Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

A technika ördöge (Omega, Lux, Astor)

 

Torzító, visszhangosító, szintetizátor, sztroboszkóp, százwattos hangfalak tömege, zsinórok, kábelek ren­getege – talán nem igényel különösebb bizonyítást, hogy nincs olyan zenei műfaj, amelyik annyira függ­vénye lenne a technikai apparátusnak, mint a beat.

Ennek a zenének egyik legfontosabb megkülönbözte­tő jegye ugyanis – sajátos ritmusa és a hangok művi jellege mellett – a csaknem fájdalomküszöbig fel­fokozott hangerő. A beatben a technika, az elektroni­kai rendszer a zene része lett: meghatározhatja a zene jellegét és sok esetben minőségét is. A művészet és a technika ilyen jellegű összekapcsolódása egyszerre hat pozitívan és negatívan a beatzenére. Pozitívan úgy, hogy új zeneeszközök alkalmazását, új hangzásvilág kialakítását teszi lehetővé. Negatívuma viszont, hogy sokszor épp a technika, pontosabban a technikai fogyatékosságok szabnak határt a zenei kifejezés le­hetőségeinek – vagy ellenkezőleg: a túlzott technici­zálódás könnyen másodlagossá teheti a tulajdonkép­peni lényeget: a zenét.

Az elmúlt hét két beatzenei hangversenyén e nega­tívum mindkét oldalát tapasztalhatták Debrecen beatkedvelő fiataljai. Hétfőn egyik vezető együttesünk, az Omega mutatta be új műsorát, szerdán pedig a vá­ros két legjobb zenekara, az Astor és a Lux adott kö­zös műsort, ahol vendégként Cserháti Zsuzsa is fellé­pett. Mindkét koncertet az egyre inkább beatcent­rummá váló Járműjavító Művelődési Házában ren­dezték. Az

OMEGA EGYÜTTES

koncertjének kísérő műsoraként a főként táncdalairól ismert Vincze Viktória szerepelt. Ezúttal háromtagú együttesének kíséretével úgynevezett folk összeállí­tást mutatott be. Szándéka mindenképpen dicséretes, hiszen a folk hazánkban eléggé elhanyagolt ága a beatzenének, örömünk azonban csak akkor lett volna teljes, ha szándékát következetesen meg is valósítja, és nem csempészi be műsorába a rádióból ismert, de meglehetősen érdektelen-értéktelen slágereit. He­lyettük szívesebben hallgattunk, volna – a külföldi felvételek tolmácsolásán túl – a hazai szerzők folk szerzeményeiből egy csokorra valót.

Az Omega együttes mindenekelőtt káprázatos tech­nikai eszközeivel, illetve a majdnem elviselhetetlen hangerővel hengerelte le a közönséget. Az Omega közismerten kitűnő kon­certzenekar. A show a sztrboszkóp (fényvillogó) és görögtűz segítségével, ez alkalommal még látványosabb formái öltött. Ami két­ségkívül fokozta a hangulatot, a már csak a névnek is kö­telezően kijáró extázist. Az is kétségtelen, hogy az Omegának sajátos stílusa, azonnal felis­mer­hető egyéni hangja van (még akkor is, ha itt-ott Deep Purple, Pink Floyd stb.-szerű elemeket fedezhetünk fel ben­ne). Az egyéni hang azonban még nem biztosítéka a minőségnek. S mintha ez az egységes stílus kezdene túlságosan is egységessé válni: az előadott számok rit­musban, harmonizálásban és zenei invencióban elég erősen hasonlítottak egymásra. Műso­ruk legfőbb ta­nulsága az, hogy a modern és tökéletes technika nem feltétlenül jelent modern (és tökéletes) zenét. Csupán a lehetőségét teremti meg ennek. S a lehetőségek gaz­dag tárából az Omega ezúttal meglehetősen keveset (és egyoldalúan) merített.

