Grand Boulevard Hajdúböszörmény
Hajdúböszörménybe beszökött a tavasz. Tovasuhant a Szabadság útján, a Lenin-szobornál balra fordult, és könnyed csókot lehelt az új lakótelep tulajdonosainak ráncos homlokára. Bohém szellők csiklandozták a csukott zsalugátereket, a járdákon porszemek táncoltak, a kutyák remegve várták a holdtöltét. A megújulás varázsa érintette meg a lelkeket; a nagy, egyetemes újjászületés ígérete.
Nehezen fértem fel a fél kettes buszra. Hátul üresnek látszott a jármű, de a följutottak, szokás szerint, csak a maguk kényelmével törődtek. Józsáig 15 fokos szögben megdőlve utaztam, s nagyokat szippantottam a csukott ablakok mögött kipárolgó testek szagából. Amikor feltűntek az első házak meg a sárgakakasos templomtorony, úgy döntöttem, gyalog teszem meg a távot a célul megjelölt főtérig.
Mindjárt a forduló után értem földet. Kevesen voltak tanúi a jelenetnek, de ez csak meghittebbé tette a találkozást. A sokfelől jól ismert városszéli környezetbe érkeztem. Mögöttünk az elágazás, amely kétfelé vezeti az utat; mint valami vízválasztó. Mi jobbra tértünk – a jobbat választottuk?
Az első kereszteződésnek nincs neve. Erre is, arra is sár; föld; mint ötven évvel ezelőtt. A csapadékos évszak itt most sem kívánatos. Kétoldalt fasor szegélyezi a házakat, bomló rügyekkel, nyíló reményekkel. Az árok mentén zöld a fű. Alacsony, befelé húzódó, nyeregtetős házak sorjáznak korhadt fa- és új vaskerítésekkel. Ö, böszörményi kapuk, Maghy Zoltán festő tág asszociációkat hordozó témái! Aztán felirat egy ablakban: „Eladó egy mozsdó-kagyló Korányi u. 26. alatt." A második, egy puritán fehér ház falán; „Ebben a házban született dr. Baltazár Dezső tiszántúli református püspök." A betűk kőbe vésettek, a fehér festéket salétrom eszi. Két számmal arrébb új, itt illetlenül magasodó magánház, még vakolatlanul.
Ismét sarok. Sárga ház, rozzant kerítés. Átellenben Balogh Imre szikvízkészítő fülnek is kedves nevű üzeme. Arrébb kell mennem, hogy ettől az árokpartra leszórt, óriási kavicshegytől láthassam. A 18. számú ház előtt feltűnik az első, hullámosán ívelő kapuzat. Az ablakban újabb cédula: „Méz eladó. Kaptár is." Szemben egy szép, faragott kapu; öröm nézni. Ha a házak nem beszélnek...
Áthaladok a Méliusz Péter úti kereszteződésen. Jobbra a református templom büszke kakasa lengedez, balra feltűnnek az új lakótelep első modern épületei. Az úton nő a forgalom, a gépkocsik, teherautók zaját lovas kocsik, kerékpárok emberszabású nesze enyhíti. A másik oldalon ismét egy tábla: Molnár István tanár, nyelvtudós, újságíró egykori háza. Errefelé, úgy látszik, megbecsülik a tollforgatókat. Hanem a házakat... Málló vakolat itt is, ott is: az enyészet biztos jelei. Még szerencse, hogy közeledik a centrum, s magasodni kezd a szint; megjelennek az ötvenes éveket idéző szocreál lakóházak. Húsbolt: a Béke Tsz-é. Az unatkozó hentesek az ablakban sütkéreznek. Mellette a Béke kert, zárva. Még nem jött el a Béke ideje. Ám, hogy változatosabb legyen a kínálat, a mozit is Békének hívják. Pacifista emberek laknak Böszörményben. Műsoron: a Szerencsés Dániel.
Most már szemlátomást érződik a centrum közelsége. Kinyílik az út: balra az új negyed, jobbra a régi Böszörmény a Kálvin térrel. Virágos bódé, trafik; gondozott, tulipános, kavicsos park, közepén a nagy szobor: kuruc vitéz tartja karjai közt halott bajtársát. „Megesküszünk életre-halálra / Szabad s egy lesz a magyar hazája". Nem messze egy hirdetőoszlop szenzációt ígér: a Budapest cirkusz vendégszereplését a vásártéren. Csak két napig.
Ez már a bevásárló sor. Ruhanemű, cipő, jármű, illatszer, OTP, szolgáltatóház. Bútorbolt kirakatában plakát a vasárnapi Bocskai-Mátészalka focimeccsről. Rendőrség. Csemegebolt: diákforma srác három sportszeletet és egy üdítőt vásárol; az utóbbit mindjárt meg is issza. A Hajdúsági Áruház egyik kirakata még április 4-ét köszönti; a többiben dzsekik és fürdőszoba-berendezések. A földszinten kétféle hi-fi torony, viszont „Harapós kutya” tábla nem kapható. Egy plakát a művelődési központ havi programajánlatáról: bábelőadások, szoborkiállítás, alkotónap, előadóest, nótaest.
Zaj az utcán. Autós szerelvény közeledik, hangosbemondón hirdetik az esti, felülmúlhatatlan cirkuszi mulatságot. Az áruház előtt megáll a karaván. Pónilovak kocsi előtt, törött lábú medve himbálja magát megkötözve egy kordé tetején. Pillanatok alatt csődület: háziasszonyok, diáklányok, csizmás, kalapos parasztemberek. A Ladából nehézkesen kikászálódik „a világ legkisebb törpe embere, Duduka". Komoran néz el a kíváncsi tekintetek alatt, majd üggyel-bajjal visszakapaszkodik a kocsiba. Felhők takarják el a napot, valaki lopva egy könnycseppet töröl ki a szeméből.
És itt a főtér. Túlról a frissen festett tanácsháza vigyázza, emerről a Hajdúsági Múzeum „provinciális barokk-klasszicista" épülete vár a felújításra. Egy ajtaja nyitva: bévül a hajdúsági nemzetközi művésztelep anyagából összegyűlt kiállítás példázza a város mecénás hajlamait. Falán tábla: „Itt kiáltották ki először a köztársaságot 1849. április 28-án." Magát a teret a Bocskai Gimnázium sárga klasszicista épülete zárja. Ez a város központja, szíve és „agorája", jellegzetes alföldi mezővárosi centruma. Van hangulata, atmoszférája, tágasság-érzete. Közepén Bocskai fejedelem szobra tornyosul: épp a kiváltságlevelet nyújtja át a hajdúk meghajtott zászlójú képviselőjének. A hely szelleme a történelmi sorsforduló máig ható tanulságait idézi.
Különös, hogy az újabb, sarkos vonalvezetésű református templom – tetején az elmaradhatatlan kakassal – hátat fordít a szépen karban tartott térnek. Errefelé már kavics se, virág se jutott elegendő. Viszont ebben a szögletben emelkedik az épülő új művelődési központ betonváza, a tér jellegéhez illeszkedő tetőszerkezettel. Hasonló megoldás alapján készült a négyszög eme oldalán, a buszmegállóra néző épület: a feliratot vörös csillag helyettesíti oromzatán.
A kör bezárult. Állok a főtér közepén, tekintetemet a ragyogó napra vetem. Már hűvösödik az idő. Hirtelen porfelhő közeledik, felkap, átrepít a hajdúböszörményi Grand Boulevard fölött, s háromnegyed ötkor épségben letesz a debreceni autóbusz-pályaudvar aszfaltjára. Indulhatok újabb útra.
(Hajdú-bihari Napló, 1983)