Szesztelenül

 

Stílszerűen akartam kezde­ni a reggelt és a riportot. Kedvenc betérőmbe lépve gyors a­jánlatot tettem Klárikának: egy kávét rummal. Klárika arcáról egy pillanatra leher­vadt az előkészített mosoly, majd, mint aki mindent ért, cinkos hunyorral elém tette a feketét. Kénytelen voltam tiszta lappal neki fogni a téma körüljárá­sához.

Variációk egy féldecire

Bisztró a belvárosban. Ko­ra reggel annyian lézengünk benne, mintha egy kiállító te­remben lennénk az ismert festő tárlatának megnyitása után egy órával. A csaposon és rajtam kívül még ketten szívják a szokatlanul tiszta levegőt: egy környékbeli fuvaros debreceni párost fala­tozik, az öreg virágárus néni a kávéját kortyolgatja.

– Azelőtt a napi töményforgalmunk zömét a reggeli órákban bonyolítottuk le – így a csapos, aki szemmel látható nyugtalansággal tűri a tétlenséget. – Most reggel kilencig alig árulunk valamit. A kiesést egyéb cikkekkel próbáljuk ellensúlyozni.

A homályos ablakon át a szemközti fűszerboltra látni. Előtte emberek csoportjai, üvegekkel a kezükben. Néhány pillanat múlva kivágódik az ajtó, borostás, nemcsak a hidegtől pirosló orrú férfi lép be szakadt kabátban.

– Velem nem lehet kitolni – közli a törzsvendégek közvétlenségével, s egy félig telt barackos palackot rángat elő zsebéből. Megmutatja, aztán elteszi. Egy pohár szódat kér.

----------

A Turmix bárban fél nyolckor mintha el sem kezdődött volna a nap. Máskor az első me­netben 2500-3000 forintot is elért a forgalom, most jó, ha ötszázat. Pedig itt csak kihordásra értékesítették a feleseket.

– Alaposan megcsappant a vendégek száma – mondja a vezető. – Hiába kínálunk viszonylag sokfélét, a szeszt nem cserélik fel a páros kolbásszal.

– Anyagilag ez maguknak is hátrány.

– Természetesen, hiszen keresetünket a forgalom után állapították meg. A vállalat ígéretet tett, hogy a kiesést egyéb formában pótolja. Er­re az évre nem is készítettünk tervet. De azért bosszantó látni, hogy a fűszerboltban nyugodtan megvehe­tik azt, amitől nálunk kilen­c óráig el vannak tiltva. Igaz, júliustól úgyis kivonják a kis üvegeket a forgalomból.

– Küzdünk az alkoholizmus ellen – szólal meg ek­kor egy addig csendesen ká­vézó vendég. – Eddig a féldecikkel küzdöttünk, ezután majd a félliterekkel.

Megjegyzését tréfának szánta. Senki sem nevetett rajta.

----------

Vasútállomás. Az egykor zsúfoltságáról és orrfacsaró alkoholbűzéről ismert söntést mintha kicserélték volna. Az ajtón kívül, ahol már dohányozni is szabad, röpke vita alakul ki.

– Én egyetértek a tilalom­mal – érvel egy nyugdíjas. – Munka előtt néhol olyan
méreteket öltött az italozás, hogy sokan be sem mentek a gyárba. Így legalább nincs alkalmuk rá.

Dehogyis nincs! – tromfolja le szemüveges ba­rátja. – Aki rászokott, meg­találja a módját. Megveszi előző este. Két decit egyszer­re.

– Az italosok nem veszik meg – így a harmadik. – Azok nem törődnek a hol­nappal.

– Én, uram, felakasztanám azt, aki kitalálta – kapcsolódik be egy nem ép­pen jól öltözött férfi. Lehe­letéből ítélve a reggeli kalória mennyíségét rumból szerezte be. – A melósnak szüksége van az italra. Egy felestől még nem dől össze a világ. De a munka jobban megy.

Én is megyek, egészen az újságárusig, aki naponta részese a pályaudvar belső életének.    Először azt hiszi, a szexről kérdezem, aztán fel­derül az arca.