A másik koncert elemzése elé kívánkozik az az ör­vendetes tény, hogy végre egy műsorban szerepelt Debrecen két vezető beategyüttese,

A LUX ÉS AZ ASTOR

zenekar. Nem titok, hogy a popzene világában az együttesek, előadók közötti sokszor egészségtelen riva­lizálás talán még nagyobb méreteket öltött, mint más szakmákban. Ezért számít nagy előrelépésnek ez a közös koncert, amelynek rendszeressé tétele minden bizonnyal mindkét együttes számára igen nagy elő­nyökkel járhatna, nem beszélve a beatrajongók népes táboráról. Ezzel kapcsolatban feltétlenül említésre méltó, és immár másodszor tapasztalhattuk, hogy a helyi beatzenei rendezvények sokkal nagyobb közön­séget vonzanak, mint a neves fővárosi együttesek hangversenyei. Minden lokálpatriotizmustól mente­sen, de talán érthetően mi is szívesebben számolunk be ezekről a rendezvényekről.

A Lux együttesről egyébként is méltánytalanul ke­vés szó esik mostanában. Pedig – bár alapvetően másfajta zenét játszik, mint az Astor – igen kiváló zenekar. Fellépésük – legalábbis számunkra – az est kellemes meglepetését jelentette. Gondosan kidol­gozott, igényesen és magabiztos könnyedséggel elő­adott magas színvonalú produkciójuk megérdemelten aratott nagy sikert. A zenekar vezetője-énekese-szólógitárosa, egyszóval Tikász Sándor személyében olyan egyéniséggel is rendelkezik, aki mindenféle pe­tárdák nélkül is képes magával ragadni a közönséget. A Lux hagyományos felállásban játszik, de a két szó­lógitár szerepeltetése nagy­mértékben emeli zenéjüket. De éppen ezzel, pontosabban a műsorválasztással szemben vannak fenntartásaink. A két szólógitárnak ugyanis csak akkor van értelmes funkciója, ha értel­mes zene interpretálására fordítják. S azért a Status Quo korántsem képviseli azt a szintet, amellyel a Lux együttesnek ezen a koncerten – a Jimi Hendrix feldolgozás mellett – reprezentálnia kellett volna iga­zi tudását. Az angol számok reprodukálásán túl még több önálló kezdeményezést és saját számot várunk a Luxtól – és azt, hogy legalább a koncerteken óvakod­janak a popularitás kényszerű kompromisszumaitól.

Ez utóbbi vonatkozik az Astor zenekarra is, bár az ő műsorukban egy kivétellel csak saját szerzeményeik szerepeltek. Az Astor törekvéseiben a dzsesszes, dal­lamos soul zene stílusát követi, ami a más jellegű ritmizálással és a fúvósok előtérbe kerülésével jár együtt. S az együttesnek határozottan van érzéke eh­hez a zenéhez. Hogy teljesítményüket mégsem tekint­hetjük teljes értékűnek, arról nem ők tehetnek, ha­nem a technika ördöge, amelyről a beve­ze­tőben már szó volt, s amelynek ezen az estén az Astor is áldoza­tul esett. Technikai felszerelésük ugyanis, amely a táncesteken, klubnapokon jól működik, a nagy szín­házteremben kevésnek bizonyult. Hozzájárult ehhez a (szakmai szóval): rossz keverés is, aminek követ­keztében a zongora és a gitárok hangereje elnyomta a fúvósokat és az éneket. A számok így „felborultak”, nem tudtak igazi hatásukban kibontakozni. Kár pe­dig, mert az Astor zenéje nagyon izgalmas, összetett és színvonalas muzsika, s az együttesnek feltétlenül érdemes tovább mennie a maga választotta úton.

A koncert azonban így is érdekes és követésre mél­tó volt. S szeretnénk, ha a nem is oly távoli jövőben már egy olyan koncertről számolhatnánk be, ahol a két együttes optimálisabb körülmények között igazi tudását, értékeit mutatta be.

(Társszerző: Szűcs József)       

(Hajdú-bihari Napló, 1975)