Tragédia

A Mercedes nagy lendülettel robogott a város irányába. Reggel nyolc órakor indult el Mün­chenből, s délután ötre célhoz kellett érnie, mert vezetőjének konzultá­ciója volt diákjaival. Második éve ingázik otthona és munkahelye között, kéthe­tenként teszi meg a több mint ezer kilo­méteres távolságot, hogy feleségét és két kis gyermekét meglátogassa.

Eredetileg csak egy évre vállalt munkát a magyar vá­rosban, de nagyon megkedvelte új kör­nyezetét, az embereket, tanítványait. Nyelvórákat adott az egyetemen, több középiskolában, s mindenütt szerették közvetlenségéért, életvidámságáért, szak­mai odaadásáért. Növendékei egyenesen rajongtak érte, ezért sem akart elkésni a találkozóról. Máskor mindig több időt szánt az útra – a biz­tonság miatt vette ezt a nagy kocsit is –, de kollégái este várat­lanul meglátogatták.

Tíz perc volt hátra a megbeszélt időpon­tig, amikor a város határához ért. Meg­könnyeb­bülve lazított egyet biztonsági övén, kinyújtóztatta elmerevedett vég­tagjait, és vidám dalt kezdett fütyörészni. Az út itt már lejt, teljes panorámában lát­szanak a városszél hatalmas lakóte­lepeinek fényei. Sötétedett, a szembejövő autók vezetői is sorban felkapcsolták lám­pájukat.

Éppen megpillantotta a városhatárt jelző táblát, amikor egy bekötőútról balról nagy ívben hatalmas pótkocsis IFA teherautó kezdett ráfordulni előtte az útra. Nem vette volna észre őt? Vagy nem érzékelte a Mercedes sebességét? Nem sokat töp­rengett a kérdésen, hanem úgy, ahogy otthon, Németországban előírja az egyez­ményes jel, automatikusan villogni kezdett reflektorával: vigyázat, jövök! A teherautó azonban nem fékezett. Itt, Magyarorszá­gon a vil­logás az udvariasság gesztusa: tessék, öné az elsőbbség.

Másodpercek alatt történt. A személy­autó hatalmas sebességgel belerohant a nagy jármű­be, s a vontatót a pótkocsi­val összekötő rúd szinte leborotválta a felső részét. A teherautó az óriási csattanásra állt meg; sofőrje azt sem tudta, mi történt. Csak a Mercedes lámpája villo­gott hosszú percekig a sötétben. Nyugat felé, amerről érkezett...

(Hajdú-bihari Napló, 1992)