Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Zene korongok és hullámok hátán

 

Nem kétséges, a dzsessz kedvelői előnyös bánásmódot élveznek az Egyesült Államok fővá­ro­sában. Az utcán többnyire walkmannel sétáló washingtoniak mintegy másfél tucat rádió­ál­lomás között válogathatnak, s ebből kettő állandóan dzsesszprogramokat sugároz. Műsoruk – jellegükből következően – eltérő: a kereskedelmi adás könnyebben emészthető fúziós ze­nével csábítja a hallgatókat, a WDCU elnevezésű közösségi adó azonban megengedheti ma­gá­nak a luxust, hogy fajsúlyosabb, dzsessztörténeti szempontból értékesebb összeállí­tásokkal szol­gál­jon. Ne feledjük: Washington lakóinak 72 százaléka fekete bőrű.

A WDCU-t 1982-ben alapították a washingtoni Columbia Egyetem közszolgálati intéz­mé­nyeként. Információs, kulturális és oktatási programok közvetítésére jött létre, a dzsessz­mu­zsikát választva természetes keretként. A napi két-három órányi szöveges műsor­részek olyan témákkal foglalkoznak, mint a nők helyzete, a lakókörnyezet, a színes bőrűek élete, jo­gi, egészségügyi, üzleti tanácsadás, a nap és a hét kulturális (elsősorban zenei) eseményei. A zenei anyag felöleli a dzsessz egész történetét, a műsorvezetők laza, tudálékoskodásoktól mentes összekötőszövegei oldott keretet teremtenek az egyes blokkokhoz. Etnokulturális szempontból különösen a vasárnap reggeli, vallásos gospelválogatás szerez kellemes perceket az európai hallgatónak.

A nyolcvan kilométeres körzetben fogható, népszerű rádióállomás műsorai alkalmasak magnófelvételek készítésére is, de az igazi hang-minőséget a nyolcvanas évek szuper­pro­duk­tuma, a lézerlemez nyújtja. Ma már minden rádióállomás CD-ről sugározza műsorait, s a lemezboltok kínálata is egyértelműen mutatja a hagyományos lakklemezek alkonyát. Már csak néhány nagyobb üzlet zugaiban, illetve a kevés számú antikváriumban fedezhetők fel; a legtöbb zenehallgató lézerlemezekre cserélte lakklemez gyűjteményét. Az átlagos amerikai zenekedvelőt vajmi kevéssé gyötri a magyar hi-fistákat változatlanul foglalkoztató „Melyik a jobb minőség?" kérdés: a CD jött, látott és győzött, ha egyébért nem, hát azért, mert mást egy­szerűen nem gyártanak. (Illetve, a jóval gyengébb hangminőségű műsoros kazetták válto­zat­la­nul jelen vannak a piacon. Egyelőre nélkülözhetetlenek a walkmanekhez és a gépkocsik le­játszóihoz.)

Az igazi gyűjtők persze nem adják meg magukat könnyen. Tagadhatatlan, hogy már na­gyon sok zeneanyag megjelent CD-n, de még nem minden; egyes, üzleti szempontból ke­vésbé jövedelmező felvételekre pedig talán hiába várnak a vásárlók. Emiatt sokan megőrzik az ere­deti LP-ket, vagy amit lehet, párhuzamosan beszereznek CD-n. A gyűjtők dolgát azon­ban ne­hezíti, hogy a CD-k nem olcsók: áruk 12-16 dollár között ingadozik, a leértékelések sem na­gyobbak 2-3 dollárnyinál. (Érdekes: vidéken még magasabbak az árak.) Amíg kitűnő ko­moly­zenei felvételekhez 5-7 dollárért hozzájuthat az ember, addig dzsessz CD-t csak el­vét­ve talál tíz dollár alatt. S ez nem sok jóval kecsegteti a magyarországi dzsesszkedvelőket: az otthoni 1000-1500 forintos CD-árak aligha nyújtanak tömeges alapot a naprakész tájé­ko­zó­dáshoz, a gyűjtemények gyarapításához. A dzsessz hallgatása eddig sem volt éppen olcsó időtöltés, a CD-uralom pedig egyenesen a tönk szélére juttathatja a legtöbb magyar dzsesszkedvelőt.

A technikai fejlődés persze állandóan újabb csodákat produkál. Ilyen a CD-vel azonos hangminőséget nyújtó DAT magnókazetta, amelynek gyártását eddig szerzői jogi problémák miatt a hanglemezcégek megakadályozták. Nos, a hírügynökségek a napokban jelentették, hogy elhárultak az akadályok a DAT tömeges előállításának útjából: a megállapodás értel­mé­ben a gyártók jogdíjat fizetnek a hanglemeztársaságoknak. Ez a technikai újdonság ismét új utakat nyit meg a hangrögzítés számára: a hallgató saját otthonában stúdióminőségű fel­véte­leket készíthet bármilyen hangforrásról, és tetszés szerint le is törölheti azt. Negyven évvel az első, a zajos, szalagos magnetofonok megjelenése után ez valóban lélegzetelállító haladás.

Már csak az a kérdés, milyen árat kell majd mindezért fizetni Magyarországon…

(Új Magyarország, 1991)