Egy DEKÁ-val kevesebb
A bomba november 16-án robbant: a debreceni rádió reggeli adásában közölte a hírt, hogy a Debreceni Ellenzéki Kerekasztal kizárta soraiból az MDF helyi szervezetét.
Jól időzítették az akciót az ellenzék pártjai: aznap látogatott Hajdú-Biharba Für Lajos, az MDF köztársaságielnök-jelöltje. Az MTI természetesen azonnal továbbította a közleményt, így az országnak erre a napra is akadt csemegéznivalója, sokak örömére.
Mi áll a meglepő döntés hátterében?
A DEKA jó fél éve működik rendeltetésszerűen, magán viselve az országos kerekasztal valamennyi ellentmondását. Az persze valószínűleg debreceni sajátosság, hogy megalakulásakor a Fidesznek két csoportja volt a városban (tíz, illetve húsz taggal), s ez a két – egyébként - egymást alig elviselő - csoport külön-külön egy-egy szavazattal rendelkezett, éppúgy, mint a négyszáz tagot számláló MDF. Az alapszabály értelmében döntésre csak akkor juthatott, állásfoglalást csak akkor hozhatott a DEKA, ha azt minden résztvevő elfogadta.
Mondani sem kell, ritkán adódott ilyen. Tagja volt továbbá a kerekasztalnak az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Klub, amely legfényesebb napjaiban majdnem húszfős tagságot mondhatott magáénak. Nemigen találta a helyét az alakzatban a Kisgazdapárt, a szocdemek idősebb vezetőgárdája pedig egy idő után 24-26 éves ifjoncoknak adta át a képviselet jogát. A legszilárdabb magot a rettenthetetlen ellenzékiségéről ismert SZDSZ adta, szövetségesre akadva a Fidesz bolsevik-módszerektől sem visszariadó aktivistáiban.
Ilyeténképpen morzsolgatta a napokat a jobb sorsra érdemes gyülekezet, s a látszólagos béke partikat csak időnként zavarta meg egy-egy, főleg a kisgazdáktól érkező MDF-ellenes kirohanás. Szó mi szó, volt mit az MDF szemére vetni. A mozgalom ugyanis egyre-másra szervezte sikeres lakossági akcióit (felvállalta és diadalra vitte a szovjet katonai repülőtér megszüntetésének követelését, olcsó piacot biztosított, úttörő témákban rendezett nyilvános fórumokat, fellépett a városrendezés anomáliái ellen, állást foglalt egy sor, a város lakosságát érintő kérdésben, nemzetközi visszhangot kiváltó találkozót szervezett a magyar-osztrák határon stb.), miközben a többi párt saját levében fődögélt.
Tény: az MDF meghaladottnak ítélte azt a politikai magatartást, amely a „Le a kommunistákkal!" jelszó jegyében hallatta hangját. Soha nem tagadta, hogy ezt a kérdést differenciáltan kezeli, különbséget tesz az eszme (e történelmi zsákutca) és az emberek (megtévesztettek, munkahelyi okokból csatlakozottak) között. Nem véletlen, hogy a kizáró nyilatkozat ezt, mármint a kommunista-kollaborációt jelölte meg az MDF legfőbb bűnéül, kijelentvén: az országos elnökség bojkott felhívása végleg bebizonyította, hogy az MDF nem ellenzéki szervezet. De nemcsak hogy nem ellenzéki, hanem nem-ellenzékiként arra vetemedett, hogy kisajátítsa az ellenzéki szervezetek akcióit.
Így született meg a történelmi döntés, némi szépséghibával. Az SZDSZ-Fidesz kezdeményezte találkozón ugyanis nem volt jelen a Kisgazdapárt (agg elnökéhez este háromnegyed tízkor csörtettek be aláírásért a fellelkesült kizárók), a napokkal azelőtt alakult KDNP pedig úgy csatlakozott az akcióhoz (ha csatlakozott egyáltalán), hogy nem is volt még a DEKA tagja - a felvételéhez ugyanis az MDF jelenléte lett volna szükséges. Arról nem beszélve, hogy a kizárók egyben magukat is kizárták az ellenzéki kerakasztalból, lévén többen az MDF tagjai is egy személyben.
A döntést természetesen nyilatkozatháború követte. Az MDF felháborodottan utasította el az akciót, és visszavágott a sértegetésekért, amely cáfolatra természetesen újabb cáfolattal válaszolt a DEKA. Meglepő-e, hogy a cáfolat cáfolata a jól ismert receptet követte: tele volt valótlanságokkal és szándékos befeketítésekkel? Ezt írták például: „A DEKA szervezetei szerint az MDF az MSZMP reformszárnyainak (sic!), illetve az MSZMP-nek kihelyezett népfrontja, azaz kincstári ellenzéke. Ez egyértelműen kiderült akkor, amikor az MSZMP-vel folytatott kétoldalú tárgyalások első fordulóján az MDF az MSZMP egyik proponens képviselőjének a kérdésére válaszolva nyíltan megtagadta a DEKA által is korábban elfogadott Elvi nyilatkozatot, ezáltal hátba támadta és lehetetlen helyzetbe hozta a DEKA többi szervezetét. Sőt az MDF azt is beismerte, a ,túlsó oldal' felvetésére, hogy múlt év decemberében már tárgyalásokat kezdett az MSZMP-vel."
Nos, ha az ellenzéki kerekasztal és az utolsókat rúgó állampárt kétoldalú tárgyalásán történetesen nem e sorok írója vezette volna közfelkérésre a DEKA küldöttségét, akkor is nyugodt lélekkel cáfolhatná a légből kapott állításokat. A „proponens képviselő" ugyanis az Úton című független hetilap főszerkesztője volt, aki a tárgyalás szünetében, a sajtótájékoztatón tette fel mindenkinek a kérdést: miképpen fogadták el a közös politikai nyilatkozatot?
Az MDF képviselője nem mondhatott mást - mindenki füle hallatára -, mint ami két nappal azelőtt történt: csak a konszenzus miatt adták áldásukat a véleményük szerint politikailag hibás, taktikailag céltalan nyilatkozatra. Ha ez hátbatámadás, akkor újra kell írni a magyar értelmező szótárt.
Úgyszintén, van némi különbség aközött, hogy az MDF kezdeményezett-e tárgyalásokat az MSZMP-vel, vagy fordítva. A valóságban ugyanis az utóbbi történt, egyszeri, kölcsönös tájékozódást szolgáló beszélgetés formájában.
A példák sorolhatók volnának, de minek. Ebben is meg- megmutatkozik a módszer, amivel az önmagukat ellenzékinek nevező debreceni pártok operálnak. Az eset persze súlyosabb, mint amit az ironikus tálalás sejtet. Az akcióval önmagának ártott legtöbbet a maradék DEKA, sikerült aláásnia tekintélyét a közvéleményben. Ott tévedtek az apró pártocskák, hogy azt hitték: álradikalizmusuk rokonszenvesebb, mint az MDF mértékletes reálpolitikai magatartása.
Az MDF tevékenysége kezdettől fogva a nyilvánosság előtt zajlott, így a debreceniek nyomon követhették és ellenőrizhették a vádak valóságtartalmát. A döntés valójában nem az MDF-et zárta ki az ellenzékből, hanem a DEKÁ-t fosztotta meg a jórészt az MDF révén kivívott erkölcsi előnytől.
Az MDF egy pillanatra sem ingott meg, nem hullott térdre: egységének, erejének tudatában folytatja tovább a politizálást úgy, ahogy már hónapok óta tervezi. Alanyi jogon, az igazodás kényszere nélkül.
(Hajdú-bihari Napló, 1989)