Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Elhisszük?

 

Műsorváltoztatással iktat­ta programjába vasárnap este a televízió azt a fórumot, amelyen a kormány négy tagja válaszolt az újságírók kérdéseire. A beszélgetés a kormányzat most el­készült hároméves gazdasági stratégiai tervét lett volna hivatott bemutatni.

A vita mégsem volt jóízű, amiben az értet­lenkedő, nem mindig jóin­dulatú kérdéseknek éppúgy része volt, mint a fáradt minisztereknek – de most nem erről akarok írni. Ha­nem arról a mondatról, amely az egyik magyar új­ságíró szájából hangzott el a helyhatósági választásokkal. kapcso­latban, ekképpen: lehet, hogy az emberek azt hiszik, szeptember 30-án módjuk lesz a dolgok befo­lyásolására?

Edzett újságolvasó va­gyok, hozzászoktam már ahhoz, hogy a hazai hírlap­írók egy része a sajtószabad­ság égisze alatt, az objektivi­tás pajzsát maga elé emelve nyílt propagandát folytat az új hatalmi berendezkedés és a kormányzat ellen. Normá­lis demokratikus viszonyok között nincs is ezzel semmi baj, a másként gondolkodás a parlamentarizmusban ele­mi jog, a sajtó többsége min­denütt a radikális-liberális eszmékkel rokonszenvez – igaz, ott minden lényeges irányzat kellő képviselettel bír. Ha tehát szilárd demok­ráciában – vagy ennek el­lentétében, a diktatúrában – élnénk, nem csodálkoznék azon, hogy valaki kétségbe vonja a demokratikus rend fontos intézményének, a helyhatósági választásoknak az érvényességét: de most, amikor Magyarország a köz­pontosított irányítás évtize­dei után ezzel az aktussal a pluralista tár­sa­dalom irá­nyába tesz döntő lépést, új­ságíróként és állampolgár­ként is döbbenten állok a kér­désben megfogalmazódó cinizmus előtt.

Mit akart ezzel sugallni a Rádió és a Nyilvánosság klub prominens képviselője? Nem mást, minthogy fölösleges színjáték lesz a szeptember 30-ai választás: a lapok már előre le vannak osztva, az történik majd, amit a kor­mány és a koalíciós pártok akarnak, az egy párti uralom után jön a többpárti hege­mónia.

Mi lehet erre a sanda sejtetésre a válasz? Ebben a képlékeny politikai helyzet­ben, amikor a demokratiku­san megválasztott parlament negyven év súlyos terhét cipelve próbálja járható útra vezetni az országot, amikor a szükségszerűen romló gaz­dasági helyzet és az ellenzék tü­relmetlen offenzívája miatt megzavarodott lakosság bi­zalma megrendült a változá­sokban – milyen célja lehet az ilyen megnyilatkozások­nak? Vajon mit tükröz a demokráciából és a liberaliz­musból ez a választókat ennyire lebecsülő kérdés?

Tudjuk: Magyarországon még mindig jelentős azoknak a száma, akik kétségbe von­ják az április 8-i választás legitimitását, akik nem haj­landók tudomásul venni a kialakult szavazati arányo­kat és hatalmi viszonyokat. Ez sem éppen demokratikus gondolkodásra vall, de cso­dálkozhatunk ezen a négy év­tized diktatúrája után? Akik azonban kicsit is ismerik a de­mokrácia játékszabályait – és kérdezőnk feltehetőleg közéjük tartozik –, azoknak tudniuk kell: itt most másról lesz szó. A helyhatósági vá­lasztáson mindenki tiszta lappal indul, s a pártok jelölt­jein kívül sok független pá­lyázó száll harcba a helye­kért. Ki tudná megjósolni a vég­ered­ményt? Ki meri biz­tosra venni azt, hogy a ta­vasszal győztes koalíció sikere megismétlődik? Ki állít­hatja azt, hogy a kormányzat tevékenységének árnyalt megítélése, s nem az áreme­lések keltette indulatok ha­tározzák majd meg a hatal­mon lévő pártok minősíté­sét?

Ha tavasszal éppenséggel a mostani ellenzék nyert vol­na, a kérdező ugyanezt a kérdést tette volna fel vasár­nap este?

A helyhatósági választásoknak egyetlen nagy veszé­lye van. Nem az, hogy a kor­mány­koalíció vagy az ellen­zék söpri-e be a legtöbb sza­vazatot. A fejlett polgári demokráciákban mindkét eset előfordul, mégsem dől tőle össze a világ, a rendszer működőképes marad. Szep­tember 30-nak az lehet a nagy tragédiája, ha a választók – addigra kiábrándulva a politikai machinációkból – otthon maradnak, s a népes­ség kisebbsége dönt majd az önkormányzatok összetéte­léről. Ez valóban kétségbe vonhatná a szavazás legiti­mitását, lehetetlenné tenné az önkormányzatok műkö­dését. Ez azonban nem a kormány, nem az ellenzék; hanem a magyar demokrácia tragédiája volna. Exlex álla­potba került mára az ország: a tanácsrendszer szét­hullott, az új önkormányzatok még nem vették át a hatalmat. Fenyeget a teljes zűrzavar ve­szélye, márpedig akkor az isten se menti meg ezt az országot attól, hogy Len­gyelország sor­sára jusson.

Már demokrácia van ná­lunk, teljes a szólás- és véle­ményszabadság. Mint látjuk, min­den­ki azt beszél és kér­dez, amit akar. De ki vállalja azért a felelősséget, ha az ilyen kérdések alapján a vá­lasztó arra a következtetésre jut: mégiscsak jobb volt a régi világ, mert ott két forintba került a kolbász?

(Hajdú-bihari Napló, 1990)