Hány DEKA?

Végre megpezsdült a politikai élet Debre­cenben. Már-már azt lehetett hinni, hogy a kánikula bágyasztó hatása a pártokat is in­kább a strandok felé terelgeti, de nem: a közelgő helyhatósági választás mozgásba hozta a propagandagépezeteket. Tegnap robbant a kis helyi politikai bomba: az SZDSZ és a Fidesz bejelentette távozását a Demokratikus Kerekasztalból.

Érdekes tömörülés ez a DEKA: már tavaly országos nevet szerzett magának, amikor az MDF-et kizárta soraiból. Később az lett a téma, hogy visszavette volna a későbbi győztes pártot, de az már akkor vonakodott, így aztán következett az ajándékba szita alatt galambot hozó leány esete: az MDF tagja is volt a DEKÁ-nak, meg nem is. Ha jól em­lékszünk, már akkor más típusú együttmű­ködést, elsősorban a kétoldalú kapcsolatok ápolását javasolta a Magyar Demokrata Fórum, de ez a látnoki javaslat akkor még nem találkozott a többi párt egyetértésével. Működött hát tovább az ellenzéki kerekasz­tal, egészen a parlamenti válasz­tásokig, amikor is átrajzolódott az ország politikai térképe, kormánypártiakból ellenzékiek, egyes ellenzékiekből kormánypártiak, más ellenzékiekből ellenzékiek lettek két hét le­forgása alatt.

Ez újabb dilemmát szült: mi legyen ebben a helyzetben a DEKÁ-val? A pártállam ki­múlásával nem volt többé szükség közös ellenzéki fellépésre, de mivel helyileg még nem történt meg a rendszerváltozás, adódott a következtetés: az országos politika ugyan meg­osztotta, a barikád ellentétes oldalaira sorolta a korábban egységes ellenzéki pár­tokat, de helyben, mint a demokrati­kus erők tömörülése, szükségesnek látszik a további együtt­mű­ködés, a felkészülés a hatalom átvételére. Így lett a DEKÁ-ból DEKA, azaz Debreceni De­mokratikus Ke­rekasztal. Amely persze csak egy adott ha­tárig volt demokratikus, hiszen nem enged­te be sorai közé a demokratikus választáso­kon harmadik legjobb eredményt elérő MSZP-t.

Aligha akadt az ún. demokratikus pártok soraiban olyasvalaki, aki abba a hitbe rin­gatta volna magát, hogy az új DEKA túléli a helyhatósági választások kampányának kezdetét. Hiszen azok az érdekek, amelyek egyébként már a parlamenti előkészületek során világosan elkülönültek, az önkor­mányzatért folyó csatában egyértelműen egymás riválisaivá teszik a pártokat, legye­nek akár a kormánykoalíció, akár az ellenzék tagjai. Mégis akkor, tehát április köze­pén az együttműködés szándéka, az egy­másrautaltság érzése lett az erősebb, amit igazolt az, hogy az új DEKA határozott cé­lokat – a tanácsi apparátus ellenőrzése, a hatalomátmentés megakadályozása, a leen­dő káderek kiválasztása – tudott maga elé kitűzni. Valamennyi résztvevő párt egyetér­tésével.

Aztán megkezdődtek a dolgos hétközna­pok, a DEKA minden szerdán ülésezett, ám a közvélemény csak szórványosan értesült ténykedéséről. Hogy a szerda esti üléseken miről esett szó, arról csak a debreceni rádió szemfüles riportereinek beszámolóiból érte­sülhettek a figyelmes hallgatók. Hatása in­kább a tanácsi szervekkel kialakított együtt­működésben vált érezhetővé, a tanács gya­korlatilag minden döntésének előkészítésé­be bevonta a DEKÁ-t.

És most robbantott a két ellenzéki párt. A kormánykoalíció tagjai két nappal korábban éppen lapunkban nyilatkoztak a DEKA fenntartásának szükségességéről. Azzal érveltek: a helyhatósági választások előtt és után is adódhatnak olyan problémák, ame­lyek tisztázására ez a fórum teremthetne lehetőséget. No, igen. Nagyon valószínű, hogy ez az újabb menet sem csupa grál lo­vag küzdelmét hozza. AZ SZDSZ és a Fidesz azonban úgy ítélte meg, hogy a DEKA be­töltötte a szerepét. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy több hónapos részvétel után mennyire etikus megkérdőjelezni egy szer­vezet jogi szabályozottságát, mint ahogyan nyilatkozatukban tették. Azt viszont nem hallgathatjuk el, hogy a kormánypártok so­raiban kezdettől fogva jelen volt az irányzat, amely kétségbe vonta a DEKA lét­jogosultságát. Ők azzal érveltek: az új DEKA léte inkább az ellenzéki pártoknak kedvez, hiszen a kormányzó pártokkal azonos pozí­cióba emeli őket, elmosva a nyilvánvaló programbeli és ideológiai különbségeket. A városért érzett felelősség jegyében mégis létrehozása, a további együttműködés mel­lett döntöttek. Egyszer majd annak is meg­vonja valaki a mérlegét, hogy helyesen-e.

Volt DEKA, nincs Deka tehát, itt tartunk ma. Nem valószínű, hogy megszűnése túl sokáig nyugtalanítaná a közvéleményt. De a hír annyira vakká sem tehet, hogy a körü­lötte kialakult hercehurcában ne tudnánk eldönteni: mi benne a puszta ténymegálla­pítás, s mi a propagandisztikus hatáselem.

(Hajdú-bihari Napló, 1990)