Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

„Bizodalmat leginkább az egészben helyeztesd” (A Magyar Kultúra Napján III.)

 

Azért gyűltünk ma egybe, hogy eleget tegyünk a rendszerváltozáskor megfogalmazódott nemes szándéknak, és a magyar kultúra napján tisztelegjünk a nemzet géniusza előtt. Szívesen tel­je­sítjük ebbéli kötelességünket, de meg kell jegyeznünk: Debrecen nemcsak január 22-én gyako­rolja ezt a gesztust.

Aligha van olyan nap az esztendőben, hogy a városban valahol, valamilyen formában ne esne szó a magyar a magyar kultúráról, ne zajlana rendezvény, előadás, kiállítás, hangverseny, amely a honi kultúra jegyében szerveződik, azt reprezentálja. És nemcsak az önkormányzat égisze alatt: oktatási intézmények, civil szervezetek, az üzleti szféra, sőt ma­gán­személyek kezdeményezésére is. Debrecen évszázadokkal ezelőtt eljegyezte magát a kultú­rával, s most arra pályázik, hogy néhány év múlva az európai kultúra városává, sőt fővárosává váljon. Nem esik nehezünkre a szó akkor, amikor ezen a napon immár hagyományosan arra vállalkozunk, hogy a kultúra debreceni állapotáról, az eltelt esztendő eseményeiről számot adjunk.

* * *

Volt egy álmom a minap. Azt álmodtam, hogy a Darabos utcán ballagtam, amikor egykori házából kifordulva szembe jött velem a poéta, Csokonai Vitéz Mihály. Megálltunk, köszön­töt­tük egymást, ahogy illik, majd eldiskuráltunk erről, arról: a szelektív hulladékgyűjtésről, az inflációról, a Vadkakasok szerepléséről. Ha már így összefutottunk, gondoltam, megkérdezem Csokonai uramat, miképpen vélekedik az emlékév programjairól. Tekintete egy percre a kollé­giumra vetődött, majd azt válaszolta: „Annak idején elképzelni se tudtam volna, hogy valaha ennyi szó essen rólam, de ha már így felhozta, hát azt mondom: eshetett volna több is.” Mit ad isten, éppen nálam volt az év eseményeiről készített összegzés egy példánya. Már nyúltam is a zsebembe, hogy előhúzzam, amikor megakasztotta mozdulatomat: „Bocsásson meg kegyel­med, most itt kell hagynom. Sietek, várnak a cimborák”. S azzal, mint a kámfor, eltűnt a Hu­nyadi utca kereszteződésében.

Szavai azóta sem hagynak nyugodni. A 2004-es esztendő alighanem két fontos esemény okán őrződik meg a kulturális krónikákban. Az egyik a múlt értékeihez kötött bennünket, a másik a jövőre nyithat kapukat. Az egyik a város jeles személyiségének emlékét idézte, a másik a fejlődés új dimenzióját villanthatja fel előttünk. Az egybeesés véletlen, a párhuzam értel­mezési lehetősége végtelen.

A Csokonai-emlékévet a város saját elhatározásából 2003. november 17-én, a költő szüle­tésének 230. évfordulóján hirdette meg, és néhány nap múlva, 2005. január 28-án, halálának 200. évfordulóján zárja. Mivel lelkiismeretünkkel nem csak magunknak tartozunk elszámolni, e helyütt válaszolnunk kell a kérdésre: megfelelő módon, méltóképpen emlékeztünk-e a köl­tőre? Az álomban említett összegzés sokak munkájának létező foglalata, amely több mint ötven történést, programot regisztrál: tudományos emlékülést, szavalóversenyeket, kiállításokat, esszépályázatokat, színházi előadásokat, könyvkiadást, regénypályázatot, rádióhívójelet, ün­nepségeket, tévé- és rádióműsorokat. Közülük néhány kiérdemelte a média figyelmét, a többség intézményi, szakmai, civil körben zajlott – százak, ezrek tudatába írva be a költő nevét és al­kotásait. Sok ötlet, kezdeményezés év közben, spontán módon öltött alakot, mutatva, hogy a felhívás széles körben visszhangra talált. Csokonai neve különböző összefüggésekben és he­lyeken megannyiszor elhangzott, alkalom a költő műveivel való találkozásra nagy számban adódott. Rendesen megtette a magáét a Kollégium, kivette részét az ünneplésből az irodalmi múzeum és az egyetem is.

