Szempontok

„Bizonyos értelemben Jacob Horner vagyok.”

Amikor harmadéves egyetemista koromban elolvastam John Barth amerikai író Az út vége című regényének kezdő monda­tát, úgy éreztem, engem fogalmazott meg: mert más né­ven bár, de én is bizonyos értelemben vagyok.

Azóta eltelt több mint tíz év, Jacob Hornerre már csak homályosan emlékszem, s azzal a tudattal élek, hogy bi­zonyos értelemben újságíró vagyok. Az elmúlt esztendők során többször megkérdeztem magamtól, hogy én va­gyok-e bizonyos értelemben én, de fejlett tájékozódási képességgel rendelkező tükröm mindig olyan választ ad, amilyet hallani akarok.

Én persze jól tudom, hogy valójában más vagyok, mint amilyennek bizonyos értelemben látszom, de ezt igyek­szem rejtve tartani. Ez a módszer sok kellemetlenségtől óv meg, és azt a látszatot erősíti, hogy létezésemnek bi­zonyos értelemben nem kell túlzott jelentőséget tulajdo­nítani. Én azonban azt is jól tudom, gondolataimat ál­landóan az a kérdés foglalkoztatja, lehet-e úgy fogalmaz­ni azt a bizonyos mondatot, hogy az álljon a papíron: én lehetek...

(Hajdú-bihari Napló, 1986)