Veszélyes Budapest
Vízfejű országunk legnagyobb bajának sokan nem a negyvenéves diktatúrát, nem a „szocializmus" építésének történelmi csődjét és nem a futballcsapat silány nemzetközi szereplését – hanem magát a vízfejet tartják. A fővárost tehát, amely egészségtelen méreteivel, koncentrált intézményrendszerével állam az államban, kiindulópontja és bázisa minden központosító törekvésnek.
Most, hogy Magyarországon demokratikus rendszer van meghonosodóban, azt remélhetnénk, vége szakad ennek az állapotnak, természetesebb megosztottság alakul ki a vidék és a főváros erőviszonyában. Úgy tetszik azonban, a szegény embert ismét húzza az ág, megint a távoli messzeségbe kerül annak az egyensúlynak az elérése, ami békét teremthetne ebben a kettévált országban. Mert amennyire a hatalommegosztás szempontjából kedvező az, hogy vidéki városok sorában ellenzéki önkormányzat jött létre, annyira aggasztó az, ami Budapesten történik.
Az új főpolgármester már legelső nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, hogy a főváros irányításában meghatározó felelőssége van a kormánynak is – azaz a temérdek gond megoldásának egy részét a központi hatalomra igyekszik áthárítani. Ennek nyilvánvaló jele, hogy bejelentette: részt kíván venni a kormány ülésein. A miniszterelnök diplomatikusan, de határozottan visszautasította a propagandafogásnál többnek aligha értékelhető kérést – hiszen miért éppen Budapest? –, ám a szándék deklarálása nem hagy kétséget afelől, hogy a helyhatósági választás a kormányzat és az ellenzéki többségű fővárosi önkormányzat háborúskodásának kezdetét hozta el.
Budapest veszélyes hely: az ország szíve, felkelések kiindulópontja, ahol hamar az utcára vonulnak az emberek. A kormánynak saját érdekében kétszer is meg kell fontolnia, hogy milyen választ ad a „tettek emberének" kérdéseire – még akkor is, ha annak mindjárt első akciója, a hajléktalanok kiűzése kudarcba fulladt –, hogy milyen magatartást tanúsít a fővárosi önkormányzat követeléseivel szemben. Félő, hogy a kötélhúzásból kényes kötéltánc kerekedhet.
Milyen szerep juthat ebben a vidéknek? Különös, de aligha marad más választása, mint „kormánypártinak" lennie. Ha nem akarja ismét azt, hogy a főváros kivételezett helyzetbe kerüljön, hogy a nyomatékosított igények miatt a fejlesztések jó része odaösszpontosuljon, hogy ott olcsóbb legyen a villany, a gáz és a szabolcsi alma, akkor, ki kell állnia a kormány, azaz a demokratikus, egyenlő közteherviselésre és elosztásra épülő társadalmi működés mellett. Valójában persze ez nem is választási lehetőség: a vidéknek akkor sem lenne más esélye, ha Budapesten netalán kormánypárti önkormányzat alakult volna ki, hiszen a helyzet logikája – más premisszákkal, de – ugyanúgy érvényesülne.
Rendszercsere ide, hatalomváltás oda, Budapest tehát ma is főváros, az ország pedig: vidék. A kormány és a főváros között várhatóan állóháborúvá merevedő harc kimenetelét csak egyféleképpen befolyásolhatja a vidék: ha résen áll, ha keményen, következetesen megfogalmazza és képviseli érdekeit.
Amihez nem vízfejre van szükség.
(Hajdú-bihari Napló, 1990)