Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

7. Haza, felhők között

 

Három év itthoni szerkesztői munka után 1998-ban újra külszolgálat következett: Washing­tonba a magyar nagykövetség sajtóattaséjának nevezett ki a polgári kormány. A négyéves ­ciklust kitöltve hazatérésem előtt, 2002 májusában levélben foglaltam össze benyomásaimat.

Magyar nagykövetség, Washington

Kedves barátaim, nehezen fogtam hozzá az íráshoz, mert a két visszatérő kérdésre – mi lesz velem, és hogyan látom a választás utáni helyzetet – bizonytalan a válaszom.

Nagykövetségi kollégáim többsége tragikus fordulatként élte meg a választás első, majd második fordulóját. Négy évig abban a hitben éltünk, hogy jó úton jár az ország szekere, s ha modorát, stílusát illetően kifogásolható, de felkészültségét, dinamizmusát és stratégiai nemzetképét tekintve jövőbe mutató kormány fogja kezében a gyeplőt. Magam a (nemzeti) középosztály létrehozását a közösségi tulajdonosból magántulajdonossá váló társadalmi forma számára az egyetlen járható útnak tartom, és a Fidesz meghirdetett vonalától függetlenül is támogatom. Aggódva, majd növekvő indulattal figyeltem az ezzel szemben megnyilvánuló, a nemzetközi sajtóban is hangot kapott, félremagyarázó, torzító, lejárató nyilatkozatokat, ítéleteket. Egészen az utolsó percekig azt reméltem, hogy az ország józan többsége átlát a szitán, és képes megkülönböztetni az ocsút a búzától. Hanem hirtelen a semmiből előkerült pár százezer, az MSZP-re szavazó választó, és ezzel elodázódott a régi nomenklatúra végleges távozásának esélye.

Új, azaz régi kormányunk van tehát, amelyik becslésem szerint a politikailag tudatos választói bázis tekintetében a kisebbség akaratából intézkedik. Ez azonban nem vonja maga után azt, hogy a demokrácia játékszabályai szerint ne fogadjuk el törvényes felhatalmazottként. Elvonatkoztatva saját politikai beállítottságomtól, az ország érdekében azt kívánom, hogy ez a kormány eredményesen tevékenykedjen. Hangsúlyozom: az ország érdekében tevékenykedjen.

Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Bill Clinton elnök, 1998

Ami a nemzetközi környezetet illeti, az EU-konform külpolitikát hirdető szocialista kormány az előzőnél kedvezőbb manőverezési lehetőségre számíthat. Nyugat-Európa polgárai körében erősödő ellenállás nyilvánul meg a bevándorlókkal szemben, amit a baloldali-liberális sajtó a jobboldal térnyeréseként regisztrál. Ebbe a jobboldali-szélsőjobboldali hullámba sorolja be az imént megnevezett sajtó az un. magyar nacionalizmus un. éledését, ami a kedvezménytörvényben, a Benes-dekrétumok felszínre kerülésében és a jobboldal önmagára találásának a két választási forduló között tapasztalható látványos jeleiben mutatkozott meg. A New York Times május 11-i cikke odáig ment, hogy Orbán Viktor jobbközép agitációját Le Pen mozgalmánál is veszélyesebbnek minősítette.

Magam hajlamos volnék e vélekedéseket politikai manipulációként figyelmen kívül hagyni, de éppen a Washingtonban bizonyos körökben sokszorosított New York Times-cikk hatására látszik kútba esni az RMDSZ küldöttségének általunk őszre javasolt látogatása, mert a meghívó két amerikai alapítvány a cikkben megfogalmazott nacionalizmus-vádtól megriadva elállt az út támogatásától. A látogatás azért lett volna kulcsfontosságú, mert a román diplomácia rendkívül ügyesen használta ki a terrorizmus elleni amerikai hisztériát, és jó magaviselete révén korábban elképzelhetetlen esélyt szerzett a NATO-csatlakozásra. A mi érdekünk az, hogy Románia sokáig előszobázzon a NATO-központban, és mindent megtegyen a feltételek teljesítése érdekében. Az nem kívánatos, hogy a Nyugat a nagy kebelre-ölelés közben elnézze Románia kisebbségi asszimilációs politikáját. S ha nincs, aki ezt hitelesen elmagyarázza, az amerikai kormányzat azt gondol, amit akar.

