Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Amikor a mosónők és a kalauzok már alszanak

 

Korábban szinte suttyomban adták át a színikritikusok díjait, most vacsora mellett

A környék pesties, vagy inkább kelet-európaias. Emerről tízemeletes házak, a maguk kies lakótelepiségében. Amarról a Duna, az Árpád-híddal. Közébük teremtette az emberi lelemény a Hotel Thermál hatalmas pre- vagy posztmodern tömbjeit. Csillagok az égen és a szálloda homlokzatán. Itt adják át a színikritikusok 1995. évi díjait.

Belépünk. Odabenn, meglepetésre, minden olyan, amilyennek egy szállodai hallban lennie kell. Nem is állunk meg kiváncsiságunkat kielégíteni, hanem megcélozzuk a termet, amelyről már a messzi távolból is sejteni, hogy az este helyszíne lesz. Fél tíz van, a mosónők és a kalauzok ilyenkor térnek nyugovóra. Az ajtóban elegáns pincérek tálcát szorongatnak, rajtuk karcsú poharak, bennük pezsgő. Elemelünk egyet. Most látjuk csak, hogy a magunk mögött hagyott bejáratnál regisztráció folyik. A pezsgő pezseg, zsebünkben a fénymásolt meghívóval fittyet hányunk az adminisztrációra, helyet foglalunk a színpadhoz közeli asztalnál. Fejünket körbejártatjuk a látnivalókon.

A ruházat meglehetős

Jó nagy terem. A neve Hélia. Valakinek, talán az egyik színikritikusnak a volt férje itt a fõnök, színházpártoló érzelmei nyilván a múltbeli emlékekbõl táplálkoznak. Ingyen adta a termet. Manapság ez nagy szó, majd valamikor az est végén Verebes István konferanszié is bejelenti, hogy minden közremûködő ingyen közreműködött. Ez baromi nagy dolog, árulja el barátom, az egyik szervezõ, maga is kritikus. Ingyen, és manapság... Beleborzongunk a gon­do­latba.

Szóval ez itt a szakma. A jéghegy csúcsa. Színészek, kritikusok, fotósok, körüliek, bom­bázók. Utóbbiak mindenütt ott vannak, ahol valami rendkívüli történik. Hajuk szőke, szok­nyájuk mini, keblük 80+. A teremben halk zongoraszó, az asztalok nagy részénél már ülnek. A ruházat meglehetős. Van csokornyakkendő, és van kinyúlt pulóver magassszárú bakanccsal. A menő most a nyúzott. Főleg a nőknél. A másik műsorvezető, Udvaros Dorotya is amolyan kvázi tépett hajjal és keresett esetlenséggel formálja majd meg ma esti szerepét. Mint aki csak úgy odakerült valahová, s úgy tesz, mintha nem – de mégis. Jópofa.

Tíz után Verebes diszkréten megragadja a mikrofont, és a meghívottakat táplálkozásra szólítja fel. Nem kell sok ösztönző szó, mert az étel is ingyen van, bár ezt a cehhet már nem a volt férj, hanem a fővárosi önkormányzat állja. Terülj-terülj asztalkám, hideg, meleg. Vélnénk, hogy a tömeg egy emberként megrohamozza, de nem. Van elég fóka. Meg töltött káposzta, hidegtál, máglyarakás. A pincérek időnként körbejárnak, borokat kínálnak. Feltűnő csend van. Nem vihar előtti; amolyan kókadt csend. Néhányan a fontosabbak közül rutinból időnként cirkulálnak egyet az asztalok között. Jelen vannak. Látjuk őket. Darvas Feri mélabús zongo­rá­zására most alt szirénhang búg. Kuplék, anno 1931.

A páros már ismerős

Fél tizenegy elmúlt, megérkezett Csomi, aki eddig játszott. Csomi, azaz Csomós Mari nélkül nem lehetett elkezdeni a szertartást, mert ő az egyik fő díjazott. A házigazdák a dobogóra lépnek. Verebes kimért főpincér, Udvaros sminkelt miniruhás bakfis. A párost már ismerjük a tavalyi, jubileumi filmszemle monstre műsorából. Akkor több órán át borzolták az idegeket felkészületlenségükkel, privát élcelődéseikkel. Lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni?

