Tiszta lap

 

Minden jel arra mutat: megindult a rég várt tisztulási folyamat a kisgazdapártban. A parla­menti frakció és a pártelnökség hét végi, maratoni egyezkedése kompro­misszummal zárult.

A frakció hajlandó­ságot mutat arra, hogy alapkérdésekben az elnökséggel egyetértésben nyi­latkoz­zon meg, a pártelnök viszont eltávolítja az elnökség közeléből azokat a „szak­em­be­reket", akikre KISZ-es és MSZMP-s múltjuk árnyékot vet.

Ma még nem látható, elegendő nyoma­tékot kap-e a sajtóban ennek a megál­lapodásnak a jelentősége. Az viszont tény, hogy a döntés bizonyos értelemben Torgyán József vereségeként értel­mezhető. Alig akadt ugyanis a magyar politikai palettán nála vehemensebben kommunis­tázó, a volt rendszerre heve­sebben acsarkodó, a „tiszta" Magyar­ország létrehozásáért hangza­tosabban hadba hívó pártvezér. S lám, mit hozott az élet: kiderült, hogy az kiáltott farkast, aki már régóta szürke bundával takarózik. Remélhetőleg levonják ennek a felis­merésnek a követ­keztetéséit azok a parasztok, egykori és leendő kisgazdák is, akik az új magyar demokrácia meg­teremtésének folyamatát kizárólag a részükre nyújtandó kárpótlás optikáján keresztül haj­landók és képesek mér­legelni; s akik az utóbbi hónapokban vörösre tapsolt tenyérrel emelték az el­nöki székbe a leszámolásra oly erélye­sen buzdító politikust.

Nem véletlen, hogy a hírek szerint a miniszterelnök nem hajlandó tárgyalni a hol vörös, hol fehér arcú pártelnökkel, hanem azokkal áll szóba a kisgazdapárt vezérkarából, akiknek cselekedeteit fel­hőtlen múltjuk, a rendszerváltozás iránt elkötelezett magatartásuk hitelesíti. Va­lójában a hajdú-bihariak nyakas különál­lása, az önálló véleményalkotás jogáért folytatott harca is a kisgazdapárton belüli kritikai magatartás igényét mutatja, és remélhetőleg hozzá­járul a belső tisz­tuláshoz, az egységes platform megfo­galmazásához.

A rendszerváltozáskor a kisgazdapárt indult a legélőbb hagyományokkal és a legki­mun­káltabb politikai filozófiával, vezető értelmiségi elit hiányában azon­ban a mai napig nem volt képes meg­szilárdítani helyét a magyar politikai élet­ben, sőt gyengeségei miatt az ellenzék céltáblájává vált. De nem lehet kétséges, hogy a növekvő támogatottságú kisgaz­dapárt át­gondolt stratégiájának és tak­tikájának a kialakulása nélkülözhetetlen nemcsak az éppen kor­mányzó koalíció, hanem az ország belpolitikai stabilitása, végső soron a nemzet jövője szem­pont­jából.

(Hajdú-bihari Napló, 1991)