NATO-csatlakozás, Independence, 1999

A New York Times-cikk időzítése – amit sejtések szerint egy errefelé kalandozó, jelentős kapcsolati tőkével rendelkező SZDSZ-es politikus sugallt – arra enged következtetni, hogy az említett gondolkodási vonulat a szocialista kormány uralomra kerülésétől, a MIÉP kiszorulásától függetlenül Európa legfőbb veszélyét az Orbán Viktor által megtestesíteni vélt politikában látja.

Bizonyos körökben kézenfekvő magyarázatként merülhet fel, hogy a témában megnyilatkozók és Magyarországgal kapcsolatban antiszemitázók többsége érintettként hallatja a hangját. Azaz, egy adott nézőpontból szemléli a világot. Csakhogy a mellettünk (jóval kevesebben) megszólalók között is találhatók érintettek. Például Charles Fenyvesi, aki nemcsak újságíró, hanem antikommunista, és mellesleg jó, azaz vallását és (kettős) azonosságtudatát tartó izraelita is, s akit van szerencsém barátomnak tekinteni. Amerikában jelentős számú zsidó él, befolyásuk a politika, a gazdaság és a közvélemény alakítására jelentős, de a döntéshozók és véleményformálók felfogását sok más tényező is befolyásolja.

Mindenekelőtt az amerikai demokrácia alapjait képező eszmék. A main stream amerikai gondolkodás pl. képtelen felfogni a magyar kisebbség fennmaradási ösztöneinek és a magyar kormány ezeket támogató lépéseinek a lényegét. Nem értik, miért akarnak a magyarok magyarként létezni Romániában, Szlovákiában stb., amikor ebbéli törekvésük konfliktusokat szül. Az, hogy a vegyes népesség és az un. multikulturalitás Amerikában működni látszó eszméje Európában miért nem tud érvényesülni, felfoghatatlan és csökevényes helyzetnek látszik még a nyitottságukkal büszkélkedő amerikaiak szemében is. Nagykövetségünk e téren kifejtett erőfeszítései az esetek többségében borsóként peregtek le a panaszfalról. Voltak, lettek és lesznek barátaink, de változatlanul sok az értetlen, sőt ellenséges vélemény. Emlékszem, 1998-ban Philadelphiában részt vettem egy konferencián, amely a vallás és az etnikumok viszonyát vizsgálta. Az egyik előadást a Washington Post nem sokkal korábban haza tért balkáni tudósítója tartotta, aki bevallotta: nem képes megérteni, hogy a térség népei miért gyilkolják egymást etnikai alapon. Gondoltam magamban: ha ezt nem értette, vajon hogyan tudósított három éven keresztül?

Göncz Árpád köztársasági elnököt fogadja Bill Clinton elnök

Hogy miért lényeges Amerika álláspontja? Azért, mert – tetszik, nem tetszik – itt dőlnek el a világ dolgai. Európa technológiai, hadiipari és gazdasági szempontból másodlagos tényező, ráadásul képtelen ötről a hatra jutni a bővítés ügyében. Mi persze tudjuk, és mondjuk is, hogy Európa a nyugati kultúra bölcsője stb., de globális vonatkozásban e fogalom csökkenő érvényességű. Új, baljós világhelyzet van kialakulóban: Kelet és Nyugat, a fejlett és a harmadik világ, a kereszténység és az iszlám összeütközésének lehetősége lépett a kapitalizmus-szocializmus kétpólusú világrendje helyébe.     

Magyarország kis pont a térképen, de viszonylag jelentős számú zsidósága, javuló gazdasági teljesítménye és a szomszédos országokban élő hárommilliós, potenciálisan konfliktushordozó kisebbsége okán (a sorrend nem véletlen) nemzetközileg nem elhanyagolható tényező. Magyar út, ha van, márpedig lennie kell, nem lehet más, mint együtt élni ezzel a helyzettel, a magunk számára kihasználva az abban rejlő lehetőségeket.

