Költészet az Agorán
Ezekben a napokban zajlik a VIII. Debreceni Költészeti Fesztivál, amelyet 2003-ban alpolgármesterként, a magyar költészet ünnepeként, én indítottam el. (Szerepemet a mai, kisajátításokban bővelkedő világunkban érzem szükségesnek felemlíteni.)
(Fotó: Nagy Gábor)
Az ihlető a londoni South Bank Centerben a '90-es évek elején rendezett nemzetközi költészeti fesztivál volt, amely három estén három, a világ különböző részeiből meghívott alkotókat mutatott be úgy, hogy fél órát kaptak a versek felolvasására és kommentálására, majd újabb félórát a közönség kérdéseinek megválaszolására. Szellemileg felvillanyozó találkozókon vettem részt: szuverén egyéniségek költői világába kaphattunk bepillantást a felolvasások és a válaszok révén.
A kultúra 2002-ben megválasztott debreceni önkormányzati felelőseként úgy véltem, hogy az irodalom és főleg a költészet általános térvesztésével a városnak többek között a költészeti fesztivál megrendezésével kell szembe szállnia. Célunk az volt, hogy lehetőséget teremtsünk az alkotók és az olvasóközönség találkozására, a költészet népszerűsítésére az értékek jegyében. A program kialakítására kuratóriumot hoztunk létre az Alföld folyóirat (Aczél Géza), a helyi írócsoport (Simon Zoltán) és a Debreceni Egyetem Magyar Irodalmi Intézete (Görömbei András) képviselőiből. Ez a triumvirátus döntött a programról és a személyekről. A magyar irodalom ideológiai és esztétikai szabdaltsága ellenére az első ciklusban sikerült konszenzusra jutni a meghívandó alkotókat illetően. Így köszönthettük Debrecenben a magyar költészet olyan jeles személyiségeit, mint Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Parti Nagy Lajos, Takács Zsuzsa, Somlyó György, Borbély Szilárd. A tervek között az szerepelt, hogy a Debreceni Költészeti Fesztivál a magyar irodalom országosan is meghatározó eseményévé, idővel rangos nemzetközi találkozóvá fejlődjön.
Az elmúlt négy évben azonban az eredeti célkitűzésektől eltérő irányt vett a fesztivál. A távlatos nemzetközi jelleggel szemben horizontja hazai viszonylatban is beszűkült. Az elsővonalbeli költők szerepeltetését felváltották a művész-közönség találkozók, az évfordulós ünneplések, az irodalmi műsorok, a helyi érvényű estek. A seregszemle a Vojtina Bábszínház egykor zsúfolásig telt terméből a Kölcsey Központ Báltermébe, majd annak színpadára szorult vissza. A mindenkori alkotók szellemi kihívásaival szembesítő események rutinszerű közművelődési rendezvénnyé alakultak át. Mára a szervező Főnix Kht. annyira óvatos lett az érdeklődés megítélésében, hogy Csoóri Sándor április 9-iki estjét a Bálterem színpadára szorította be, méltatlan körülmények közé kényszerítve a nagyszámú érdeklődőt. A korábban kurátorként szereplő Aczél Géza az utóbbi években már nem vállalta a közreműködést, a Balatonfüred-Debrecen együttműködés jegyében szervezett fesztivál programja így az ő szakmai részvétele nélkül állt össze.
Akik jelen voltak az első fesztiválok felfokozott médiafigyelemmel kísért és a város szellemi elitjét megmozgató estjein, érzékelhetik a különbséget az indító évek és az újabb programok jellege és fogadtatása között. A költészeti fesztivál olyan kezdeményezés volt, amely a legmagasabb szinten kívánta elősegíteni a versírók és az olvasók találkozását. Az irodalom évszázadokon át a magyar kultúra zászlóshajója volt, legjelesebb művelői mindig a szellem szabadságának jegyében alkottak. Természetesen lehet úgy dönteni, hogy Debrecen kulturális kínálatában más művészeti ágak kerüljenek előtérbe. Ha kellő színvonalon történik, minden kezdeményezésnek van létjogosultsága. A költészeti fesztivál elindítójaként én azonban csak azt mondhatom: az utóbbi évek programjaival már nem tudok közösséget vállalni.
(Hozzászólás a Hajdú-bihari Napló internetes fórumán. 2010)