Hátra vannak még az évet megkoronázó, fontos események: a az egyetemen rendezendő tudományos konferencia, a költő halálának 200. évfordulójára történő emlékezés, majd a jó idő be-köszöntével az emlékkert avatása, amely remélhetőleg lecsillapítja a sír körüli viták miatt megbolydult kedélyeket, és méltó nyughelyet biztosít Debrecen hányatott sorsú – és utóéletű – poétájának. Az eseménysorozat zárásához közeledve megragadom az alkalmat, hogy köszö­netet mondjak az emlékév indulása fölött bábáskodó kuratóriumnak, amely a sír elhelyezésére és a programokra vonatkozó javaslatainak megfogalmazásával teljesítette küldetését, és hoz­zájárult ahhoz, hogy az életmű tovább éljen az utódok emlékezetében.

Úgy hisszük, békében nyugszik Csokonai Vitéz Mihály.

* * *

A 2004-es esztendő nemcsak a kegyelet, hanem a materiális és szellemi építkezés éve is volt Debrecenben. Olyan építkezésé, amelynek eredményei egyes esetekben csak hosszú évek múltán válnak kézzelfoghatóvá. Engedjék meg, hogy kiemeljek néhányat az időszak beru­há­zásai, fejlesztései közül:

Megkezdődött a Kölcsey Központ építése a volt művelődési központ helyén. A város tör­ténetének eddigi legnagyobb beruházása nemcsak a nemzetközi konferenciaturizmus új hely­színével, hanem kulturális és közösségi terekkel is gazdagítja Debrecent.

Jelentős önkormányzati ráfordítással és központi támogatással megújult az Apolló Mozi előtere és két kisterme. Az intézmény európai filmek mozijaként a minőségi filmkultúra otthona lesz Debrecenben.

Megkezdődött a homokkerti közösségi ház kialakítása, illetve a Kossuth u. 1. szám alatti ifjúsági centrum és a kismacsi művelődési ház felújítása.

A Nagyerdei Kultúrpark Kht. sikeresen folytatta az állat- és növénykert rekonstrukciós programját. Átadásra került a trópusi ház, az állatóvoda, a madárröpte, rövid időn belül befe­jeződik a nagy-ragadozók házának felújítása.

Az önkormányzat újabb könyvek kiadásával állított emléket Debrecen kiemelkedő sze­mé­lyiségeinek: 2004-ben jelent meg a Gulyás György karnagy munkásságát bemutató, valamint a Niklai Ádám összegyűjtött verseit tartalmazó kötet.

A kulturális alap felhívására több mint 250 pályázat érkezett. Az egyedi pályázatok és a kiemelt, városi érdekű feladatok támogatására több mint 50 millió Ft-ot fordított az önkor­mány­zat.

Lezárult a Debreceni Filharmonikus Zenekar igazgatói beosztására kiírt pályázat. A feladat ellátására Kocsár Balázs karmester kapott megbízást.

Halála első évfordulója alkalmából emléktáblát állítottunk Kiss Tamás költőnek.

Első teljes évfolyamán jutott túl a Debreceni Disputa című kulturális és közéleti folyóirat, amely a város értelmiségének fórumaként vállalja az éltető kritikai szellem képviseletét. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll!