A polgári kormány helyes nemzetstratégiai célokat tűzött ki, hatékony lépéseket tett azok elérése érdekében, de taktikailag nem mindig megfelelő eszközökkel élt. A Nyugat Magyarországtól a közép-európai állami és etnikai status quo tudomásul vételét, simulékony brüsszeli és washingtoni magatartást és az un. szélsőségek elszigetelését várja. A Fidesz nyakas „magyar” politikája a nemzetközi folyamatokat igazgatni vélő elmékben türelmetlenséget, gyanakvást, ellenkezést váltott ki. Veszélyes határvonalhoz érkeztünk: ha a „nacionalizmus” állandó jelzőként tapad ránk, beszűkül nemzetközi mozgásterünk, és pártfogók nélkül nehézzé válik érdekeink érvényesítése. Magunk vagyunk és kevesen: John Lukács történész egy előadásában történelem- és sorsformáló tényezőnek nevezte, hogy a magyarok képtelenek voltak benépesíteni a Kárpát-medencét. 

George Pataky kormányzó és Mádl Ferenc köztársasági elnök találkozója

Az új szocialista-liberális kormány arra számít, hogy „tárgyalóképes” magatartásával zökkenőmentessé teheti Magyarország európai jelenlétét. Csalódni fognak. A hátország nyomására sarkosabbra kell fogniuk fellépésüket, nem tekinthetnek el az un. nemzeti érdekek markáns képviseletétől. Már csak azért sem, mert Brüsszelben egyéb sem folyik, mint az egyes országok akaratérvényesítése, amivel a Fidesz, mint ellenzéki erő, kellőképpen tisztában van.

Mégis, az ország nemzetközi megítélését és lehetőségeit tekintve – bármennyire kellemetlenül hangzik ez a jobbközép fülnek (egyeseknél jobbközépfültő-gyulladást is okozhat) – arra számíthatunk, hogy átmenetileg javul a helyzet. Az Orbán-kormányt szép számban ért bírálatok elkerülik a Medgyessy-kabinetet, a nemzetközi sajtóban megszűnik az antiszemitizmus vádja, a szélsőségeket kipécéző taktika Orbán „csurkásítására” irányul majd. Ez utóbbi nemcsak a jobbközépre nézve veszélyes törekvés, ugyanis a külföld a politikai szereplőket általában az egész országgal azonosítja. S bár hírtechnikailag képtelenségnek látszik, hogy mindig az ellenzékről szóljon az ének, felkészülhetünk ara, hogy külföldön a kormányról a „jót vagy semmit” elv alapján alig, Orbánról és az új népmozgalomról, mint a fasizálódó Magyarország tünetéről, annál több cikk fog megjelenni a következő időszakban.

Másfelől nem szívesen lennék azoknak a szocialistáknak a bőrében, akik abba a hitbe lovallják magukat, hogy az európai baloldali kormányok nyílt szívvel ölelik keblükre őket. Hogy Tony Blair és Joschka Fischer egyenrangúként tárgyalna a volt kommunista Medgyessyvel és Kováccsal, az legfeljebb azoknak az agyában tűnhet hihető alaphelyzetnek, akik a Köztársaság téri kies székházban szocializálódtak. A nyugati urak és hölgyek elsősorban demokraták, és csak másodsorban baloldaliak. Soha nem fogják nyilvánosan kifejezésre juttatni, mi az igazi véleményük az újsütetű közép-európai baloldali demokratákról. Orbánt nem szerették, de politikusi képességeit értékelték és tisztelték. Az új magyar kormányt sem fogják szeretni, a tiszteletet pedig Orbán következő országlásáig a mélyhűtőben őrzik.

