Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

A stílus maga a stílus

 

A véletlen úgy hozta, hogy két kormánypárti rendezvé­nyen volt alkalmam részt venni a közeli napokban. 

Az egyik eseményt Szeke­res Imre MSZP-frakcióvezető je­gyezte, aki munkaebédre hívta meg a vidéki lapok ve­zetőit egy fővárosi szálloda különtermébe. Az ilyen ta­lálkozók a polgári demok­ráciákban gyakoriak, mind­két fél épülésére szolgálnak, mert lehetővé teszik a köz­vet­len információcserét. A megadott időpontban ere­dendő kíváncsisággal lép­tem át a terem kü­szöbét. Az ajtóban kedves hölgy foga­dott, maga a vendéglátó odabent hosszú, terített asz­tal közepén üldögélt, és társalgott a korábban érkezet­tekkel.

Voltak kollégák - feltehe­tően régi ismerősök -, akik odaléptek hozzá, és kezet fogtak vele, mások viszont tanácstalanul kerestek he­lyet maguknak az asztal mellett. Egyesek fejé­ben fel­villantak az etikett szabá­lyai: mármint az, hogy a házigazdának az ajtóban állva sze­mélyesen illik fo­gadnia a vendégeket. Itt nem ez történt, s a tapintatlanság régi idők rossz em­lé­kű alá- és fölérendeltségi vi­szonyait idézte fel az érke­zők egy részében. Akadtak, akik fejé­ből ezt az amúgy közvetlen és informatív be­szélgetés sem tudta kitörölni az ebéd két órája alatt.

A másik meghívás a mi­niszterelnök szokásos sajtó­konferenciájára szólt. Nyil­vánvaló, hogy a kezdemé­nyezés a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a kormányfő PR (azaz önmenedzselő) tevékenységének része, havonta automatikus lehetőséget teremt Horn Gyulá­nak arra, hogy a televízió nagy nyilvánossága előtt jelenhessen meg. (Kér­dés, mégpedig köl­tői: vajon a szervezőknek miért nem jutott ez eszükbe Antall Jó­zsef idején?) Nem volna ez­zel semmi gond, a politikát, mint tudjuk, nemcsak csi­nálni kell, hanem „kommunikálni” is. Van azonban két zavaró mozzanat a kedves rande­vúban.

Az egyik az, hogy a jelen­lévők száma miatt (az ülepek pontos rend szerint foglalhatják el a számukra kijelölt széket: elöl az orszá­gos médiumok, aztán a vi­déki napilapok, majd a heti­lapok és egyebek) nem kerül minden kérdezőre sor, van­nak tehát kollégák, akik esetleg hónapokon keresztül hiába nyújtogatják karju­kat, a szónok tekintete min­dig elsiklik fölöttük. A má­sik kiábrándító jelenség a miniszterelnök lekezelő, flegma, kioktató stílusa. Horn Gyula - régi beideg­ződésből? a hatalom tudatá­ból? - úgy válaszol a támadónak egyáltalán nem mondható kérdésekre, aho­gyan kénye-kedve diktálja. A rázós témákat kikerüli vagy elkeni, a neki nem tet­sző kérdést leszólja, a kérde­zőt megszégyeníti. Leg­utóbb a Magyar Nemzet jobb sorsra érdemes tudósí­tója kapott egyet a fejére, hogy alig bírta kiheverni.

Bizony, a sajtótalálkozó e két tapasztalata kétségessé te­szi a kalandért 450 kilométert utazó, egy napját feláldozó újságíró számára azt, hogy érdemes-e önként és dalolva asszisz­tálnia a 45 percnyi, leleményesen kitalált és levezényelt PR-munkához. Hogy szólt a régi mon­dás? Elvtársaim, ez van, ezt kell szeretni. Szabad legyen az új idők jogával élve hoz­zá­tenni: nem kell szeretni.

(Hajdú-Bihari Nap, 1996)