Első teljes évét zárta a Főnix Rendezvényszervező Kht. is, amely kialakította működésének kereteit, és elindult a rendezvények piackutatáson és hatékony marketingtevékenységen alapuló pozicionálása felé. A szép számú program között új vonásai miatt említést érdemel a Csokonai személyét és korát megidéző Debreceni Maskarádé, a magyar költészet jeles alkotóinak fórumot kínáló költészeti fesztivál, a közreműködők és a lebonyolítás színvonalával rendkívüli nemzetközi szakmai elismerést kiváltó Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, a zenés kí­sérőprogramokkal vonzó társasági rendezvénnyé bővülő borkarnevál, a határozott arcélt öltő, újra eseményszámba menő jazznapok, a szakmaiságot és az értékközvetítést egyaránt felvál­laló irodalmi napok. A kht. feladata a Főnix Csarnok kulturális és sportprogramjainak szervezése és lebonyolítása is, ami olyan nagyszabású vállalkozásokban öltött testet, mint az Omega és a Tankcsapda együttesek koncertje, illetve a Riverdance táncszínház estje. Debrecen regionális szerepköréből következő, reálisnak tartható célkitűzés, hogy a Főnix kht. Kelet-Magyarország és a Partium első számú kulturális rendezvényirodájává nője ki magát.

Örömmel jelentem, hogy 2004-ben nagy jelentőségű lépések történtek Debrecen közművelődési hálózatának fejlesztésében. A közgyűlés döntést hozott a városi művelődési központ 2005. január 1-jével történő alapításáról. Értsük világosan: nem a megszűnt Kölcsey Ferenc megyei-városi Művelődési Központ pótlásáról van szó. A város különböző pontjait át­fogó hálózat nem kultúrpolitikai direktívákat, hanem szabadon használható tereket kínál az öntevékeny köröknek, művészeti csoportoknak, egyesületeknek. Ezekkel a beruházásokkal a civil szféra soha nem látott fejlődési lehetőségekhez jut városunkban. Ilyen típusú, az ön­kormányzat fenntartásában működő művelődési szervezet eddig nem létezett Debrecenben. Az új intézmény elnevezése: Debreceni Művelődési Központ. Igazgatósága a közművelődési háló­zatba újra bevont Kossuth utca 1. szám alatti épületben kap helyet, amely egyúttal belvárosi közösségi házként is üzemel. A hálózat részét képezik olyan intézmények, mint a Szabó Kál­mán u. 68. alatt épülő, a Debreceni Népi Együttesnek is otthont adó Homokkerti Közösségi Ház – Hagyományőrző Központ, a város kezelésébe visszakerülő Tímárház – Kézművesek Há­za, a teljesen megújuló Kismacsi Közösségi Ház, a bérelt épületből újonnan építendőbe költöző Józsai Közösségi Ház, valamint az Újkerti Közösségi Ház és a Mű-Terem Galéria.

A felújításokra szánt több mint 150 millió forintot is számítva elmondhatjuk, hogy Debrecen soha nem fordított ennyit közművelődési tevékenység támogatására, mint ezekben az években.                            

* * *

Debrecen nem elszigetelt pont a térképen. Az, ami a városban történt és történik, szoros kölcsönhatásban van az országban és a világban végbemenő gazdasági és kulturális folya­matokkal. A 2003-ban megkezdett aktív kulturális diplomácia eredményeként városunk az elmúlt évben jelentős külföldi sikert könyvelhetett el: Párizsban, Montmartre kerület Európa Fesztiválján és a Magyar Intézetben mutatkoztunk be. Pünkösdhöz kapcsolódva kamarakórus, népi zene-kar, kézművesek, képzőművészek, építészek és filozófusok produkcióival, munkáival ismerkedhetett meg a francia közönség. Utóbb országszerte figyelmet keltett a hír, hogy közreműködésünket a francia főváros önkormányzata „Párizs érme” kitüntetéssel ismerte el.

Mit indította erre a gesztusra a rátarti gallokat? Az, hogy színvonalas műsorokkal és mun­kákkal jelentkeztünk; az továbbá, hogy az önkormányzat jelentős anyagi eszközökkel és szervező munkával segítette elő a bemutatkozást; és végül az, hogy – a huszonöt országból egyedüliként – vendégszereplésre hívtunk meg párizsi művészeket. Ehhez kapcsolódik az a szintén nagy elismerést jelző hír, hogy a New Orleanst vendégül látó Debreceni Jazznapok viszonzásaként a jazz bölcsőjeként ismert város legnagyobb zenei fesztiváljára meghívást kapott a Debreceni Dixieland Jazz Band.

