Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Berlini jegyzetek

 

A taxis csodálkozik: „Nem akadt jobb dolguk, mint Berlinbe jönni? Mi olyat láthatnak itt, ami maguknál nincs? Talán a Falra kíváncsiak?"

Nem, most nem a Falra vagyunk kíváncsiak; már láttuk mindkét oldalról, sőt túlfelől még közelebb­ről is. Barátokhoz jöttünk néhány napra, hogy velük legyünk, beszélgessünk, s olya­s­miket is megnézzünk, amiket a turisták szeme elkerül. Taxival eztán már csak elvétve közle­kedünk, leggyakrabban magasvasúttal vagy kéregvasúttal utazunk.  De nincs olyan nap, hogy a Falba ne üt­köznénk. A Schönhauser Allée irányába reggel is, este is szögesdrótos, aláak­názott, kettős falrendszer között robog vonatunk, s bennünket mindannyiszor mellbe vág a látvány.

Történelmi szükségsze­rűség vagy természetelle­nes megosztottság? Nem tudjuk a választ. Ülünk az Unter den Lindent záró kerítés előtt, száz méterre a híres Brandenburgi ka­putól. Az esti szürkület­ben cseh turisták, francia katonák, berliniek osztoz­nak vélünk a padokon. Nézünk át a másik oldal­ra, szemünk erőlködve kö­veti az egykori felvonulási útvonal szalagját, amelyen büszke egyenruhás alaku­latok meneteltek vigyázztartásban. Most csend van, tekintetünk a távolba me­red, időnként fényképező­gépek kattannak, és az arcokról semmit nem lehet le­olvasni.

***

Berlin hétszázötven éves. A város tele van az évforduló jegyeivel: szembe­ötlenek az utcai plakáto­kon, a kirakatokban, a könyveken és a sörös cím­kéken. Nagyszabású, pazar kiállítások idézik a múl­tat a Historisches Museumban, az Altes Museumban, a Märkisches Museumban, az Ephraim palotában és másutt.

Az ember sok mindent megtanulhat országokról, városokról, de igazi ter­mészetüket, karak­terüket csak a helyszínen, eredeti képek, tárgyak, dokumen­tumok segítségével érezhe­ti meg. Berlin a múlt szá­zadban ambiciózus, de nem túlságosan jelentős város volt – századunk húszas éveiben pedig négymillió lakossal a vi­lág harmadik metropoli­sa, a német birodalom centruma lett. A fejlődés több, mint látványos.

Soha ennyi korabeli ké­pet egyszerre: emitt bie­dermeier polgárházak, fő­úri paloták, amott vakab­lakos bérkaszárnyák, füs­tös gyárépületek. Az arisz­tokrata és a munkás egy­aránt fegyelemmel viseli sorsát. Közöttük a polgár állhatatos munkával, szél­sőségektől mentes, tisztes életet mondhat magáénak. Hitek és téveszmék, józan tervezések és fantaszta ál­mok, hegemonisztikus tö­rekvések és kispolgári életszemlélet, kimért pre­cizitás és bohém művészi attitűd – egyazon kép dicsőített vagy elátkozott tulajdonságai. De minden mögött ott a munka, a fegyelmezett teljesítmény, az emberi kéz ténykedé­sének nyoma.

A képek a századfordu­lóig élesek, hitelesek. Az­tán fokozatosan elhomá­lyosul az optika: két vesz­tett világháború, népirtá­sok, pusztulás, szétválasztódás. A mai Berlin épülő lakó­te­lepekkel és öntudatos munkásarcokkal jele­nik meg a képeken. Meg kell tanulni együtt élni a múlttal. És a jelennel.

***

A színes tévén öt adó van beprogramozva. NDK 1, NDK 2, NSZK 1, 2, 3. A két Berlin között meg­lehetősen egyirányú a közlekedés, de a mikro­hullámoknak még a Fal sem állhatja útját. Kom­munikáció, családi körben.

***

A Karl Marx U-Bahn állomás most átépítés miatt zárva. A környék nincs messze a mú­zeum­szigettől és az Alextől. Itt volt a zsidónegyed és a zsinagóga. Feltűnően sok még a háborús sebeket vi­selő ház; felújításukra nem futotta azóta. Arrébb kietlen, lerobbant utcák. Sok itt az antiszociális elem, nem ajánlatos erre­felé a séta. Régebben pro­li vidéknek mondták vol­na. A szürkeségben, mint oázis, feltűnnek a Sophie utca frissen renovált, pasztellszínű szecessziós házai. Berlin ilyen szép is tud lenni.

***

Berlin nem az Alex és nem a Centrum áruház. Folyók, tavak oldják fel­színét, dúslombú erdők gazdagítják domborzatát. A természet körülöleli a várost, és elmenekíti az embert. A parkok tele fiatal párokkal és gyere­kekkel. Innen van hová menni, és van honnan visszatérni. A felhőket a tenger felől sodorja az északi szél.

***

Berlin a világ egyik legcsúnyább fővárosa. Lebombázták, elpusztították, a földdel tették egyen­lővé. Arculatát vasútvonalak és gyártelepek barázdálják. Közöttük, a megmaradt és újjá­épített múzeumok egyikében Kandinsky, Kokoschka, Munch, Moholy-Nagy képei sorakoz­nak, a színházi kiállítás külön fejezetekben mutat­ja be Reinhardt, Piscator és Brecht művészetét, a könyvesboltok kirakatából Goethe, Leibnitz, Hegel, Marx képmása néz a járó­kelőkre. Ez is Berlin.

***

A vonat indulása előtt húsz perccel tolat be a pályaudvarra. Hálókocsi­jegy visszafelé Magyaror­szágról nem vásárolható. A miénket Nyugat-Berlin­ben vették. Ott lehet, igaz, csak fekvő­ko­csiba sikerült. De ilyen számú fekvőkocsi nincs a vonaton, helyette magyar másodosztályú ülő­kocsit állítottak be. Teljes a kavarodás, mindenki fel-alá rohangál, útbaigazítást senki nem tud adni. Odébb egy másik fekvő­kocsit kétszer adtak el; mellette egy üresen, utasok nélkül indul vissza. Az el­ső osztályra menekülünk: ülőhely van, de a folyosón lélegzetet sem lehet venni az utasoktól. Az éjszaka útlevél-ellenőrzés, vám­vizsgálat, jegykezelés miatt tízszer zavarnak, Prá­gában a kalauz távozásra vagy különdíj fizetésére szólít fel. Végül, némi vasutasi segéd­lettel, az üres ma­gyar kusetben kapunk he­lyet. A benne uralkodó pi­szok látványa ugyan vissza­rettent bennünket, de aztán a fáradtság legyőzi a tiltakozást. Végigfek­szünk a ragacsos ágyon, s a zakatolás hamarosan el­csendesít bennünket.

Álmodunk: úton va­gyunk, hazafelé.

(Hajdú-bihari Napló, 1987)