Puli

Nem kétséges, sajtóvonalon utolértük a világ legfejlettebb országát. Immár nálunk is oszto­gatják a Pulitzer-díjat, a legrangosabb amerikai szakmai elismerés magyarított változatát.

Kis ország vagyunk, mégsem kis összeg, hanem háromezer dollár üti a szerencsés kiválasztottak markát. Nincs kolléga az országban, akinek ne dobbanna meg a szíve a hír hallatán.

Jól van ez így. Eddig elsősorban azok az újságírók részesültek szakmai és mindenféle elismerésben, akik szolgálataikkal kiérdemelték a pártállam kegyeit. Most már azok is szóhoz - pontosabban, Pulitzer-díjhoz - jutnak, akik, mint a díj indoklása tartalmazza, a szabad véle­mény, a liberalizmus szószólójaként váltak érdemessé az alapítványtevő, Amerikába szakadt honfitársunk figyelmére. Csupa ismert, gyakran szereplő, kitűnő újságíró lett a Pulitzer-díj boldog tulajdonosa, aminek értékéből mit sem von le az, hogy közülük többen a pártállam idején sem szűkölködtek elismerésben.

Jó, hogy most már pluralizmus van, hogy lehet Pulitzer-díj is; jó, hogy a liberalizmus esz­méjének következetes képviselete ilyen méltánylásban részesülhet. Igaz, mintha több díjazott számára a liberalizmus képviselete a demokratikus választáson hatalomra jutott keresztény­nemzeti gondolat tagadásával - ilyenformán a tömegkommunikációban kötelezőnek vélt ob­jektivitás mellőzésével - járna együtt, de el kell ismerni: minden alapítványtevőnek joga van azt díjazni, akit érdekei szerint arra alkalmasnak ítél.

Jó ez a pluralizmus. Ennél jobb talán már csak akkor lehetne, ha akadna olyan idegenbe szakadt honfitársunk, netán hazai mecénás is, aki mondjuk a nemzeti gondolat és a magyarság sorskérdései iránt elkötelezett újságírók számára alapítana díjat.

Például Ady Endréről elnevezve.

(Hajdú-bihari Napló, 1991)