Mit üzennek ezek az eredmények? Mindenekelőtt azt, hogy Debrecen kulturális kínálata iránt másutt is kereslet mutatkozik. Mármint akkor, ha az érdeklődés felkeltését mi magunk is kezdeményezzük, ha keressük a kapcsolatokat itthon és külföldön egyaránt. Tudatosan vállalt kulturális missziónak tartom, hogy értékeinket Európa, sőt a világ más városaival is meg­ismertessük. Megtérülő befektetés ez. Bizonyos, hogy Párizsban emberek százai, ezrei először találkoztak Debrecen nevével, s még inkább valószínűsíthető ez a közelgő New Orleans-i be­mutatkozás esetében. De ami legalább ennyire fontos: a párizsi kitüntetés híre nem maradt visszhangtalanul szűkebb pátriánkban sem. A jóérzésű debrecenieket örömmel, sőt büszke­séggel töltötte el, hogy ilyen elismerésben részesültünk az európai kultúra fővárosában. A so­rozat 2005. tavaszán folytatódik, amikor Stuttgart vendége lesz Debrecen.

* * *

Önök mindannyian debreceniek, bizonyosan jó debreceniek. Itt születtek és ragaszkodnak városukhoz, vagy ideköltöztek és közösséget vállaltak új lakóhelyükkel. Ilyen minőségükben nem kívánnak, nem kívánhatnak mást, mint azt, hogy Debrecen lendületesen fejlődjön, gyara­podjon, és Kelet-Magyarország virágzó szellemi és gazdasági központjává váljon. E cél elé­réséhez rakéta-sebességgel vihet bennünket közelebb az Európa Kulturális Fővárosa cím elnye­rése 2010-ben.

Az elmúlt hetekben sokat hallhattak a pályázatról, s bizonyosan még többet fognak hallani róla a következő hónapokban. Tudhatják, hogy a cím a nyertes város előtt a fejlődés soha nem látott lehetőségét nyitja meg. A státusz nemcsak egy esztendő programsorozatát, hanem a gaz­daságot is élénkítő kulturális és idegenforgalmi beruházások sokaságát foglalja magába. És ami nem mellékes: azt, hogy a kultúra a közbeszéd tárgya lehet Magyarországon.

Az előpályázati anyagot tíz másik várossal együtt juttattuk el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Két és fél hónap megfeszített munkájának eredményéről, másfél ezer oldal­nyi szövegről, képről, dokumentumról van szó. Ilyen rövid idő alatt soha nem készült hasonló jellegű és minőségű kiadvány Debrecenről. Ismerve más magyar és német városok pályázatait, emelt fővel vállalhatjuk azt, ami a kezünk alól kikerült. Elismerés illeti érte a közreműködők népes csapatát.

Az elkészült anyag azonban csak belépő a pályázat második fordulójába. Álmodozni, ter­vezgetni, ötleteket forgatni könnyen lehet – ebben már van is jártasságunk –, az elképzeléseket kidolgozni, az anyagi erőforrásokat előteremteni, a vállalkozást a város közös ügyévé tenni már nagyobb erőfeszítést igénylő feladat. Természetes, hogy bízunk magunkban, máskülönben ho­gyan is indultunk volna el a versengésben. Azt mondjuk, ha rajtunk múlik a döntés, van esé­lyünk a győzelemre. Arra összpontosítunk, ami nélkül nem lehet eredmény: a város szellemi kapacitásának mozgó-sítására, az alkotóerő felszabadítására, a vágyak, a szükségletek és a le­hetőségek összhangjának megteremtésére.

Bármi legyen is a pályázat kimenetele, abban bizonyosak vagyunk, hogy nem lesz hiá­bavaló az energiák és gondolatok akkumulálódása. Megindító volt látni a legkülönbözőbb életkorú és foglalkozású debreceniekből álló Debrecen 2010 Klub (ön)szerveződését, önkén­tesek százainak jelentkezését. Az érdeklődés azt mutatja: igény van az emberekben arra, hogy jó ügyek részesei legyenek, hogy sokakat érintő, a város belső kohézióját erősítő kezdemé­nyezésekhez csatlakozzanak. A kulturális főváros pályázat erre a Debrecen érdekében létrejövő lelki és eszmei egyesülésre kínál lehetőséget.

