És a fejekben mi van?
A Kossuth Egyetem bölcsészkarának küldöttgyűlésére várok. Kilenc óra, de a teremben még csak néhányan lézengenek. Lányok többnyire. Tanárok, oktatók, kari párt- és állami vezetők vonulnak be, vendégek érkeznek a városi, sőt a központi KISZ-bizottságról, a városi pártbizottságról is. Milyen nagy az érdeklődés!
Negyed tízkor - miután elegendőnek ítéli a létszámot - feláll az elnök, s megadja az engedélyt a kezdésre. Következik a leköszönő vezetőség beszámolója a titkár előadásában. A hangnem határozott, a beszéd - ahogy mondani szokták - kritikus és önkritikus.
A jegyzetfüzetbe félmondatok kerülnek: „Túl magas, csaknem százszázalékos a szervezettség, emiatt érdemtelen tagjai is vannak a szervezetnek ... Merev a kari struktúra, nem veszi figyelembe a természetes érdeklődési köröket... Nem vált be a szakcsoportos felosztás... Sok az ülés... Indokolatlan távolság alakult ki a vezetőség és a tagság között... A döntéshozatalokban túl sok az áttétel... A tagság nem érzi jól magát a kari KISZ-ben, bizonyos értelemben elidegenkedett tőle... Sokan az ösztöndíj kedvéért - nem lépnek ki... Egyre nehezebb a káderutánpótlás... Fegyelemben, politikai kiállásban, munkastílusban nem léptünk előre..."
Eredmények is következnek, de jelentőségüket vesztik a felsorolt problémák mellett. Ügy. tűnik, a beszámoló inkább a hiányok feltárására, a vitaalap megteremtésére fektette a hangsúlyt Ehhez csatlakozik a kongresszusi levél feldolgozásának tapasztalatairól tudósító újabb beszámoló is. A kép zavaros, egymásnak teljesen ellentmondó vélemények fogalmazódtak meg. Volt, aki kiemelte a levél nyíltságát, mások általánosságok és" közhelyek halmazának tartották, ami nem ad alternatívát. A KISZ-ről sokan úgy vélekedtek, hogy nem kínál értelmes célt, közösségi élményt. Ezen egyesek a szervezettség fokozásával, mások épp fordítva, a nagyobb spontaneitás érvényesítésével, kívánnának változtatni. Csak az nem derül ki az előterjesztésből, hogy melyik nézetet vallja a többség.
Majd a vita nyilván sok mindenre fényt vetít. Illetve... Az eleddig oly szabályos mederben folydogáló gyűlésben váratlan fordulat áll be. Senki sem jelentkezik felszólalásra. Kínos csönd, hallgatás, az elnök arcán kényszeredett mosoly. Egyesek újságokat, folyóiratokat olvasnak, mások jegyzetet másolnak, valaki tejet kortyolgat egy pohárból.
Egyszer csak feláll valaki. A volt titkár. Ifjonti hévvel ítéli el azokat, akik a vitákban felületes, elhamarkodott véleményeket fogalmaznak meg.
Jókor mondja. Itt most épp úgy néznek ki az emberek, mint akik véleményüket mindenáron meg akarják fogalmazni. Mintha igazolni akarnák a legutóbbi Egyetemi Életben olvasott cikkek megállapításait: „a KISZ-szervezet politikai szerepe teljes mértékben megszűnt az egyetemen"; „Az értelmes munka már nem a KISZ névhez kötődik"; „a vezetőség elszakad a tagságtól, már csupán magának csinál feladatokat, azokat megoldja, kiválóra értékeli, és megkapja rá a Vörös Vándor-zászlót"; „Valahogy és valahol mindig elvész az ember".
Válságban lenne az egyetemi KISZ? A jelekből ítélve más írásjel kívánkozik a mondat végére.
„Van ám ennek a csöndnek konkrét előzménye is” - súgja hátra az előttem ülő lány. A tavalyi kari gyűlésen hatalmas vihart kavart egy reformer csoport fellépése, amelynek tagjai demokratizálni akarták a KISZ általuk is mechanikusnak tartott szabályait és választási rendjét. Felvetéseikben - néhány túlzás mellett - sok igazság volt, de radikális jelentkezésük inkább riadalmat keltett, mint tényleges változtatási szándékot."
Azon töprengek, hogy informátorom ezt miért nem fennhangon mondta el...
A dékán emelkedik szólásra. Megélénkül a figyelem, pedig kellemetlen témáról, a tanulmányi fegyelemről, pontosabban annak lazulásáról esik szó. Erről beszél később a kari párttitkár is, mert megítélése szerint a KISZ-nek komolyabban kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel. Azt is furcsállják a vezetők, hogy a diákok nem élnek érdekképviseleti lehetőségeikkel, meg sem jelennek azokon a gyűléseken, ahol az őket érintő témákról döntenek.
Még három hallgató tesz apróbb kiegészítéseket (így 4:3-ra javítják az arányt), aztán felolvassák a vezetőség határozati javaslatát a KISZ-munka fellendítésére. Az elképzelés lényege: a stabilitás érdekében öt évre szóló koncepciót dolgoznak ki, új ötleteket vetnek be, és csökkentik a tagság létszámát.
Több hozzászólás nincs. Szavazás következik. Ez kerül be a bölcsészkar 700 hallgatóját képviselő küldöttgyűlés jegyzőkönyvébe: „Az értekezlet a beszámolót és a határozati javaslatot egy tartózkodással elfogadta."
És hogy a fejekben mi van? Arról nem szól az írás.
(Hajdú-bihari Napló, 1981)