Amerikaiak, latinok között egy európai
A kilencvenes években a Magyarországon beszerezhető jazzlemezek száma ugrásszerűen megnőtt. Az improvizatív zene klasszikusai mellett a legkülönbözőbb stílusok új hanganyagai is megjelennek nálunk. Évente több világhírű zenész játékát élőben is meghallgathatjuk – sajnos, majdnem kizárólag – budapesti koncerteken. Azonban a szélesebb közönségnek a felduzzadt kínálatban való tájékozódását csak kevés ismertető, elemző írás segíti.
Turi Gábor új könyve ezért mindenképp hiánypótló munka. A szerző elmúlt két évtizedben készült kritikáit, tanulmányait, interjúit összegyűjtő könyv betekintést nyújt a hazai és nemzetközi jazzélet legfontosabb történéseibe: a kiemelkedő muzsikusok pályájának alakulásába, a fesztiválok műsoraiba, a különböző stílusok fejlődésébe.
Turi Gábor írásainak legszembetűnőbb jellemzője az imponálóan nagy jazztörténeti műveltség. Szerzőjük kitűnően ismeri mind az amerikai, mind a latin, mind az európai előadók munkásságát, a zenekarok felállásának szinte követhetetlen változatait. Mindezeken túl a jazzt olyan összetett kulturális jelenségként mutatja be, amelynek társadalmi vonatkozásai is vannak. A nyolcvanas évek magyarországi zenéjéről például úgy ír, hogy egyszersmind a muzsikusképzésről, a médiumok szerepéről, a közönség összetételéről, a fesztiválok gazdasági hátteréről is szót ejt. Az évente megrendezésre kerülő debreceni jazznapok alakulástörténetének főbb állomásait és a programszerkezetben bekövetkezett változások okait is megismerheti a kötet olvasója. A neves zenészekkel készített beszélgetések (Jan Garbarek, Joe Zawinul) azon túl, hogy betekintést engednek az előadóművészek önértésébe, hagyományértelmezésébe, az egyes hangszereknek az improvizatív zenében betöltött funkcióiról is képet adnak. A muzsikusportrék után közölt hanglemezjegyzékek fontos adatokkal szolgálnak a gyűjtők számára.
A könyv értékét az is növeli, hogy benne a jó értelemben vett ismeretterjesztés olyan szakmai beszédmóddal kapcsolódik össze, amely nyelvileg megoszthatóvá teszi a zenei élményt. Turi elmarasztaló vagy dicsérő kijelentései mögött összetett zeneesztétikai érv rendszer húzódik meg, amely a legkülönfélébb – swing, dixieland, világzene, free, jazz-rock –stílusokban született teljesítményeket képes érvényes módon megítélni. Arra, hogy a szerzőhöz legközelebb talán a szabad rögtönzésekből építkező kompozíciók állnak, abból lehet következtetni, hogy a hazai free jazz legjelentősebb képviselőjének számító Szabados György művészetét több írás is elemzi. Ezek a szövegek azért lehetnek fontosak, mert hozzájárulnak ennek az egyébként nehezen megközelíthető zenei világnak az értő befogadásához.
A jazz ideje éppúgy érdekes olvasmány lehet a zenében járatos közönség számára, mint ahogy az ezzel csak most ismerkedőknek. (Osiris)
Fodor Péter
(Hajdú-bihari Napló, 1999)