Enyém, tied...
A konkrét program még nem készült el, de a téziseket már kidolgozták - hangzott el tegnap a kormány privatizációs terveit ismertető sajtótájékoztatón. A lényeg: különböző technikákkal kívánják magánkézbe adni az állami tulajdonban lévő javakat.
A 2400 milliárd forintnyi vagyonból tavaly és az idén mindössze 200 milliárd talált és talál gazdára: a maradék 2200 milliárd kiárusításra vár.
Ízelgetem az összeget, de képtelen vagyok felfogni mértékét. Úgy vagyok ezzel, mint a lakosság jelentős része: nem értek a pénzhez. Költeni tudom, megkeresni nem. Attól tartok, nem sok részem lesz a privatizációban; ez a másfajta tehetségűekre vár. Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy megvetem azt a tehetséget. Titokban inkább irigylem, bár tudom jól, hogy a pénz nem boldogít. A baj csak az, hogy a pénztelenség még kevésbé...
Kinek áll akkor a privatizáció? Egymillió vállalkozóról szól a fáma, akik hamarosan jelentős tőkével gazdálkodhatnak. No, igen. Azt hiszem, soha nem fogom elfeledni azt a találkozást, amely kies lakótelepi házunk liftjében egy társasággal összehozott. Két fiatal házaspár jött valakihez vendégségbe: kikenve-kifenve, illatosan, pezsgősüveggel a hónuk alatt. Egymás mellett álltunk meg a parkolóban: ők egy Audiból szálltak ki, én meg a Trabantommal érkeztem haza egy vidéki gyűlésről, ahol a rendszerváltozás ügyében szónokoltam. Lifttársaim vidámak, kipihentek voltak, mulatni érkeztek, a legdivatosabb göncökben, a maguk naprakész primitívségével. Nem kétséges, vállalkozók voltak, az ilyesmi meglátszik az emberen, mármint ha vállalkozón a dagadt zsebeket értjük. Megnéztem: duzzadt volt a zsebük.
Másfél éves úgymond ellenzéki politizálás, pénznemkeresés, család-elhanyagolás, népben-nemzetben gondolkodás után ott, a liftben, kifacsart citromként szembesültem a kérdéssel: hát ezeknek, ezekért csináljuk? Azért gyűlésezünk, kockáztatunk, őrlődünk, áldozunk, hogy ezek az üresfejű, műveletlen, csak a pénzkereséshez értő fajankók nyugodtan mulatozhassanak? Hogy a privatizációban pénzükkel újabb pénzeket fialtatva az új uralkodó osztály soraiba emelkedjenek? Hogy ők legyenek a rendszerváltozás nyerítő nyertesei?
A lift megállt, én kiszálltam, ők utaztak tovább. Másnap, harmadnap, meg azután is újabb gyűlésekre mentem, családomat elhanyagoltam, pénzt nem kerestem. Tudomásul vettem: nekem ez a szerep jutott. Ilyen egyszerű és ilyen kegyetlen a törvény: van, aki dolgozik, és van, aki inkasszál. Ennek a folyamatnak, ami most Magyarországon zajlik, lesznek nyertesei és vesztesei. Nem kizárt, hogy azok, akik a változásért mindent kockáztattak és feláldoztak, nem lesznek a nyertesek között. Ez ilyen játszma. A pénz világában azok szólhatnak, akik értenek a pénzhez. Meg a privatizációhoz.
Amúgy nincs bennem keserűség, így születtem. Mégis, hiszek abban - s ezért ténykedem ezután is -, hogy jobb világ jön. Amiben mindenki azzal foglalkozhat, amihez ért. S reméljük: meg is él belőle.
Unokáink látni fogják...
(Hajdú-bihari Napló, 1990)