Ezrek zenéi
(MAHLER) Előadói apparátusát, művészi céljait tekintve a zeneirodalom páratlanul nagyszabású alkotása Gustav Mahler VIII. „Megcsendül, megszólal benne az egész Univerzum’’ – írta a szerző művéről az utolsó hangok lekottázása után, 1906-ban karmesterbarátjának, Willem Mengelbergnek. A monumentális forma, a filozofikus tartalom és a több mint másfél órás időtartam rendkívüli létszámú előadógárdát kíván, s ez bizony megnehezíti a mű gyakori felhangzását. Az 1910-es ősbemutatón, amelyet maga a szerző vezényelt, 858 énekes és 171 hangszeres játékos közreműködött. Pontosan 73 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az Ezrek szimfóniája Magyarországon is megszólalhasson: a tavalyi év egyik zenei szenzációja volt a Budapest Sportcsarnokban tartott bemutató, amely méreteiben, hatásában, fogadtatásában méltóképp felelt meg a nemes célnak: ráirányította a figyelmet a Mahler-mű eladdig kevesek által ismert értékeire.
A koncertet lemezfelvétel követte, amelyen négy kórus, egy szimfonikus zenekar és hat énekes szólista tolmácsolásában, Joó Árpád karnagy vezetésével rögzítették hangszalagra a VIII. szimfóniát. Nincs összehasonlítási alapunk a hangverseny és a lemez minősége között, az azonban a korongok meghallgatása után bizonyosnak tűnik, hogy kevés esetben nyilvánvaló ennyire a különbség az élő adás és annak konzervált formája között. Ott, a Budapest Sportcsarnokban a maga teljességében érvényesülhetett a Mahler-szimfónia monumentalitása, fenségessége, hangzásának zengzetessége – míg a lemez szükségképpen redukálja a dinamikai árnyalatokat, és a szoba négy fala közé szorítja a szárnyaló zenét Ami ily módon eljut a hallgató fülébe, az a műnek inkább csak vázlata; viszont ha úgy fogjuk fel, hogy a vázlat is több a semminél, akkor mégiscsak többet tudunk meg az Ezrek szimfóniájáról a lemez meghallgatása után.
(BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR) Kisebbfajta vihart kavart tavaly a magyar zeneéletben az évtizedekkel ezelőtt alakult nagyzenekarok mellett szerveződött alkalmi társulás, a Budapesti Fesztiválzenekar létrejötte és bemutatkozó hangversenye. A megrögzült pozíciókat megingató, egyfajta kihívásnak is tekinthető új szimfonikus zenekar Fischer Iván és Kocsis Zoltán vezetésével a zenéről hasonlóan gondolkodó, s így az együttesjáték lehetőségét inkább ígérő fiatal muzsikosokból verbuválódott évi háromszori fellépésre. A Hungaroton szokatlan gyorsasággal, a tavaszi fesztiválra jelentette meg a december 26-i zeneakadémiai hangverseny felvételét. Egy nagyobb lélegzetű mű – Mozart g-moll szimfóniája –, valamint négy rövidebb darab – Glinka, Mahler, Brahms, Johann Strauss nevei alatt – kapott helyet a lemezen. A repertoárból arra lehet következtetni, hogy a zenekar nem kívánja kevésbé ismert művek felfedezésével összekötni nevét: bevált, népszerűdarabok tolmácsolására vállalkozik inkább, s a jellegzetességet az előadás minőségével igyekszik biztosítani. Ezt a koncepciót sikerrel igazolta az első hangverseny, amelynek élő lemezfelvétele kitűnő hangulatú, változatos zenével örvendezteti meg a különlegességek kedvelőit.
(ELLA FITZGERALD) „A dzsessz aranykorszaka” címmel hétlemezes licenc dzsessz- történeti sorozat átvételével kívánja törleszteni adósságait a műfaj kedvelőinek a hanglemezgyártó vállalat. Az archív, élő felvételek ritkaságnak számítanának, ha nem újra és újra ugyanazok az egyébként érdemes nevek volnának olvashatók a borítókon. Count Basie, Nat King Cole, Duke Ellington, Benny Goodman, Ella Fitzgerald, Billie Holiday, Charlie Parker, Dizzy Gillespie kétségtelenül a dzsessztörténet kiemelkedő személyiségei, de éppen önmaga ellentétébe fordulhat az a behozatali politika, amely alkalomszerű vásárlásaival állandóan csak az ő felvételeikéi kínálja a nemzetközi lemezkereskedelemtől elzárt hazai vásárlóknak. Mert telítődnek az igények, s az a hamis kép alakulhat ki, hogy lám, nincs kereslet a műfaj iránt. Pedig, ha mondjuk a kortárs dzsessz néhány neves együttesének lemeze is a listára kerülne, mindjárt másképpen alakulnának a forgalmazási mutatók. Ehhez azonban tudatosabb, átgondoltabb importgazdálkodásra volna szükség, no és olyan szemléleti változásra, amely eredményeinek megfelelő jelentőséget tulajdonít a kortárs dzsessznek. Es ez már nemcsak üzleti kérdés, hanem kultúrpolitikai is.
(LAKATOS SÁNDOR) A hatvanas évek eleje óta tart a század eddig legradikálisabb ízlésbeli váltása, de a popkultúra kialakulásával párhuzamosan még tovább élnek a korábbi, hagyományos formák is. Furcsa módon nem veszít népszerűségéből a magyar nóta és a cigányzene sem, jóllehet egyre fogynak azok a nemzedékek, amelyek ifjúkorában elsődleges zenei táplálékul szolgáltak. Az úgynevezett cigányzene sikerének egyik oka alighanem az, hogy az élvonalbeli zenekarok rendkívül magas technikai szintre fejlődtek, s valóban lélegzetelállító teljesítményekre képesek. Világhírű prímásaink egyike. Lakatos Sándor most új lemezzel jelentkezett. A kétszáz éves dinasztia ötödik tagja 1983-ban ünnepelte negyvenéves prímásjubileumát; a felvételek ebből az alkalomból készültek. Népszerű nóták, átíratok: és saját szerzemények szólalnak meg a lemezen azzal az ízzel és virtuozitással, ami a legjobb cigányzenekarok megkülönböztetett sajátossága.
(ÖRKÉNY ISTVÁN) Az irodalmi lemezek sorának újabb darabján a groteszk legavatottabb hazai művelője, az egyperces novellák feltalálója, Örkény István olvas fel műveiből és beszél e sajátos esztétikai minőségről. A feleség, Radnóti Zsuzsa szerkesztette összeállítás nem vállalkozott, nem vállalkozhatott arra, hogy az életmű egészét átfogja. Örkény törekvéseinek, művészetről vallott nézeteinek lényegéi igyekezett bemutatni az író szavaival, a személyesség közvetlenségével – afféle intim kalauzként az Örkényi világ megértéséhez.
(Hajdú-bihari Napló, 1984)