De ennél többről is szó van. Debrecen kulturális értékei 2004. május 1-jétől, az Európai Unióhoz történő csatlakozás napjától egész Európa közös kulturális örökségét gazdagítják – immár nemcsak szellemi, hanem politikai értelemben is. A pályázat hozzásegít bennünket ahhoz, hogy újfajta európai azonosságtudat alakuljon ki, erősödjön meg bennünk. Ez nem azo­nos annak bizonygatásával, hogy Magyarország mindig is Európa része volt. Az új azo­nos­ságtudathoz hozzátartozik annak felismerése, hogy 2004. május 1-jétől nem csak alanyai, hanem formálói is vagyunk Európa történelmének. A gazdasági társulásként indult Európai Unió mára meghatározott célok érdekében szövetkező nemzetek kulturális közösségévé is vált. Olyan közösségé, amely a sokszínűség, a pluralizmus és a kölcsönös megértés pillérein nyug­szik, s amelynek tagjai mindenekelőtt saját kulturális hagyományaik megőrzésével és ápolá­sával járulnak hozzá a kontinens gazdasági és szellemi arculatának megrajzolásához.

* * *

Egy országos lapokban is publikáló, a debreceni léttől szemlátomást szenvedő, negyed­százada itt élő szerző nemrégiben arra figyelmeztette olvasóit, hogy Debrecen „súlyos iden­titásválságban van: egyszerre akar Európa kulturális fővárosa s afféle igazhitű magyar végvár lenni, egyszerre akarja bevenni Párizst és az Álmok álmodói kiállítást ide menekíteni, egyszerre kéne neki a parasztot Európába elrepítő, ultramodern nemzetközi reptér és a Zsuzsi-vonat: nem tudja eldönteni, mi legyen a stratégia, melyikre vegyen jegyet.”

A jegyzetíró is ember, így vélhetően elkerülte a figyelmét a hír, hogy Debrecen, mint történelme során annyiszor, ezúttal sem az egyik vagy a másik útirányt választotta: hanem mindkét járatra jegyet váltott. Így vagyunk mi ezzel stratégiailag: ha éppen nem Párizsban tartózkodunk, akkor a Dombos tanyára kirándulunk a Zsuzsi-vonattal. Ez a város úgy a miénk, ahogy van: szemetes buszváróival, összefirkált falaival, fejlesztésre váró külterületeivel, cso­bogó szökőkútjaival, büszke templomaival, nagyra nőtt egyetemével, égbe törő terveivel – parasztjaival, prolijaival, újgazdagjaival, művészeivel, magasan képzett értelmiségijeivel és jegyzetíróival. Ezt a Debrecent akarjuk jól szervezett, fejlett infrastruktúrával rendelkező, sok­oldalú szolgáltatást nyújtó, gazdag kultúrájú várossá tenni. Mivel tapasztalt utazók vagyunk, meggyőződtünk róla: akadnak ilyen helyek Európa jó néhány országában. Városok, ahol az emberek, ragaszkodnak hagyományaikhoz, de fogékonyak az újra, ahol ismerik a jogokat, de számon tartják a kötelességeket is, ahol az egyéni boldogulás nem zárja ki a közösségi ál­dozatvállalást, ahol az egyetemes teljesítmények mellett a helyi értéknek is jut tisztelet, s ahol a felelősen megszólalók tájékozódnak, mielőtt közügyekben véleményt alkotnak.

* * * 

A Parainesis arra int: „Bízni az emberben az erények leg-nemesebbje közé tartozik; de a bizodalmat leginkább az egészben helyeztesd; egyesekben számtalanszor fogsz megcsalat­koz­ni.”

Ugyanott olvashatjuk: „Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okos­ságod szerint; munkálj fáradatlanul; s ha mindent, amit erőd s körülményed enged, megtettél: nem vádolhatod magadat, bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is.”

A Magyar Kultúra napján különös élességgel visszhangzanak bennünk Kölcsey Ferenc szavai.

(Ünnepi beszéd a Magyar Kultúra Napján, Debreceni Csokonai Színház, 2005. január 22.)