Fegyver s vitéz
Már megint napirenden van a pisztolyok ügye. Az Alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette a belügyminiszter korábbi döntését, s így mindenki szépen visszakaphatja a személyes biztonságát szolgáló hatlövetűeket.
Volt KISZ- és MSZMP-funkcionáriusokat, rendőröket, katonatiszteket is érint ez a rendelkezés; azokat, akik a múlt rendszer hűséges szolgálatával érdemelték ki a kegyet.
Érdekes fejleménye ez a rendszerváltozásnak. Azt igazolja, amit egyébként Antall József miniszterelnök kezdettől fogva képvisel, s amiért őt a másik oldalról elmarasztalják: a demokráciát nem lehet diktatórikusán megteremteni. Az átalakulás nem járhat a törvények felrúgásával, az önkényeskedésekkel, az anarchiával. A törvényeket a demokratikusan megválasztott parlamentnek kell megváltoztatni, s ameddig ez meg nem történik, a régi rendelkezések maradnak érvényben. Azok is, amelyek önvédelmi fegyverekkel látják el a korábbi rendszer támaszait.
Nincsenek közelebbi ismereteim az akkori rendelkezés hátteréről, de megkockáztatom: Horváth Balázs tisztában volt intézkedése jogi ingatagságával, ám a rendszerváltozás békessége érdekében hatástalanítania kellett az arra potenciálisan veszélyes régi kádereket. Ez a húzás benne volt a pakliban, mint ahogyan az is, hogy fordulhat a lapjárás.
Nos, az alkotmánybíróság valóban új lapokat osztott: a régieket. Időközben azonban eltelt pár hónap, s jóllehet még mindig sokan nyugtalanok, ma már nagyobb bizonyossággal lehet állítani: a restauráció fegyveres veszélye elmúlt, a rendszerváltozás visszafordíthatatlanná vált. Eredményes volt a politikai taktika, s helyreállt a jogi egyensúly is; él a kecske, legfeljebb ezentúl nem káposztát eszik.
Happy end – mondhatnánk, ha nem bujkálna bennünk az előzőnél nyugtalanítóbb kérdés. Vajon azoknak, akik egzisztenciájukat kockáztatták a rendszerváltozásért, akiket a régi vezetők elsőként bocsátanak el munkahelyükről, akik a félrevezetett társadalom közönyétől kísérve ma is békésen harcolnak a demokráciáért – azoknak vajon milyen fegyver van a kezükben?
(Hajdú-bihari Napló, 1990)