Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Város – a másodosztályban?

 

Nem vagyok debreceni születésű: mint sokan mások, is­kolai tanulmányaim miatt kerültem a Tiszántúl szellemi központjába, s telepedtem le immár tizennyolc éve. Mi­vel nem őslakos vagyok, a sokat emlegetett „debreceniség” fogalma mindmáig tisztázatlan tartalmú és értékű maradt számomra: eddig nem éreztem különös indíttatást értel­mezésére, esetleges képvise­letére.

Itt lettem értelmiségi, de a város nem önmagáért való érték a szememben. Magyar em­berként járok az utcáin, végzem a munkámat, s térek meg lakótelepi otthonomba. Ha kimon­dom: Debrecen, mindenekelőtt emberek, gondolkodásmódok, viszonylatok jelennek meg tuda­tomban; s csak másodsorban a Nagy­erdő, az egyetem, a Déri tér és a többi nevezetesség ké­pe. Mégis, tagadhatatlanul belém ivódott a város tizen­nyolc év alatt. Bárhol jelenjek meg, vállalom debreceni voltomat, debrecenivé – is – lett énemet. Magánember­ként, vagy egy foglalkozás gyakorlójaként nem válaszolha­tok mást a nekem szegezett érdeklődő, regisztráló kérdé­sekre: debreceni vagyok, Debrecenből jöttem. (Abból a városból, teszem hozzá magamban, ahol kikiáltották a trónfosztást, ahol 1944-ben megalakult az első demok­ratikus kormány.)

Egy ideje azonban olyan reakciók kísérik válaszaimat, hogy már szinte csak félve merem kiejteni a nevet: Deb­recen.

A kérdezők ugyanis nem kálvinista Rómát, tudós ha­gyományokat, nem trónfosztást, nem nemzetgyűlést emlí­tenek a város hallatán; nem neves embereket, országra szóló kezde­mé­nye­zéseket, követni való patriotizmust. Ha­nem emlegetnek morfológiailag szétroncsolt város­közpon­tot, színházi válsághelyzeteket, kutyaügyeket, ifjúsági és felnőtt vezetők korrupciós ügyeit, vállalati visszaéléseket, tisztázatlan közéletet, botrányos labdarúgóhelyzetet. Nem az alföldi ember méltóságát és erkölcsi tartását, nem az iskolaváros szellemi és művészeti po­tenciálját, nem a progresszív társadalmi gondolkodás megnyilvánulásait te­hát – hanem azokat a jegyeket sorolják egymás után, amelyekkel Debrecen az utóbbi időkben megbélyegezte ma­gát az ország közvéleménye előtt.

Aligha én vagyok az egyetlen, aki úgy tapasztalja: nem jó érzés ma debreceninek lenni Magyarországon, az em­ber legszívesebben letagadná, hogy az országnak ebből a fertályából érkezik. Ma az ország közvéleménye furcsálkodva figyeli Debrecent s a debrecenieket. Filmek készül­nék az itteni visszásságokról, kárörvendő újságcikkek gar­madája számol be debreceni purparlékról, s egy ország nyugtázta egyetértően a végső döfés hírét: a focicsapat is kiesett az NB I-ből.

Bármennyire kellemetlen, de szembe kell nézni a ténnyel: morális tartását, hírnevét tekintve focicsapatához hasonlóan a város is „kiesett a magyar települések első osztályából”. S ez lakóinak önbecsülését is olyan pontra süllyesztette, ahonnan lejjebb már nem, csak fölfelé ve­zethet út.

Valószínűleg a debreceniekre mindig jellemző óvatos megfontoltságból következik, hogy még nincs sok jele an­nak: a város ki akar, és ki tud lábalni a maga morális és közéleti vál­ságából. Követendő példák pedig innen keletre (Moszkva) és nyugatra (Budapest) egyaránt akadnak már: az ottani szóhasználatban peresztrojka, illetve reform el­nevezéssel illetik e folyamatokat. A fogalomalkotásból a jó hagyományaihoz ragaszkodni kívánó Debrecen sem ma­radhat ki: meg kell keresnie azokat a szavakat, amelyek képesek saját helyzetének tisztá­zására, a cselekvési prog­ram meghatározására. Nem hihető, hogy cezúra volna húzható a múlt és a jelen közé: a kibontakozáshoz fel kell tárni a válság intézményi és személyi okait, s az új kurzus érdekében levonni a megfelelő következtetéseket.

A szótáralkotáshoz idő kell, a türelem viszont már fogytán van. Régi mondás: a bizalmat elveszíteni könnyű, megszerezni nagyon nehéz. Hosszú évek összefonódá­sokra épülő, elvtelen irányítási gyakorlata után a világos beszéd, a racionális gondolat, a tiszta erkölcsiség idejé­nek kell eljönnie Debrecenben. Ennek természetesen – s ez az országos politika függvénye is – meg kell teremte­ni a feltételeit és garanciáit. Áldozatokat kívánó bonyo­lult lépéssorozat ez. A hitelképességnek azonban nincs más útja. Ideig-óráig sokféleképpen lehet kormányozni orszá­gokat, városokat, embereket, a történelem mégis min­dig kirostálja a nemtelent, a természet lényege, a köz ér­deke ellen valót.

Nincs más feltétele Debrecenben sem annak, hogy a vá­ros visszakerüljön az első osztályba, s ne még lejjebb csúszva, a harmadikban figyelje játékát a kritikus közön­ség.

(Hajdú-bihari Napló, 1988)