Hogyan szolgáljon a szellem? (Töprengő beszámoló az MDF választmányi üléséről)
A profizmus szelleme, úgy látszik, immár az MDF országos választmányát is megsuhintotta: nem félóra, csak húsz perc késéssel kezdődött meg legutóbbi, június 9-i ülése a Bem téri székház harmadik emeletén. A hangulat érezhetően nyomott volt, hiszen az országos gyűlés második napján az egyik hozzászóló azt követelte, hogy mondjon le a párt eme vezető szerve.
A nagy vihart kavart javaslat persze nem érte váratlanul a választmány szorgosabb tagjait, hiszen a testület funkciójának tisztázása, működési rendjének kialakítása hetek óta napirenden van. Mégis, a megsemmisítő bírálat azokat is zavarba hozta, akiknek világos elképzelésük volt a jövőről: ugyanis a sajtó értelmezése szerint afféle puccs körvonalai sejlettek fel mögötte.
Tény, hogy míg korábban gyakran érezte apátlan-anyátlan árvának magát a választmány, ezúttal minden elnökségi tag megjelent az ülésen, aki csak tehette. Igaz, ezt a témák is motiválták, az első kérdés ugyanis nem volt mást, mint az elnökségen belüli feszültségek tisztázása, az országos gyűlésen is megnyilvánult ellentétek megvilágítása.
Szűcs István ügyvivő előbb Csoóri Sándort kérte a válaszadásra. Az elnökség tagja, a társelnökséget visszautasító költő mindenekelőtt sajnálkozását fejezte ki Bíró Zoltán távolmaradása miatt, nélküle ugyanis „csak töredékesen lehet" a problémáról beszélni. Csoóri úgy látja: a sajtó torzítva adta vissza az eseményeket. Vannak ugyan feszültségek az MDF-en belül, de ha valaki puccsot akart volna, akkor megcsinálja. Sokkal rosszabb lett volna, ha az országos gyűlés félmunkát végez; így; hogy teljes kudarccal végződött, mindenkit rádöbbentett a megoldás szükségességére. Meg kell szokni, hogy új helyzetbe került az MDF; ez feszültségeket teremt, ám ezekben a feszültségekben fogunk egymáshoz csiszolódni.
Csoóri kinyilvánította: azért nem vállalta a társelnökséget, mert az írónak nem önmagát, hanem az igazságot kell hatalomra juttatnia. S ha szerepet téveszt, elveszítheti igazságlátó képességét. Véleménye szerint Antall József beszédében elhalványult az MDF kiindulási pontja. Akkor, amikor Kádár nacionalistának, az SZDSZ populistának minősítette a pártot, „nem lehetünk Peturisták". Az MDF-nek mindent meg kell tennie azért, hogy a kormány dolgozhasson - de a miniszterelnök-pártelnöknek is ügyelnie kell arra, hogy az MDF ne kopjon ki mögüle, mert akkor összeomlik a kormány. „A párbeszédet nem takaríthatjuk meg, folytatnunk kell" - összegezte álláspontját Csoóri Sándor.
A kibontakozó vita közben kért szót az érintett, Antall József. Mint elmondta, nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a kormányzati munka olyan igénybevételnek teszi ki, hogy nem volt alkalma a támadásokra felelni. Hangsúlyozta, hogy őt a párt elnökévé nem az elnökség, hanem az országos gyűlés választotta, felelősséggel annak tartozik. Ez a felelősség pedig rendkívül nagy; elég, ha a Varsói Szerződés tanácskozásán vállalt szerepre gondolunk. Ennek ismeretében lehetetlen, hogy olyan vélemények hangozzanak el a nyilvánosság előtt, mint amilyeneket az országos elnökség egyes tagjai megfogalmaztak.
„Nem hiszem, hogy a nemzeti gondolat ellen valaha vétettem volna, hogy egy pillanatra is háttérbe szorítottam volna" - szögezte le egyértelműen Antall József. Utalt politikai múltjára, és kijelentette: „a nemzeti gondolat életutam egyik alkotóeleme, e nélkül nincs magyar politika és szellemiség." Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő a három iránynak (népi-nemzeti, kereszténydemokrata-liberális és a kisgazda-centrum) együttes képviseletét vállalta már 1956-ban. A népi-nemzeti gondolat ma nem jelentheti azt, amit a 30-as években, de elemeit, értékeit meg kell tartani. „Soha nem titkoltam, hogy a kereszténydemokrácia liberális irányát képviselem. Nincs más utunk Európába. De ez nem a világnézeti elkötelezettséget, hanem a keresztény értékek képviseletét jelenti. Eszményem az olyan, felekezeteken kívül álló, homogén, a nemzeti múltban gyökerező, a liberális hagyományokat ápoló modern európai párt, amelynek alkotóelemei egyszerre, egyformán vannak jelen" - summázta felfogását a pártelnök.
Az ominózus Bánk-hasonlatról szólva Antall József elképzelhetetlennek tartja, hogy ő Csoóri Sándort és a népi- nemzeti szárnyat Peturnak, peturinak nevezze. „Bennünket nagyon nehezen lehet egymástól elválasztani. Alapvető kérdésekben egyetértünk, s ha Csoórit bármire - akár a helyemre - megválasztják, azzal is egyetértek." Csoóri éppenséggel a bánki gondolatot testesíti meg. De igenis vannak Biberachok, akik hozzák-viszik, olykor koholják a híreket. „Ez nem jó módszer."
Antall József felhívta arra a figyelmet, hogy az SZDSZ-szel kötött megállapodás nélkül a kormányzó pártok az MSZP és a Fidesz állandó lekötelezettjei lettek volna, s egyesek épp ezt akarták. Az MSZP és a volt politikai elit össz-támadást indított a kormány ellen, le akarják járatni, mert nem tudják elfogadni, hogy az kibújt szorításukból. Ebben a helyzetben, amikor olyan nehézségek vannak, mint a kormányalakítás „sziszifuszi és titáni" küzdelme, nem lehet azt várni, hogy ő és munkatársai mindenre figyelve, mindent egyeztetve tevékenykedjenek. Mint a frontvonalban: nem lehet állandóan megtárgyalni a katonákkal, hogy melyik irányba rohamozzon a csapat. „Vagy van bizalom, vagy nincs" - vállalta a felelősség ódiumát a pártelnök, amire amolyan diétai aktusként jött a széksorokból a hang és a taps: „Van bizalom!"
Úgy tetszett, a hozzászólásokkal a választmány megnyugodva tért napirendre a fejlemények fölött, jóllehet, sejteni lehet: a polémia folytatódik.
(Magyar Fórum, 1990)