Csapot, pubot
Társalgás és sör, avagy sör és társalgás
Minden nemzet kialakította a maga ivási szokásainak megfelelő jellegzetes helyeit, de egyik sem vált olyan nevezetes intézménnyé, mint az angol pub. Debrecen lakóinak immár nem kell átszelniük a kontinenst, hogy hosszas zötykölődés után hamisítatlan angol környezetben valódi angol sört kortyolgassanak: az európai integráció állomásaként a főutcán megnyílt a John Bull névre keresztelt új vendégváró hely. Mivel a hír rajtaütésszerűén érte a város polgárait, szükségesnek látszik, hogy a szó szerény eszközeivel beavassuk az olvasót az események előtörténetébe.
A pub (ejtsd: pab) szó a public house, azaz a társas, közösségi ház elnevezés rövidítése. A szónak nincs magyar megfelelője, az időnként használatos kocsma méltatlanul degradáló változata annak az árnyalt jelentéstartalomnak, ami ehhez a létesítményhez az évszázadok során tapadt. Nincs olyan angol (walesi, skót, ír) falu, amelyben ne volna egy-két pub; vagy ha mégis, akkor az érdektelen és módfelett civilizálatlan településnek számít.
A pub rendeltetése az, hogy az italfogyasztásnak és a társalgásnak bensőséges környezetet biztosítson. A jó pub hangulatos termeiben zamatos sört mérnek, a tulajdonos gondos gazda módjára foglalkozik az elsősorban helyi lakosokból álló vendégekkel. A beszélgetéssel töltött órák elválaszthatatlanok a sörfogyasztástól; részeg embert mégis alig látni, mert e sajátos mentálhigiénés állapot elérése nem célja, legfeljebb következménye a helyiségben kellemesen eltöltött időnek. Baráti körök vagy alkalmi ismerősök célbadobós játékkal és biliárdozással is agyonüthetik az időt, és a látogató időnként annak is tanúja lehet, hogy valamely vendég leemel egy könyvet a szalon polcáról, és belemélyed az angol irodalom klasszikusaiba.
A pásztor kutyája
A pub vendéglátóegység, de nem étterem. Délben a legtöbb helyen ételt is felszolgálnak, este azonban a sörözés szertartásának áldoznak a jelenlévők. Vacsorákon, fogadásokon, összejöveteleken kizárólag bort isznak az angolok, a sör otthona a pub: egy átlagos kimérés 4-6-féle aranyló nedűt kínál. Pincér általában nincs, az italt a bárpultnál a vendég maga rendeli meg, az ételt a csapos – vagy a konyhában serénykedő családtag – szolgálja fel. A pub a korábban erős társadalmi különbségeknek megfelelően legalább két, vagy két részre osztott helyiségből áll. A bár részben található az italmérő pult, a szalonban asztalok és karosszékek fogadják a betérőt. A berendezés többnyire a múlt századi viktoriánus belsőépítészet jegyeit viseli magán: mahagóni bárpult, faasztalok, fapadok, bársonybevonatú ülőkék, rézbörítás, metszett ablakok, kovácsoltvas kandalló, szövettapéta, tükrök, könyvespolcok, eleganciát és veretességet sugározva.
A pub jellegzetessége a személyesség, így nem csoda, ha mindegyiknek saját neve van. Akadnak köztük foglalkozásra (The Plough = Az eke, The Shepherd and Dog = A pásztor és a kutya), (The Horse and Groom = A ló és lovász) utalók, állatok (The Lamb = A bárány) vagy a tulajdonos nevét (Millar's) viselők, magukat hírességekkel vagy mitológiai lényekkel (The King's Head = A király feje, The Red Lion = A vörös oroszlán, The Unicom = Az egyszarvú) megkülönböztetők. Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két azonos pub sem. Portálja, belső tagolódása, kiképzése, hangulata, mellékhelyisége, sörkészlete, de még a szaga is mindegyiknek más és más.
Kis pubtörténet
A pub történetével kiterjedt szakirodalom foglalkozik. A források az eredetet egybehangzóan a római időkig vezetik vissza, amikor a szigetországot megszálló hódítók, szomjukat oltandó, közlekedési útvonalaik mentén bor- vagy sörivó helyeket, tavernákat létesítettek. Anglia éghajlata azonban akkoriban sem kedvezett jobban a szőlőtermesztésnek, ezért a rómaiak távoztával a középkorban az egyetlen elérhető ital, a házilag főzött sör lett a szomjúságukból mit sem vesztő szigetlakók élvezetének fő tárgya. Fogadókban vagy otthon mérték, s az olvasás mesterségében még járatlan bennszülöttek figyelmét a ház bejárata fölé kifüggesztett zöld ággal hívták fel az adódó lehetőségre.
Utak, közlekedési eszközök, no meg kellő ok hiányában a belföldi turizmusnak ekkor még a csirája sem létezett, csak templomépítők és a zarándokok keltek útra, hogy a településeket összekötő távolságot megtegyék. A fáradt vándoroknak pihenőt nyújtottak az út menti kolostorok, amelyek mellett hamarosan élelmet és italt felszolgáló, önálló épületek emelkedtek. A belföldi forgalom a kocsihasználattal indult gyors növekedésnek, a lócserére betérő vagy megszálló vendégeket a gomba módra szaporodó fogadók hajlékkal, élelemmel, no és innivalóval várták. A pubok nem elhanyagolható szerepet játszottak az angol irodalomban, sok vers, novella vagy napló születését inspirálták az egykori vendégek emlékét kitartóan ápoló fogadók.