Sikerül a bravúr. Megint nem tudják, mi következik, viszont Verebes elmond néhány anekdotát. Nevetünk. A Merlin színház jelenetén is. Retrospektív: hogyan lépett be Kiss Jóska a pártba? Nézd csak, a meghívottak között ül Szekeres alelnök és Schiffer fõpolgármester-helyettes is. Ők is jókat derülnek.

Jön Szacsvay a kutyájával – „Gyere, Szacsi!” –, kupléba kezd. Elsőre nem talál a hangra, újra kezdi; közben a kutya ellopja a showt. Taps. Jönnek a díjazottak is. A legjobbak, a kri­ti­kusok szerint. A forgatókönyv szerint – mert az is van – videóról részleteket játszanak be a kitüntetett produkciókból. A bejelentés megtörténik, a videó süket és vak. Aztán mégis elindul. Az előző felvétel. A díjazottak elvileg meg is szólalhatnak. Már, ha a műsorvezetőknek eszükbe jut épkézláb kérdés. Ritkán jut, általában fogalmuk sincs arról, hogy melyiküknek mikor mit kell mondani. De azt leleménnyel teszik.

Újabb műsorszám: Csákányi Eszter zsákruhában, söprűhajjal. Mivel Kulka Kaposvárott próbál, kazettán hozta el a hangját a duetthez. Megvan a kazetta? Megvan. Megy keresni Kulka hangját. Az nincs meg. Tekergeti a zenéket, végül bosszúsan abbahagyja. Pedig rávette. Hörpintünk az ásványvízünkből. Inkább elénekli a másik dalt, a papáét, egyedül. Kuplé. Darvas elkezdi, ő követi. Ez sem sikerül, újra kezdi. Verebes improvizál: ha már itt vagy, vedd át a Kulka díját. Veszi a lapot. Puszi. Taps.

A mélyben dráma

A színpadon Koltai Tamás, a díjat osztó Színház című szaklap főszerkesztője. Verebes faggatja. Valami baja lehet a kritikusokkal meg az egész díjazással, mert nem állja meg. Koltai magyaráz, a szempontok. Nem éppen Kabos Gyula. A mélyben persze dráma van. A díjat korábban szinte suttyomban adták át kóbor délutánokon. Ez az első buli, amikor így, együtt, vacsora, reflektorfény, műsor, satöbbi. A Színház épp, hogy vegetál. Ők találták ki az egészet, ők hajtották fel hozzá a szponzorokat. A videót Csáki kezelte, a bejátszásokat Koltai válogatta ki tévéfelvételekbõl. És Verebes is ingyen. Mit akarunk?

A reflektorok itt nem húnynak ki, egyszerűen lekapcsolják őket. A konferanszié jó éjszakát kíván. A terem már félig üres. Az egyik asztalnál Cserhalmi, Trokán. Amott néhány kritikus álldogálva formálja véleményét a történtekről. A zajszint nem emelkedik. Ernyedt levezető mozdulatok. Fél egy elmúlt, ilyenkor már a szakma is fárad. A töltöttkáposzta gőzölög a tálban. A körözők becsületbõl köröznek még egyet, aztán, mert kevesen látják őket, a kijárat felé veszik az irányt. Koltai arcán a tapasztaltak kifürkészhetetlen mosolya. Hol vannak itt a mai huszon- és harmincévesek? – kérdem barátomat, a kritikust. – A díjazottak között – válaszolja némi tétovasággal.    

Kilépünk a forgóajtón. A lakótelep októberi csillagfényben fürdik. Kémleljük az eget. Thália szekere hangos ostorpattogtatással húz el fölöttünk Nyugat felé.

(Hajdú-bihari Napló, 1995)