Por
Kavarog a por Derecskén. Így jellemzik a helyzetet azok, akik attól tartanak: a volt helyi hatalmi elit nem nyugszik bele pozícióinak elvesztésébe, és minden módon igyekszik megkeseríteni az új, demokratikus önkormányzat kenyerét.
Találó kifejezés: kavarog a por. Kavarog bizony, nemcsak Derecskén, hanem Debrecenben is: amint csütörtöki sajtótájékoztatójukból kiderült, most éppen a Fidesz „kavargatja".
A két porkavarás természetesen nem ugyanaz; amaz a restaurációt szolgálná, emez a demokratikus rend megteremtésének alkotóeleme. De amennyire méltatlan a párhuzam, ugyanannyira indokolatlan a takargató szemérmesség. Ügyes parlamenti szereplése alapján a Fidesz a választók sokaságának rokonszenvét nyerte el, meg is látszott az eredmény a helyhatósági választásokon. A magas szavazati arány azonban nem feledtetheti a tényt: a voksok mögött nincsen országos szervezet, nincsenek a budapestiekkel egyenrangú helyi politikusok.
Igen, a Fidesz túlnyerte önmagát, és most nem nagyon tud mihez kezdeni azzal a ténnyel, hogy szavazati arányát több helyütt képtelen volt érvényesíteni az önkormányzati funkcióban. Emiatt néhány városban kivonult a hatalomból: akár sértődöttségből, mint Debrecenben, akár jól felfogott taktikai érdekből. A szálak végső soron összefutni látszanak: a kívülállás hoszszabb távon előnyösebb pozíció ahhoz, hogy fel ne morzsolódjon a rokonszenvtőke, és a Fidesz a jelek szerint hosszú távon játszik.
De ki tudja megmondani ma, hogy mi lesz négy év múlva? Ki tudja megjósolni, hogy mi az erőnyerő: a bévül-, vagy a kívülállás? Nemcsak a Fidesz szembesül ezzel a kérdéssel, hanem a jelenlegi politikai élet valamennyi felelős tényezője. Amelyik párt a Parlamentben vezető erő, a vidék sok városában az ellenzéki padokat koptatja, és fordítva. Soktényezős ez a játszma, olykor kiszámíthatatlan fordulatokat hozó. A leggyakoribb kifogás vele szemben az, hogy a nagy fenekedések és önérvényesítések közepette elúszik maga az ország. Ez a veszély kétségtelenül fenyeget, de azt is be kell látni: nem lehet megspórolni ezeket a meneteket. Az úton végig kell menni - ahogyan azt egy klasszikus magyar gondolkodó megfogalmazta. Van, aki settenkedve teszi ezt, van, aki döngő léptekkel, s van, aki rafinált lábemelgetéssel; ki így, ki úgy jár.
Közben persze kavarog a por, mert nagy a szárazság. A por természetéhez azonban az is hozzátartozik, hogy előbb-utóbb leülepszik. Akkor majd tisztábban láthatunk: a civilizáció felé vezet-e az út, vagy azoknak lesz igazuk, akik látni vélik mellette a közlekedési táblát: zsákutca.
(Hajdú-bihari Napló, 1990)