Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Közérzetlenyomatok a múltból

 

Újságíró, politikus, jelenleg a Debreceni Egyetem Külső Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője. Tevékeny szerepet vállalt a rendszerváltozás előkészítésében, majd a fiatal ma­gyar demokrácia amerikai és angol kapcsolatainak kiépítésében. 2011 nyarán Kilátások címmel könyve jelent meg, erről kérdeztük.

EÉ.: Mikor fogalmazódott meg az elhatározás, hogy egy kötetbe gyűjti korábbi munkáit?

- 2010 nyarán ültem neki a szerkesztésnek. Eleinte vidéki dac is volt bennem amiatt, hogy vannak sztárolt emberek a magyar sajtóban, médiában, akik a megmondó szerepét játsszák. Nem biztos, hogy ezek az írások rosszabbak az övéiknél. Nem tudományos értekezések, nem politikai elemzések, sokkal inkább nagyrészt napilapokban megjelent közérzet-lenyomatok. 1974-ben keletkezett az első írás, és 1999-ben az utolsó. Valaki azt mondja, hogy aki a szo­cializmus idején a sajtóban tevékenykedett, kollaboráns volt. A Kilátások-ból kiderülhet, hogy ez az állítás nem érvényes mindenkire.

EÉ.: Több orgánumnak volt szerkesztője, munkatársa, az MDF-nek pedig alapító tagja. Elmondható, hogy életét alapvetően a politika és az újságírás határozza meg. Egy­szer előbbit, máskor utóbbit helyezte előtérbe. Ha választania kellene a kettő közül, me­lyik győzne?

- Ma már lehet, hogy egyiket sem választanám. A politikát semmiképpen, mert volt részem benne a rendszerváltozáskor, az alulról szerveződő új ellenzéki mozgalmak helyi aktivis­tájaként, aztán később alpolgármesterként is Debrecen önkormányzatában. Annak idején egy demokrácia-eszmény nevében vállaltunk szerepet, vele személyi, egzisztenciális kockázatot. Ma már a politika legnagyobb részben üzleti vállalkozás. Aki részt vesz benne, az befektet, valamilyen hasznot remél. Nekünk erkölcsi vagy ideológiai szempontjaink voltak, nyilván rengeteg naivitással. Ami az újságírást illeti, a kitérők után nem volt visszautam a szakmába. Mára fölszabdalódott az újságírás Magyarországon. Bal vagy jobb, nincs átmenet a kettő között. Én viszont nem a politikai preferenciák alapján kívánom az életet megközelíteni, hanem másfajta értékek alapján: emberi minőség, teljesítmény, műveltség. Nincs zsinór­mérték, a jelenségeket tárgyilagosan mérlegelő hozzáállás. Az emberek így nem tudnak eliga­zodni, és akkor már inkább nem hisznek senkinek. Ez borzasztó. Az újságírás egyfajta halála.

EÉ.: A rendszerváltozás előtt pár évvel már kifejezetten merész hangvételben bírálta a szocialista rezsimet. Bár azok az évek már jócskán a pangás időszakaként emleget­he­tőek, nem félt attól, hogy következményei lesznek bíráló cikkeinek?

- Lehet, hogy ez felelőtlenség volt, de nem volt bennem félelem. Elvégeztem az egyetemet úgy, hogy semmit nem tudtam a magyar valóságról. A vidéki újságíró létformának viszont voltak előnyei, nevezetesen, hogy jártuk a környéket. A megye minden településére eljutottam. Ebből rengeteg ismeret származott. Rájöttem, hogy a politikai intézményrendszer velejéig hamis és hazug. Egyfajta igazságérzet munkálkodott bennem, ez tört felszínre a cikkekben. Persze, aztán akadtak konfliktusok, nem véletlenül kellett eljönnöm a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségétől, ugyanis egyre több írásomat utasították emiatt vissza. Fölismertem a rendszer lényegét, és egyre inkább elhatárolódtam tőle. Így jött a demokrácia-igénylés, ami homályos dolog volt, mert nem tudtuk, hogy mi az. Inkább csak annak kívánalma volt, hogy ami van, az szűnjön meg, és jöjjön egy olyan modell, ami a világ más részeiben már bevált.

