A lombkorona árnyékában

”Kulturális hídfőállás építése közben” beszélgettünk három esztendeje Turi Gáborral, Debrecen alpolgármesterével. Az építkezés kontúrjai – a tárgyi és szellemi fejlesztések – időközben látványosan kiraj­zolódtak. A Magyar Kultúra Napján szokásos, a kultúra debreceni állapotát mérlegelő beszámolójában január 22-én az alpolgármester annak a meggyőződésének adott han­got, hogy a tavalyi és az idei esztendő kiemelkedő jelentőségű évekként vonulhatnak be a város kultúrtörténeti annaleseibe.

• A Kölcsey Központ átadása előtti napokban vagyunk; első kérdésünk nyilván az, hogy a konferenciaturizmus mellett milyen kulturális hozadéka lehet a létesítménynek az itt élők szá­mára? Létrejöhet a debreceni művészetek palotája?

– A puritán szellemiségű Debrecenben inkább a művészetek otthona kifejezést használnám. Ez az épület más funkciót tölt majd be, mint az elődje – nem hagyományos művelődési ház lesz. Szakmai konferenciák és társasági események mellett elsősorban a magas kultúra pro­duktumai kaphatnak benne helyet. A legjobb hazai akusztikusok által ”bemért” hang­ver­seny­terem és a többi helyiség hiánypótló zenei, táncos és más pódiumrendezvényekre alkalmas. Újabb fejlesztésként várhatóan augusztusban nyitjuk meg a Kölcseyhez kapcsolódó képző­művészeti központot, ahol három szinten egyszerre több állandó, illetve nagyszabású időszaki kiállítás látható majd.

• A fesztiválközpont átalakítása után a város közvetlen irányítása alá került a rendezvény­szer­vező kht. (mely a Főnix csarnok mellett a Kölcsey-központot is működteti), tavaly pedig létre­jött a számos szervezeti egységet magába foglaló Debreceni Művelődési Központ. Mi az elő­nye az erősen centralizált intézményrendszernek?

– Az egységes szervezet koordinált, hatékony programtervezést tesz lehetővé, és gazda­sá­gosabban működtethető. Mindemellett nem tartom kizártnak, hogy a jövőben egyes te­matikus rendezvénysorozatokat privatizáljunk, azaz professzionális ügynökségekre bízzunk. Másfelől folytatjuk a közművelődés decentralizálásában elkezdett lépéseinket, a homokkerti városrész után Józsa következik új közösségi házzal és könyvtárral.

• 2003 januárjában, alpolgármesteri szűzbeszédében nagy fontosságot tulajdonított a kife­je­zés szabadságán alapuló, közösségteremtő kreativitásnak és a születőben lévő, vagy kísérleti mű­vészi formáknak. Hogyan kaphatnak itt teret az intézményeken kívüli, teremtő civilek?

– Az Újkerti (és részben a Belvárosi) Közösségi Házban több öntevékeny csoport talált ott­honra, székházat kapott a Debreceni Népi Együttes és a Valcer Táncstúdió. Módszeresen lé­pegetünk előre, de még mindig sok civil csoport küzd teremgondokkal. Középtávú terveink közt szerepel, hogy a lassan elnéptelenedő Fazekas általános iskolát közművelődési célokra hasznosítjuk, de szükség volna olyan épületre is, amit a kreatív fiatalok ”belakhatnának” és a saját ízlésük szerint működtetnének. Metaforikusan: a nagy beruházások révén olyan kul­turális ”életfa” nőtt ki itt a földből, amelynek terebélyes a lombkoronája, de vékony a törzse, és erősítésre szorul tápláló gyökérzete. Az életerő mindig alulról érkezik.

• ”Felülről” viszont új vezetők érkeztek. Január elsejétől ők állnak a város három nagy mű­vészeti intézménye élén, s azok alaposan át is strukturálódnak. Mit vár, mi várható a vál­to­zásoktól?

– A főváros elszívó hatása miatt a vidék nehezen tud ”kitermelni” és megtartani nagy for­má­tumú művészeti vezetőket. Végre elmondhatom, hogy olyan kvalitású személyiségek kerültek a színház, a zenekar és a hivatásos kórus élére, akik bizonyíthatják: Budapesten kívül is lehet élet az alkotóművészek számára. Fizikai és szellemi jelenlétük olyan teljesítményeket ered­ményezhet, amelyek kikerülhetetlenné teszik Debrecent az ország kulturális életében. Hatásuk megsokszorozódhat, ösztönözően hathat más művészeti ágak fellendülésére is. Az új struk­túráról annyit: az összehangolt munka reményeink szerint felerősíti az értékek egymást erősítő érvényesülését.

• Tervei között szerepelt a megfáradt nagyrendezvények megreformálása. Népszerűbbé váltak az irodalmi napok, meglepően sikeresnek bizonyult az új költészeti fesztivál, karakteresebbé lett a dzsessznapok, megnyugtató a kórusverseny jövője, és ”izmosodik” a rockfesztivál. Ám nem tapasztalni változást a virágkarneválokon, s továbbra sincs önálló arcéle az ”idény”­fesz­tiváloknak – az őszit immár csak kulturális napokként hirdetik...

– A folyamatos megújulás jegyében keressük a karnevál felfrissítésének módjait is. Ennek érdekében közös EU-pályázatot nyújtottunk be a holland Eelde és az angol Spalding vá­ro­sokkal, ahol szintén erős a virágkultusz. Emellett helyi közösségek – iskolák, munka­kol­lek­tívák, öntevékeny körök – részvételét is szorgalmazzuk. A másik két rendezvénysorozat pénz­kérdés; akkora a takaró, amilyenre méretezzük. Éppen most tárgyaltam a kulturális mi­nisz­térium illetékeseivel arról, hogy fejlődő infrastuktúránkkal számolva több külföldi prog­ramot közvetítsenek az ország keleti részébe. Hogy Debrecen nagyobb arányban részesüljön mindabból, ami eddig elsősorban a fővárosiaknak jutott. A fesztiválok a kultúra megjelení­té­sének látványos formái, de szeretnénk elérni, hogy a minőségi kínálat az egész évre kiter­jedjen.

• Ritkán adódik meg egy városvezetőnek Magyarországon, hogy ilyen léptékű kulturális fej­lesztés részese lehet. Most már hátradőlhet a lombkorona árnyékában?

– Örömre igen, lazításra egyelőre nincs mód, hiszen az új intézményeket be kell üzemelni, és előttünk áll a színház felépítése. A debreceniek közérzetének alakulásában és a városról ki­alakult kép formálásában meghatározó szerepe van a kultúrának. Rajtunk – például az itt ta­nuló egyetemistákon, az itt élő értelmiségen és az itt munkálkodó művészeken – áll, hogy élve a korszerű lehetőségekkel, XXI. századi, magas színvonalú produkciók alkotói és befogadói lehessünk.

Tóth Dénes

(Debrecen hetilap, 2005)