Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

A nagy találkozó

 

Minden év június utolsó vasár-napján találkozóra gyűlnek össze Sárospatakon a kerek év­fordulós érettségizettek: a világ minden részéből érkeznek öreg­diákok, hogy emlékezzenek ifjú­ságukra és tisztelegjenek az Al­ma Mater előtt.

Aligha van még egy város az or­szágban, amelyikhez ilyen erővel kötnék a végzetteket a diákhagyo­mányok. „Aki Patakon járt gimná­ziumba, annak múltja más, mint az emberiség többi részének" – fogalma­zott az ötvenöt éve kirepültek kép­viselője, s hogy szavaiban nincs túl­zás, azt mindenki átérezhette, aki az emelkedett hangulatú gyűlésen részt vett. A nyolc, majd az „államo­sítás" utáni négy gimnáziumi esz­tendő a hovatartozás életre szóló tudatával ajándékozza meg a pata­ki diákokat, amit az oskola odaadóan ápol. Nem egyszerű nosztalgia ösztönzi a hagyományok ily erőtel­jes őrzését, a találkozókon nem pusztán a kedves diákévek feleleve­nítése a tét: hanem visszatérő rend­szerességgel szembesülni Patak szellemével, nor­máinak erejével.

Hogy melyek ezek a pataki nor­mák? Nem mások, mint a humá­num általános értékei. A tudás, a műveltség tisztelete, az embertárs szeretete, az önzetlenség, a sze­rénység, az őszin­teség, a tisztesség, a becsület. S a közösség, az ország érdekeinek képviselete.

Olyan értékek, amelyek szinte teljesen kivesztek életünkből az el­múlt negyven év alatt. Ezért több Patak önmagánál: jelképe mindan­nak, ami szükséges egy nemzet, egy nép életben maradásához. „Lelkében kizsákmányolt korosz­tályok" vetettek számot az eltelt év­tizedekkel ezen a vasárnapon, hogy egy másik hozzászólót, a harmincöt éve végzettek képviselőjét idézzem. „Sok hitet, emberséget kimosott be­lőlünk a negyven év bujdosás" – ál­lapították meg többen keserűen, s a komor szavak igazolást találva visszhangoztak a jelenlévők lelkü­letében. Mindenekelőtt hitükben érte sérelem, megaláztatás a Pa­takról kikerült idősebb nemzedé­kek tagjait: reformátusként, többen lelkészi szolgálatot teljesítve, meg kellett érniük mellőzésüket, el kel­lett viselniük a meggyőződésük mi­atti megkülönböztetéseket. Fél év­század súlyos tapasztalatai hitele­sítették a hozzászólók mondatait, s a szomorú élmények okot adtak vol­na pesszimizmusra – mégis, a ve­retes mondatok bíztatást sugalltak a jövőre. „Akkor vagyunk jó vi­szonyban a múló idővel, ha nem ki­ábrándultság és bosszú, hanem megbocsátás és re­ménység van a szívünkben" – fogalmazott méltó­sággal az egyik, tiszteletre méltó korú szó­nok. S nem akadt egyetlen hozzászóló, aki ne emelkedetten, a hely szelleméhez hű tartással emlé­kezett volna a történelmi ködbe ve­sző esztendők tanulságaira. Ha a pataki öreg­diákokon múlna, nem volna akadálya a nemzeti közmeg­egyezésnek és békének.

És a fiatalabbak?

Ők már magukon viselik e három­négy évtized magyarországi „fejlő­désének" minden ellentmondását. Míg az idősebbek mind előre ké­szülve, szépen megírt beszédekkel léptek a pulpitusra, az ifjabb kor­osztályok alkalmi rögtönzésekkel vagy semmitmondó köszöntésekkel képviselték magukat, a tizenöt- és öt éve végzetteket pedig hiába szó­lította a levezető elnök. A különbsé­get nemcsak a nyolc és a négy év pa­taki tartózkodás eltérő hatása, s nem a vallásos és az ateista nevelés ellentéte adja; hanem a hagyomá­nyos elveket megtagadó, általános értékzavart teremtő, az oktatást ideologikus célokra felhasználó „kultúrpolitika" érvényre jutása. Sárospatak újabb kori történelme már a magyar oktatásügy általános vesszőfutásának fejezete, s mint ilyen, kevés egyedi vonással bír. A régi tudós-tanárok kihalásával a pataki szellem elhalványult, a het­venes évekre – az angol tagozat ki­vételével – a pataki gimnázium a magyar középiskolák átlagos szín­vonalára süllyedt, rangját, tekinté­lyét jószerivel már csak múltjában őrzi. Létezése ilyen értelemben ma is szimbolikus érvényű: más, ha­sonló örökségű alma materekkel egyetemben történetének mély­pontjára jutott.

Van-e jövője Sárospataknak? Van-e jövője az igényes, átgondolt, az emberiség nagy értékeit közvetí­tő, a tudás rangját visszaadó, az embert, az egyéniséget tiszteletben tartó oktatási gyakorlat újrahonosulásának Magyarországon?

Ez most a kérdés, s ez a kérdés nemcsak Sárospataké, nem az ifjú­ságuk emlékeit őrző pataki öregdiá­koké. Ha Patak jelkép volt a múlt­ban s jelkép a jelenben, az lesz a jö­vőben is. Patak esélye a tudás, a szakértelem, a ráció, az önbecsülés és a demokrácia esélye; hosszú évek tévútjai után a régi-új nemzeti alapvetések esélye.

Patak jövője Magyarország jövője.

(ÚTON, 1989)