EÉ.: Számtalanszor felemelte hangját az irracionálisra növekedett fővárosi vízfej ellen, egy 27 évvel ezelőtti cikkében pedig azt írja, hogy a vidék egyre nagyobb mértékű leszakadása baljós a kulturális életre nézve (is). Hogyan látja ezt most?

- Ebben kedvező változások történtek, létrejöttek komoly vidéki szellemi és kulturális közpon­tok. Pécs volt 2010-ben Európa kulturális fővárosa, Debrecenben kiépült egy olyan kulturális infrastruktúra, ami az országban is egyedülálló. A kulturális decentralizáció szerin­tem jelentős mértékben zajlik. Alpolgármesterként két évig jártam Vidnyánszky Attila után, hogy Debre­cenbe jöjjön. Kulturális értelemben ugyanis a vidék csak akkor tud megerősödni, ha jelentős alkotók vetik meg itt a lábukat.

EÉ.: Írásai legtöbbször kritikus hangvételűek. Mindig bíráló szemüvegen keresztül nézi a világot, vagy Ön számára elsősorban ez az újságírás elsődleges feladata?

- Nem ez. Néha tényleg túlságosan borúsan látom az itthoni dolgokat. Ha a félig üres, félig teli példát hozzuk, az esetek döntő többségében számomra a pohár félig üres. Ez túlságosan kritikus hozzáállás. A háttérben az lehet, hogy olyan rendszerben éltem, amelytől az ember eltávolította magát, és ez talán átvetült a művészetkritikai tevékenységemre is. Az, hogy társadalmi kérdésekben kritikus az ember, rendben van. Ami viszont a művészetet illeti, most már sok kérdésben árnyaltabban fogalmaznék.

EÉ.: Ez a válogatás tulajdonképpen élete könyve. Milyen érzés most újraolvasni ezeket a régi szövegeket?

- Jó érzés volt a cikkekkel újra foglalkozni, mert énem egy lezárt részét nyitottam fel újra saját magam előtt. Most már nem tudnék így írni. Nincs meg bennem az a felhajtóerő, ami egykor fűtött. Régen volt egy rendszer, amivel az ember szemben állt. Most, amikor politikai lózun­gokkal van tele a magyar újságírás, marketing és PR szövegek mennek folyamatosan, nehéz az eligazodás. A manipuláció olyan méreteket öltött, hogy azzal már nem tudok közösséget vállalni. Akkor fiatalok voltunk, tele lendülettel, és jól éreztük magunkat a világban, annak ellenére, hogy az milyen volt. Ha most szkeptikusabb vagyok, az két dolognak kö­szön­hető. Egyrészt azt látom, hogy a rendszerváltás után rossz irányt vett az ország, másrészt idő­sebb korban az ember már inkább visszafelé tekint. Ennek ellenére vannak még könyvterveim. Egy alpolgármester emlékiratai például. Vagy Egy diplomata emlékiratai, ami a washingtoni munkám tapasztalatait tartalmazná. A jazzről is tervezek írni egyet.

EÉ.: Ön szerint miért éri meg egy egyetemistának kezébe vennie a könyvet?

- A politikailag erősen kontrollált időszakban is szükség volt gondolkodó emberekre, mint ahogyan ma is. Ez a válogatás bizonyíték arra, hogy nehéz körülmények között is lehet alkotni. Van benne egyfajta független szellemiség, és manapság ezt tartom a legfontosabbnak. Csak a független szellem tud ellenállni bármiféle manipulációnak és csábításnak.

Barna Péter

(Egyetemi Élet, 2011)