– Ja, a szesz! Nagyon jó, hogy a tilalmat bevezették. Azóta csend és nyugalom van
a csarnokban.

Egy lépcsővel feljebb

Az Utasellátó üzletvezetője készséggel nyilatkozik.

– A MÁV harmad- és negyedosztályú helyiségeiből a rendelet szerint mindenféle égetett szeszesital ki van tiltva. Kilenc után is csak bort és palackozott sört árulhatunk. A kínálat módosítani fogja a keresletet. A tapasz­talatok leszűréséhez még túl kevés idő telt el, egyelőre mi is próbálkozunk, tapogatózunk. Az biztos, hogy az utasok belenyugodtak az új helyzetbe, kevesen tiltakoztak. Veszteségünk napi 20-25 ezer forint. A hiányt üdítőkkel, tejjel, büféárukkal igyekszünk ellensúlyozni. Tervezzük, hogy a söntést bisztrónak rendezzük be.

– A dolgozók hogyan fogadták a rendeletet?

– Kétségtelenül aggályokkal, de úgy véljük, nem lesz baj. A jutalék emelésével kárpótoljuk őket.

----------

A Vendéglátó Vállalat referense óvatosan fogalmaz.

– A rendelet több mint harminc egységünket érinti, összesen 10-15 százalék forga­lom­kiesést jelent majd, ami évente mintegy 90 millió forint. Ennek felét egyéb cikkek árusításával kívánjuk pótolni, ezzel bizonyítva, hogy nálunk nemcsak a szeszes ital eladó. Nekünk is fi­gyelembe kell venni a megváltozott helyzetet, átalakítani a forgalom szerkezetét. Véle­ményünk szerint a rendelet eléri majd egyik célját: az italozási szokások megváltozását.

----------

Kijózanító állomás. Érezhető-e már a rendelet hatá­sa?

– Változás egyelőre nincs, a pánciensek száma nem csökkent. Még mindig hoz­nak be reggel nyolckor ré­szegeket az üvegekkel együtt. Feltehetőleg a boltokban veszik. Ügy tűnik, jelentős vál­tozásra akkor számíthatunk, ha a rendeletet egységesen az üzletekre is kiterjesztik.

----------

Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség.

– Bevezetése óta állandóan ellenőrizzük a rendelet végrehajtását. Eddig sehol sem volt probléma. Inkább a boltok előtt isszák meg azt, amit eddig a kocsmákban. Hasznát látjuk majd a tila­lomnak: a kérdést nem oldja meg, de csökkenti az alko­holfogyasztást. S ez baj: ha már lúd, kövérebbnek kellett volna lennie.

----------

ABC-áruház a vasútállo­más mellett. A vonatra vá­rók, ha csak tíz percük is van, ide ugranak a felesért, a fél literért. Bent megveszik, kijönnek, s néhány lépésnyi­re felhajtják. A bejáratnál elhelyezett két tiltó tábla hiába figyelmeztet.

– Ha többen összegyűlnek, néha én is kijövök, és szólok nekik – panaszkodik az üz­letvezető. – Sajnos, hiába: a szemembe nevetnek. A rend­őrség sem büntetheti meg őket. így nem ér célt a tila­lom, mert aki nem megy a kocsmába, megy a boltba. Mindenütt be kellett volna vezetni, így nálunk is.

----------

Végezetül: tételek.

Az alkoholizmus betegség. Társadalmi méretekben az alkoholizmus társadalmi be­tegség. Kicsiny országunk az italfogyasztás terén a világ élvonalába küzdötte fel ma­gát. Erre nem vagyunk túl­ságosan büszkék, szívesen magunk elé engednénk má­sokat. Ez év január 1-jétől részleges korlátozás kívánja ezt szolgálni. Két hét tapasz­talatai még csak jelzések, ál­talánosabb vélemény meg­fogalmazásához nem elegen­dőek. Máris igazolódni lát­szik azonban két népi böl­csesség: a felemás intézkedé­sek felemás megoldásokat hoznak.

Mert ha már lúd, valóban le­gyen kövér...

(Hajdú-bihari Napló, 1978)