Szerkesztik Debrecenben
Levelet kaptunk a minap egy olvasónktól. Ezt írja: "Tisztelt Szerkesztőség! Javaslom, hogy lapjukat Budapesten, a pályaudvarokon terjesszék, főleg a Déli és Keleti pályaudvarokon. A nyugat-magyarországi Tér-Kép c. hetilap a Nyugati pályaudvaron mindig kapható. Lapjuk igen magas színvonalú, kár lenne, ha a Dunántúlra nem jutna el. Az első oldalon – szerintem – kár feltüntetni, hogy Debrecenben szerkesztik."
Nem tagadjuk, elgondolkodtatott bennünket a levél utolsó mondata. Vajon miért kellene elhallgatnunk, hogy hol készül az ÚTON? Mi titkolnivaló van abban, hogy melyik város a kiadás helye? Igaz: olvasónknak van oka a szkepszisre. Debrecen híre újabban nem túl fényes az országban: libaügy, KISZ-tábor-ügy, bundaügy, stb-ügy – olyan esetek, amelyek révén a város előnytelen színben tűnik fel a közvélemény előtt. Hozzátehetjük még a maradiság, a provincializmus, a törpegondolkodás megannyi jelét – ellentétjeként a progresszió, a szellemi kisugárzás, az egyedi karakterjegyek évszázadokon át búvópatakként fel-feltörő megnyilvánulásainak. Debrecent ma ez a kettősség jellemzi, s az utóbbi évek keresztjeit minden lakójának cipelnie kell, függetlenül attól, hogy része volt-e ácsolásukban. Itt-maradottakként mi is hordozzuk őket, kényszerű közösséget vállalva azzal a várossal, amely fészke lett közéleti visszásságoknak, a puritán debreceni erkölcsiséget meghazudtoló, szégyenteljes eseményeknek. De mi azt akarjuk, hogy világossá váljék: nem a panamák, a szűklátókörűségek városát, hanem azt a Debrecent vállaljuk, amely református kollégiumával, egyetemeivel, tudós szellemiségével, ideiglenes nemzetgyűlésével, trónfosztásával írta be nevét a magyar történelembe. És amelynek most új Debrecen-kép megalkotására van szüksége, hogy ismét emelt fővel vállalhassa megszerzett nevét.
Igen, szükség van új Debrecen-képre; mint ahogy szükség van új Miskolc-, Szombathely-, Szeged-képre – új Magyarország-képre: A negyven éven át uralkodó központosított hatalom úgy telepedett rá az országra, hogy elfojtotta az emberekben a kezdeményezőkészséget, szabványosította egyéni vonásaikat, településeiket megfosztotta önálló jegyeiktől, mérhetetlen károkat okozva a nemzet önbecsülésének. Tiszteletreméltó debreceniek úgy tartják, hogy a városból az ötvenes években kisöpörték a kvalifikált, jó szellemű vezetőket, s azóta a kontraszelekció ad utat az irányítóknak. De vajon csak Debrecenre jellemző a középszer diktatúrája? Vajon csak itt jutnak pozíciókhoz csekély képességű, korrupcióra hajlamos "kiválasztottak"? Aligha. A mechanizmus mindenütt ugyanaz – legfeljebb a látszat tehet különbséget az egyes városok irányítási gyakorlata között. A partvonalon kívülre szorítva, elhallgattatva, névtelenségre kárhoztatva egy leendő ország várja ennek a korszaknak a végét. Számtalan értékes, felvilágosult gondolkodású ember él Debrecenben is – olyanok, akik tele vannak energiákkal, a köz, a város, az ország javára hasznosítandó tettvággyal.
Fantasztikus dolgokra képes az ember, ha úgy érzi, egyéniségéhez méltó cselekvési módokat kínálnak számára a viszonyok. Ezeknek az erőknek a felszabadítása, az alkotókedvet elnyomó viszonyok megváltoztatása hívhatja életre azt a minőséget, amely kiformálja majd az új Debrecen-képet. A vidék – az ország – úgy nyerheti vissza öntudatát, cselekvő hitét, ha az itt élők nemcsak elszenvedői, de alakítói is sorsuknak. A Debrecenben felhalmozódott szellemi tökének eddig csekély része hasznosult a város számára; ha sikerül teljesen mozgásba hozni, az új fejezetet nyithat a város történetében. Tiszta észjárású, széles látókörű, tettre kész polgárok városává kell Debrecennek válnia – s a hangsúly az észjáráson van, amely az itt élőket politikai nézetkülönbségektől függetlenül képes együttes fellépésre késztetni, ha a város érdeke úgy kívánja.
Lesz-e ilyen város Debrecen? Lehet-e ilyen város valaha is Debrecen?
Pontosítsuk a kérdést: lehet-e ilyen város valaha is Magyarországon? Tisztelt olvasónk! Itt és most azt válaszolhatjuk önnek: mi hiszünk abban, hogy eljön ennek az ideje.
(ÚTON, 1989)