusból odaadó szí­nészi tolmácsolásban részletek hangzottak fel: „Ég a napmelegtől a kopár sík sz..ja / Redves f...át Toldi biz igen vakarja / Mérges bögöly, legyek csípik, ahol érik / Rücskös s.. .gé part­ján versenyeznek délig." Hogy ennek a vál­tozatnak mi­lyen az irodalmi értéke, arról be­ható ismeretek híján a megkérdezett Lukácsy Sándor iroda­lomtörténész nem tudott nyilat­kozni, viszont megemlítette, hogy a kortársak szerint Arany maga is írt pornográf verseket, Petőfi pedig levélben ragadtatta magát ilyen kifejezésekre: „B..om a szentháromságomat", vagy: „Bemegyek Erdélybe akkor is, ha ló.. .ok merednek elém". Megtudhattuk, hogy a csoportszexet a magyar irodalomban Balas­si Bálint írta le először, aki eképpen jöven­dölte meg sorsát: „Előbb-utóbb várúr leszek, ha másként nem, a farkam után". A tudós semmi kivetnivalót nem talált a pajzán és trágár kifejezések irodalmi használatában, ha, mint mondta, a tónust a nagyok adják meg. A mű célja határozza meg ugyanis azt, hogy az író mit engedhet meg magának, milyen eszközökkel él a fogalmazás során.

Egyik nép sem ilyen leleményes a károm­kodásban, állapította meg később Dopman,a rapénekes, aki kétféle zenét állít elő: tiszta változatot a médiumoknak, zaftosat a hallga­tóknak. Mindjárt bele is hallgathattunk az utóbbiba, így kezdődött: „Kib..ott ribanc..." Indulatos nép vagyunk, jegyezte meg a filo­zofikus beállítottságú énekes-szerző, majd fel­tette a kérdést: vajon mi törne elő a legszen­tebb hazafiból, ha lábára esne a vasaló?

(Hajdú-bihari Napló, 1997)