Koszorúzásra készülve a Capitolium előtt

A belpolitikában, mert a bőrünkre megy a játék, ennél rosszabbra számíthatunk. Magam ugyan az Amerikában eltöltött négy év alatt ijesztő mértékű toleranciával fertőződtem meg, ám ennek legcsekélyebb jelét sem vélem felfedezni az otthoni közéleti viszonyokban. Egyik fél sem ároktemetésre rendezkedik be. Nincsenek illúzióim: a kormányváltás miatt a közszolgálatban, az említett ordas hangnem miatt pedig a sajtóban zárulnak be előttem a kapuk. Tudnám, hol a helyem, de azt nem akarom mindenáron elfoglalni. Kevéssé inspirál, hogy azokhoz szóljak, akik egyébként is egyetértenek velem. A magyar utak azonban egyelőre nem keresztezik egymást. Sőt, néha ugyanazon utak egymással párhuzamosan futnak. 

Példák. Amikor a Washington Postban közölt cikkre nagykövetünk válasza megjelent, a Népszabadság és a Népszava vezércikkben arról értekezett, hogy a civilizált országokban nem szokás a származást firtatni. A Magyar Nemzetnek további felhasználásra elküldtem a Washington Post 2001. január 16-iki kommentárját, amely arról szólt, hogy a Clinton-kormány (tételesen számba vett) zsidó tagjaival ellentétben a Bush-kormányban nincs zsidó (ami a cikk mondanivalója szerint nem baj, mert már nem ez a kérdés). Az MN közölt is a témáról vezércikket, a végén megemlítve a WP írását, de rögtön hozzátette, hogy Jeszenszky Géza nem literátor ember, ezért ír le félreértelmezhető mondatokat.

A másik példa Lovas István, aki Tom Lantost a Vasárnapi Újságban támadó jegyzetében háromszor lőtte ki mérges nyilait nagykövetségünkre (a képviselőről hírt közlő honlapunkra, tehát annak szerkesztőjére, azaz rám). Mintha nem akadna elég célpont a másik oldalon. Meg is jegyeztük magunknak, hogy lőnek balról, lőnek jobbról, tehát középen állunk.

Azaz sehol.

Amerikai magyarok. Itt-Ott tábor, Lake Hope

Ha a higgadt, értékközpontú párbeszédnek foganatja volna otthon, szívesen keresném a helyemet. A Kárpát-medencében azonban más szelek fújnak, a tájkép csata közbeni jelenetet ábrázol. Pedig négy év elég a külszolgálatból. Nemcsak azért, mert túlkoros lettem a vállalt feladathoz, hanem azért is, mert az ember elszakad a gyökereitől. Az utóbbi tíz évből hetet külföldön éltem, otthoni ismereteim hézagossá váltak, közelebb kerültem a hontalanság, mint a honosság állapotához. Túl az ötvenediken és a fél világon, már nincs bennem elemi késztetés a mozgásra. Véget ért a kalandozások kora.

Az álom: otthon ülni, gondolkodni és írni. Van két könyvcímem: Egy diplomata Washingtonban, illetve Amerikai jazznapló. Minimum félév kellene mindegyikre.

Az ébrenlét: meg kell élni. Újra otthon kell lenni ahhoz, hogy feltáruljon a helyzet természete, hogy megmutatkozzanak a belső késztetések és a külső lehetőségek. Gimnáziumi biológiatanárunk gyakran figyelmeztetett bennünket, fejünkre mutatva: vigyázat, a nem használt szervek elcsökevényesednek! Úgy érzem, az egyik agyféltekém kiüresedett a négy év során, a másik pedig megtelt a terrorizmus elleni küzdelemmel, a biztonságpolitikával, a globalizációval és egyéb masszával. Eminnen le kell csapolni a fáradt gőzt, amazt meg fel kell tölteni emberi szubsztanciával: kultúrával, találkozásokkal, hazai ízekkel, szagokkal.

Írnám búcsúzóul, hogy maradok, mint… De nem maradok. Jövök.

Néhány magyar összehajol... Koszorús Ferenc, Orbán Viktor, TG, Jeszenszky Géza, Fenyvesi Károly, Medgyessy Jenő, Martonyi János, Varga Mihály

(Washington, 2002)