A pubok kultusza Viktória királynő uralkodása alatt, az 1830-as évektől ért a tetőpontjára. A gazdag tulajdonosok, az olcsó gin- és sörkimérésektől megkülönböztetendő, egyre látványosabb berendezéssel díszítették a helyiségeket. Az Angliában és Walesben található mintegy 70 ezer, valamint a Skóciában fellelhető további néhány ezer pub jó része ekkor nyerte el mai formáját. A felívelést azonban, ahogyan az már a történelemben lenni szokott, válságos időszak követte: az első világháború alatt a kormány az alkoholizmus elterjedése és a munkások teljesítményének romlása miatt korlátozta a pubok nyitva tartását.
A szigorú rendszabályok felszámolása nem ment egyik napról a másikra: 1988-ban született meg az a rendelet, amely hétköznap délelőtt 11 és este 11 között a tulajdonosok belátására bízza a nyitva tartást. Vasárnap délután három és öt között azonban ma sem fogadhatnak vendéget a kedvelt intézmények, holott e napot jó ideje már a munkásosztály sem a termeléssel tölti. A zárórát és az utolsó rendelés időpontját harangszó jelzi; nincs ember a földön, aki ezt követően akár egy fél pint sört ki tudna csikarni az addig oly szívélyes tulajdonosból.
Sör és korsó
A valamirevaló pub működésének fokmérője a sörkínálat bősége és minősége. Az angolok kétfajta sört ismernek: a sajátjukat (ale, ejtsd: él) és az európait (láger). Az angol sör gyökeresen különbözik a pilseni típusútól: árpából, komlóból és tiszta vízből készül, de az érési folyamat nem zárul le a gyárban, hanem a pub pincéjének hűvösében fejeződik be. Az ilyen nedű tartása és kellő ütemben történő csapolása meglehetős szakértelmet igényel, emiatt az 50-es és a 60-as években a hagyományos angol sört csaknem teljesen kiszorította az előre gyártort, pasztörizált, könnyen csapolható, amúgy azonban – az angolok szerint – teljesen íztelen, jellegtelen, a víznél több fokkal rosszabb sör divatja. Az ortodox sörivók erre ellencsapással válaszoltak, össznépivé terebélyesedő mozgalmat (CARE = Kampány az Igazi Sörért) indítottak el, amely előtt a gyártók és a vendéglősök kénytelenek voltak meghajolni, s ma már minden pub a sörök széles választékát kínálja.
A valódi angol sör arany- vagy szalmasárga színű, szénsavval nem dúsított – emiatt habja sincs –, a hordóból karos kézi pumpa energikus mozgatásával kerül a korsóba. Nem hűtik, mert az angolok úgy tartják, hogy ezzel elveszítené eredeti ízét és zamatát. A csapos mindig csordulásig tölti a poharat, ember legyen a talpán, aki úgy jut el vele az asztalához, hogy nem löttyinti a nadrágjára. A korsó mértékegysége a pint, azaz 5,6 deciliter, ennek fele a pohár. A jellegzetes angol sör neve bitter, azaz keserű. Erőssége változó: a best bitter átlagos – az európainál jóval gyengébb –, de a prémium már óvatosságra intő alkoholtartalommal bír. A stout pörkölt árpából készül, átlagos erősségű, legismertebb példája az ír eredetű, barna Guiness, amely két részre osztja az emberiséget: egyik fele ellene, a másik – beleértve e sorok íróját – rá esküszik. A hatalmas sörgyárak mellett országszerte nagy számban és mennyiségben termelnek a kisebb sörfőzdék. Londonban a Young's Special, a Fuller's, a Green King Abbot Ale szerepel leggyakrabban a kínálatban.
Az angol pub az olykor rigorózus hagyományőrzés ellenére korántsem muzeális intézmény. „Local"-nak, azaz sarkinak is nevezik, s a több évszázados, egyszerű berendezésű kis falusi helyiségtől a London belvárosában található pompás termekig ezerféle változatban fogadják a törzsvendégeket és a bámész turistákat. Többségük, mivel fenntartásuk egyre költségesebbé vált, a századfordulón a sörgyártók tulajdonába került, akik egységesíteni akarták a helyiségeket. Ez azonban, amint az előre látható volt, a vendégek tömeges ellenállásába ütközött. Ma újabb kihívás, a technikai civilizációnak a lemezgépekben, játékautomatákban, televíziókban megjelenő hatása fenyegeti őket, az angol sör népszerűségét pedig a láger elterjedése ingatta meg.
Ezzel párhuzamosan, s ennek ellenére, világszerte terjed a pubok divatja. Európában és a Távol-Keleten egymás után nyílnak meg az „echte" angol neveket viselő egységek, s hovatovább a szibériai sztyeppéken sem lesz idegen látvány az angol pub. A britek, bár nem titkolt büszkeséggel tölti el őket kedvenc tartózkodási helyük térhódítása, bölcs rezignációval szemlélik a fejleményeket. Tapasztalatból tudják: asztalt, székeket, tapétát, csillárokat, sört, gint lehet importálni, de a pubot létrehozó és éltető társas viszonyokat, érintkezési formákat és szokásokat aligha.
(Hajdú-bihari Napló, 1997)