Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Fekete hangok (Archie Shepp, Dee Dee Bridgewater)

 

A fekete polgárjogi mozgalomhoz kapcsolódó, dühödt tiltakozást kifejező avantgárd dzsessz képviselőjeként ismerhette meg a világ a hatvanas évek elején Archie Shepp nevét. A drámaíróként, költőként és a néger kultúra teoretikusaként is hangját hallató szaxofonos azóta különös pályát futott be, hátat fordított egykori lázadó önmagának, és a fekete zenei hagyományok folytatójaként lép fel. A kísérletező magatartással felhagyva a hetvenes évek második fele óta spirituálékat, blues-okat és dzsessz-sztenderdeket (örökzöldeket) szerepeltet repertoárján, s jóllehet szaxofonjátékában időnként megvillan valami a régi idők formabontó attitűdjéből, sorozatban készített lemezei a main stream vonalba, a dzsessz hagyományos kifejezőeszközökkel behatárolt főáramába illesz­kednek. Ami mégis megkülönbözteti ezt a zenét mástól, az Shepp egyénisége és a "feeling", az érzés, ami az igazi dzsessz velejárója.

Megtett útját tekintve semmi meglepő nincs abban, hogy a szaxofonos most énekes lemezzel jelentkezett (Something To Live For – Élni valamiért), ám az eredmény zavarba ejtő. Shepp nem énekes: amit rekedtes baritonján művel, az leginkább intenzív énekbeszéd, nyögések sorozata vagy heves érzelemkitörés; nem ritkán nehézségébe kerül a hangnemben maradnia. Ha azonban a lemezt nem mint énekes produkciót, hanem mint a saját népe zenei hagyományait felvállaló, sokat tapasztalt, gondolkodó muzsikus megnyilatkozását vesszük kézbe, más eredményre juthatunk. Shepp nem előadja, hanem megéli, a maga érzelmi világán szűri át a dalokat (My Foolish Heart, Strange Fruit, Georgia On My Mind, Hello, Young Lovers); egy rezignált, bölcs ember mélységes szomorúságának és szenvedéseinek lenyomatai ezek a lassú tempójú balladák. Kár, hogy szaxofonosként mindössze három számban veszi kezébe hangszerét; igaz, a hiányért olyan első rangú partnerek kárpótolnak, mint John Hicks zongorista, George Mraz bőgős, Idris Muhammad dobos és különösen a csodálatos, szordínós trombitajátékával a lemez alaphangulatát megadó Eddie Henderson. (Timeless)

Míg Archie Shepp felfogásában az énekhang, akár a szaxofon, önmaga meghosszabbítása, Dee Dee Bridgewater esetében azonos a muzsikussal. A Párizsban élő, korábban popénekesként és musicalek sztárjaként ismertté vált 48 éves színes bőrű előadónak a kilencvenes évek hozták el a nagy áttörést. A dzsessz nagy alakjai (Duke Ellington, Horace Silver) előtt tisztelgő tematikus albumai lelkes fogadtatásra találtak, és minden bizonnyal ez vár a Dear Ella című, Ella Fitzgeraldnak emléket állító új lemezére is. A­mint azt a kartonált, kihajtható, vonzó kivitelű borító kísérőfüzetében megjegyzi, sokak számára Ella testesítette meg a hagyományos dzsesszéneklést, azt az előadói stílust, amely a közelgő 21. században a kihalás szélére jutott. Valóban nagy kérdés, tovább vihető-e az a fáklya, amelyik még a harmincas években kapott lángra. Nos, Dee Dee Bridgewater úgy őrzi meg Ella szellemét, hogy előadásmódja egyúttal az ezred­forduló érzetét kifejezve, izgalmasan modern. Az A-Tisket, A-Tasket, a Mack The Knife, a How High The Moon , az Oh, Lady Be Good és a többi nagy Ella-sláger Bridgewater kicsit fátyolos, hol panaszos, hol diadalmas hangján, újraértelmezve hangzik fel a tizenhárom számot tartalmazó lemezen. A Cotton Tail-ben még Ella utolérhetetlen scat-technikáját (szöveg nélküli improvizációját) is felidézi a hajlításaival egyedülállót nyújtó énekesnő, aki a duótól a nagyzenekarig sokféle formációt felvo­nultató kitűnő lemez elkészítésekor olyan segítőtársakat tudhatott maga mellett, mint az Ellával is dolgozott Slide Hampton hangszerelő, Ray Brown bőgős, Grady Tate dobos, vagy Cecil Bridgewater trombitás-hangszerelő. (Verve)

 

(Napi Magyarország, 1997)