Emlékezetek
(Szent István emlékezete) A magyar történelem nem szűkölködik nemzetmegtartó államférfiakban (igaz, nemzetvesztőkben sem), de közülük is megkülönböztetett tisztelet övezi az államalapító, később szentté avatott I. Istvánt. Halálának 950. évfordulója alkalmat kínál arra, hogy személye, életműve ismét a figyelem előterébe kerülhessen. Ezt jelzi a Hungaroton nemes gesztust kifejező albuma, amely a’ capella és orgonakíséretes vokális művekkel a szentnek állít emléket. Harmat Artúr nagyszabású miséje, Lisznyai-Szabó Gábor fantáziája, Bárdos Lajos kánonja, Kodály Zoltánéneke, Koloss István fohásza a témaválasztásnak és a feldolgozásmódnak megfelelően ünnepélyes, emelkedett hangvételű. Valamennyi a huszadik században keletkezett, de közös bennük az is, hogy kiindulópontul népénekeket választottak. Koloss István (orgona) illetve a Szent István Bazilika énekkarának tolmácsolásában más és más zeneszerzői habitusról és képességekről tanúskodnak, de a különbözőségeket feledtetve összekapcsolja őket a megnyilvánuló hűség a szent férfiú, a haza és az eszme iránt. A szép lemez így több, mint válogatott kompozíciók egymásutánja: gesztus, amely az emlékezőknek is emléket állít.
(Kishont) A borító semmit nem árul el a szerzőről, mintha az ország minden írástudójának tisztában kellene lenni azzal, ki is Kishont Ferenc. Efraim Kison néven valószínűleg jóval többen ismerik őt világszerte, mint szülőhazájában, s ez végtére is nem csoda: akkor lett híres, amikor Magyarországot elhagyva a Föld más tájain (Izrael, Amerika) próbált szerencsét. Könyvei fordításaival, kabarészerepléseivel, tévés jeleneteivel (két részletben) azonban Kishont Ferenc immár a magyar humor számottevő személyiségei közé is bejegyeztetett; s most, legfrissebb adalékként, megjelent önálló nagylemeze is, amely Apa született címmel hat karcolatát juttatja él az érdeklődő magyarok otthonaiba. Nem kétséges, Kishont írásaira is érvényes az, amit a kabaré ideológusai hasonló esetekben előszeretettel hangoztatnák: szóljanak azok bár az amerikai parkolási nehézségekről, úgy hatnak, mintha a pesti aszfalton születtek volna. A szemlélet, a látásmód valóban rokonítja magyarországi műfajtársaival e monológokat, de Kishont gondolatmeneteit éppen az teszi érvényessé, hogy egyetemes, humánus attitűd fogalmazódik meg bennük; akár a szülés, a progresszív adózás vagy a tömegmédiák eltorzult szerepe kerüljön tollhegyre. A humor itt nem cél, hanem egy meghatározott mondanivaló közvetítésének sajátos eszköze (amely elbírja az öniróniát is). Az írásokat előadó Sinkovits Imre egyenrangú társa a szerzőnek: szinte lubickol szerepében, talán ezért is lett egyforma méretű fotójuk a lemez borítóján.
(Halász Judit) Aligha van olyan lemezjátszóval rendelkező család, amelynek gyűjteményében ne volna Halász Jutka „néni” egy-két albuma. Halász Judit immár intézmény a 3-10 éves gyerekek számára: meleg, közvetlen énekmódja, a felvételek közé iktatott gyermekszövegek és -zsivajok a csöppségek mindenkor szívesen hallgatott kedvenceivé tették felvételeit. Most, a Gyermekkor című gyűjteményes, kettős lemez megjelenésekor az apák is bevallhatnak annyit, hogy nekik sincs éppen ellenükre a kellemes dalok hallgatása, hiszen a szerzőgárdát annak a Fonográf-műhelynek a tagjai alkotják (Szörényi-Bródy, Tolcsvay), akiknek más jellegű munkáiért néhány évvel ezelőtt még maguk is lelkesedtek. Igen, ilyen értelemben Halász Judit vállalkozás, a countrys, folkos Fonográf gmk egyik márkaterméke – amely nélkül szegényebb volna a magyar gyermeklemezek kínálata. Hiba volna ezeket a dalokat pusztán melléktermékeknek tekinteni: stílusban, a hangszerelés igényességében méltán vállalható mindahány, s még miniatűr remekek is akadnak köztük. Erkölcsi tartás dolga, hogy Fonográfék tudatában voltak annak: nem mindegy, hogy mit adnak a legfogékonyabb korosztály kezébe.
(Balladák) A véletlen hozta, hogy az előbbivel egy időben került az üzletekbe a Fonográf-műhely másik produktuma, a Szörényi Levente és Koncz Zsuzsa balladafelvételeit tartalmazó korong egyetlen új dallal, a Fehér Annával. Nem általános a popzenében, hogy a muzsikusok ilyen erősen kötődjenek nemzetük zenei, irodalmi, történelmi hagyományaihoz; ezt a műfaj angolszász indíttatása alapvetően befolyásolja. Szörényi Levente nagy érdeme a törekvés a magyar rock megteremtésére, ami magasabb esztétikai mércével is mérhető eredménnyel járt. A balladákban zeneszerzőként és énekesként egyaránt erőteljes alkotónak mutatkozik: a
rockritmusok és a pentatónia elegyítése, hangjának finom hajlításai félreérthetetlenül magyarossá teszik dalait. Kevésbé meggyőző Koncz Zuzsa jelenléte, aki (mint a mesterkélt Szondi két apródja mutatja) inkább lírai, mintsem drámai alkat, idegenül mozog a balladák világában.
Mégis jó, hogy így együtt megjelentek ezek a dalok: irányokat jeleznek, amelyek a kozmopolitizmus vádjával elmarasztalt rockzene honosíthatóságára kínálnak szívlelendő példákat.
(Hajdú-bihari Napló, 1988)